Bérunió…

Egyelőre alacsony elemszámú minta alapján ugyan, de nagyon úgy tűnik, hogy a 2018-as választásokra az ellenzék nem a közgazdaságtant tervezi befogni a vitorlájába. A robotadón már értetlenkedtem, most az európai bérunió ötlete vágott mellbe. Ami persze megint az a motívum, hogy szidjunk együtt valaki mást azért, mert nekünk nem megy jobban a sorunk. Ezúttal az EU-t, akik nem valósítják meg azt a béruniót.

Hogy ez mennyire abszurd ötlet, ahhoz elég azt végiggondolni, hogy még egy „magyar béruniót” sem lehet megvalósítani. Miért nem azért az elvileg sokkal könnyebben megvalósítható vívmányért gyűjt aláírást a Jobbik, hogy ugyanazért a munkáért (mondjuk egy lakás kitakarításáért) kapjon ugyanannyi bért a takarító Budapesten, Miskolcon és Mátészalkán? Miért nem azon méltatlankodnak, hogy ezen a skálán is négy-ötszörös a jövedelemkülönbség? Azért, mert ezért nem távoli bürokratákból lehet egyfajta ellenségképet kreálni.

Mert persze a magyar bérkülönbség oka pontosan ugyanaz, mint a Budapest–Prága–München tengely bérkülönbségének. A térségek versenyképességeiből ered, a legalapvetőbb piaci folyamatok következménye, aminek erőszakos megváltoztatása szinte lehetetlen és biztosan káros. Ki fogja Mátészalkán megfizetni a takarítónak a budapesti bért? Az, hogy két ilyen térség közt esetleg országhatár is húzódik, csak a politikusoknak ad muníciót a már említett bűnbak-keresésre és ezáltal szavazatgyűjtésre.

Kampányötletem azonban itt is lenne, még a plakátot is alig kell átrajzolni. „Oktatással az európai bérekért!” – lehetne a fejléc, alá pedig odatennék egy ábrát arról, hogy az OECD átlaghoz képest milyen arányban költ jelenleg a magyar állam oktatásra.

Az ábra a 2013-as költségvetési kiadásarányos költekezést mutatja az oktatásra – 2013 óta a helyzet kis mértékben javult.

Forrás: OECD

Forrás: OECD