júl.
30
2015

„Borúlátóbb vagyok, mint korábban!”

Barry Eichengreen könyörületességet és szolidaritást kér az európai döntéshozoktól. Az alapblog.hu-nak adott interjúban a Berkley Egyetem gazdaságtörténésze, az IMF volt főtanácsadója súlyos politikai válság kialakulásától tart Európában. Korábban ismeretlen mélységű széthúzást tapasztal az Unió, főként az euróövezet vezető országainak döntéshozói között. Az euró – mint állítja – a jelenlegi rendszerben nem fejlődhet tovább.
Görögország szerinte már csak két nagyon rossz forgatókönyv között választhat. Az európai béke, az Unió fennmaradása érdekében azt mondja, hogy a balkáni államot –adósságkönnyítésekkel – bent kell tartani az övezetben.
Eichengreen szerint a kínai pénzügyi rendszer olyannyira ingatag lábakon áll, hogy az nagy mértékben tovább lassíthatja – akár az évi háromszázalékos növekedési szintig süllyedve – az ország gazdaságának bővülését. Ez már fertőzésveszélyt jelenthet a globális pénz- és tőkepiacokra, az amerikai és az európai gazdaságok növekedési kilátásait semmisíthetné meg, világméretű recessziót okozva.

Zentai Péter: Amerika közgazdászainak „krémje” – Ön mellett például Soros, Krugman, Reich, Stiglitz –, sokkal jobban aggódik az euró jövője miatt, mint a legtöbb európai döntéshozó. Mivel magyarázza ezt?
Barry Eichengreen: Azzal, hogy mi – néhányan itt Amerikában – az euró előkészítésének, megszületésének első pillanatától éberen figyeltük az európai pénzügyi-gazdasági-politikai fejleményeket. És most azt kell tapasztalnunk, hogy a kilencvenes években tett negatív jóslataink „bejönni” látszanak. Boldogabbak lennénk persze, ha nem lett volna igazunk….

Konkrétabban?
Arra figyelmeztettünk, hogy Európa számára – bármennyire szeretne különbözni az Egyesült Államoktól – a monetáris unió ügyében nincs más út, mint az, amit az USA is bejárt. Hosszú távon képtelenség fenntartani közös pénzt bankunió, költségvetési unió és politikai unió létrehozása nélkül.

De hiszen a bankunió felé konkrét lépéseket tettek az eurózónába tömörült országok.
Lépések történtek, de messze nem elégségesek. A bankunióhoz kellett volna kapcsolni a közös kötvénykibocsátást. Ennek jele sincs Európában. Számunkra, amerikaiak számára – saját történetünkből kifolyólag – ez az egyik legfontosabb lecke, amit meg kellett tanulnunk. Közösen fenntartott igazi európai költségvetési unióról gyakorlatilag már nincs szó, a politikai unió pedig megmarad egyesek álmának.

Ön szerint mit kellene csinálniuk az európai döntéshozóknak?
Az utóbbi hetekben, hónapokban kimondottan súlyosbodott a helyzet. Korábban elképzelhetetlen fundamentális jelentőségű szembenállások alakultak ki a vezető országok: Németország, Franciaország és Olaszország, továbbá az északi és a déli eurózóna-tagok között. Amit pedig Görögországgal művelnek/műveltek, az szinte javíthatatlan morális, politikai-gazdasági károkat okozhat. Az európaiaknak a lehető legrövidebb időn belül két lehetőség közül kell választaniuk: az egyik, hogy időben visszalépnek, de határozottan. A nemzetállamokra, azok kormányaira, parlamentjeire bízzák a költségvetések rendbetételét, az adósságok leépítését. A politikai unió ügyét pedig leveszik a napirendről. Ez a verzió kockázatos, hiszen a nemzetállamok – összeurópai ellenőrzés nélkül – hajlamosak a teljes elszakadásra, az intézményesített csalásra, korrupcióra.
A másik verzió: most elindulni az igazi, az amerikai értelemben vett költségvetési és politikai unió irányába.

Jelenleg hol tart Európa, legalábbis az eurózóna?
A tehetetlenség állapotában leledzik. Schäuble német pénzügyminiszter mini monetáris uniót hozna létre néhány északi-, északnyugat-európai országgal közösen. Olasz kollégája viszont történelmi szükségszerűségnek tartja a jelenleg létező eurózóna tagjai közötti totális unió mielőbbi megalkotását. Cameron brit miniszterelnök viszont – igaz, hazája nincs is benne az övezetben – visszatérítené az Uniót egy kölcsönös előnyökre épülő gazdasági csoportosulássá. Az erőviszonyok roppant törékenyek, nincs közös stratégia, közös nyelv, közös taktika. Ilyesfajta kiúttalanságot sejtető helyzetben még nem volt Európa azóta, hogy 1957-ben elhatározták az Unió beindítását. Akkor azt mondták, hogy Európa számára nincs más alternatíva, mint a folyamatos menetelés a politikai egység felé, mert ha ez nem történik meg, akkor Európa akár a korábbi, háborús viszonyok közé keveredhet.
Pesszimistább vagyok, mint az utóbbi évtizedekben bármikor.

Mit kellene tenniük Görögország kapcsán? Nem lenne jobb a görögöknek, ha kilépnének? Nem lenne jobb Európának, ha a görögök távoznának?
Görögország számára nincs jó vagy rossz verzió. Görögországra csak a rossz várhat. Ha bennmarad és végrehajtja a megszorításokat, akkor gazdasága még mélyebb recesszióba zuhan; ha kiszáll, akkor az életszínvonal az évtizedekkel ezelőtti szintre süllyed, a munkanélküliség minimálisan 30 százalék körül stabilizálódik. Jómagam – akárcsak a beszélgetés elején említett kollégáim – a benntartásra szavaznánk. Ez talán a kisebbik rossz összeurópai szempontból…

Azt a címet adta legutóbbi nagy figyelmet kapott cikkének, hogy „…mentsétek meg Görögországot, hogy Európát is megmenthessétek…”. Nem túlzás ez?
Nem tartom annak. Görögország jövője – nyilvánvalóan – nem pénzügyi-gazdasági kihívás, hanem nagy jelentőséggel bíró elvi-politikai kérdés. A NATO jövőjét veszélyeztető és geopolitikai probléma, ha Görögországban ellenőrizetlenné válnának a belpolitikai viszonyok.
De visszatérve ahhoz, hogy mi hogyan is látjuk ezt a szituációt. Innen nézve érthetetlen, hogy miért nem gyakorolnak az európai országok vezetői sokkal nagyobb könyörületet, szolidaritást és kevesebb meggondolatlan, a negatív emberi érzelmekre apelláló közbeszédet akkor, amikor nagy problémák, kihívások várnak megoldásra. A gazdag európai országok, pénzügyi intézmények ugyanannyira felelőtlenek voltak és ennek megfelelően bántak a hitelezéssel, mint a görögök. A felelősség közös, a megoldásnak is közösnek kellene lennie és a nagyvonalúságon, a sérelmeken való túllépéseken kellene alapulnia.

Mivel magyarázza, hogy még mindig stabil és mindent egybevetve erős az euró? Így volt ez a 2008-09-es válság idején is…
Azért, mert az EKB egy dolgot csinált jól mindig: vasfegyelmet követelt meg az árak, az infláció kordában tartása érdekében, újabban pedig folyamatosan azt üzeni beavatkozásaival, hogy az euró stabilitásáért minden eszközt bevet. A befektetők hisznek az EKB-nak, de türelmük hamar elszáll, ha a jelenlegi bizonytalanság politikai következményei nyilvánvalóvá válnak. Az EKB keze meg van kötve, holott – ahogy az amerikai Fed-nek – a gazdasági növekedés aktív serkentését és a munkanélküliség csökkentésének elősegítését is feladatul kellene kapnia.

Ön Kína gazdaságának elismert szakértője. A kínai részvénypiacok zuhanásának „sztorija” vagy a görög história a lényegesebb a világgazdaság és a pénzpiacok alakulása szempontjából?
A kínai részvények piacának alakulása megmaradhat elszigetelt jelenségnek, mert a sanghaji tőzsdét úgy találták ki, úgy működtetik, hogy az nem válhatott a globális tőkepiacok részévé. Tehát a részvényárfolyamok ottani zuhanása nem izgalmas a mi szempontunkból. Ami viszont nagyon az, hogy kutatásaim szerint vészesen lassulhat a kínai gazdaság. Nem osztom azok nézetét, akik szerint ez a lassulás majd megáll az évi 6-7 százalékos szinten. A dinamika azt sugallja, hogy ha a 10-12 százalékos GDP-növekedés relatíve gyorsan 7 százalékosra tudott szűkülni, akkor a 7 százalékos bővülés lemehet akár 3 százalékosra is. Itt a negatív mozgatóerő nem más, mint Kína pénzügyi rendszerének, pénzpiacának törékenysége. A kínai állam persze látszólag könnyebb helyzetben van, mint Európa, mert Önöknél nem egy, hanem huszonnyolc állam szól bele a dolgokba, ám az erősen központosítottan működő Peking sem tud tartósan elbánni az egyre hatalmasodó belső pénzügyi feszültségekkel, amelyek egyebek között ezt a bizonyos friss tőzsde crash-t is okozták. A kínai pénzpiac drámán megy keresztül, s ennek következménye a gazdaság folyamatos lassulása. Ha a növekedés évi üteme lecsökken 3 százalékosra, az katasztrófával lesz egyenértékű a kínai piacoktól függő és az azokból nagyon erősen profitáló amerikai és európai gazdaságokra nézve. A kínai lassulás akár globális pénzügyi-gazdasági válsághoz is vezethet.