Bye bye Globalizáció?

Vélhetőleg szorosan összefügg az olajpiaci-nyersanyagpiaci helyzet drámaivá fordulása és Putyin orosz elnök bejelentése, hogy Oroszország katonai visszavonulót fúj Szíriából. Egyebek között ez az egyik üzenete az alábbi interjúnak, amelyben Daniel Gros, az Európai Unió mellett működő Centre for Policy Studies igazgatója azt a nézetét fejti ki, hogy három-négy évtizedes parádés fejlődést követően leállóban van az országok, kontinensek gazdasági-pénzügyi-technológiai összefonódásának a folyamata, vagyis a globalizáció. A lassulás, leállás okát nem csekély részben a nyersanyagpiacok tartósnak ígérkező gyengülésében és Kína gazdasági átalakulásában kell keresni.

Zentai Péter: A globalizációról szólt a világunk az utóbbi harminc évben. Ön most azon mereng friss tanulmányában, hogy tulajdonképpen végéhez közeledik a globalizálódás. Ez azért túlzás, ugye?
Daniel Gros: A világkereskedelem volumene komoly mértékben csökken. A globális árucsereforgalom várható alakulására vonatkozó legmérvadóbb idei előrejelzések (Baltic Dry Index) ráadásul a zuhanás folytatódásáról tanúskodnak. A kereskedelem értékcsökkenése az érem egyik oldala csupán, de lassuló ütemet jeleznek mindazon számok, amelyek a nemzetek, kontinensek pénzügyi-gazdasági egymásra utaltságának fokát hivatottak kimutatni.

De hiszen a világon megtermelt áruk, szolgáltatások értéke, a GDP tavaly 3 százalékkal nőtt 2014-hez képest… Ha belegondolunk, hogy öt-hat évvel ezelőtt a globális GDP drámaian esett, akkor ez inkább biztató jel a globalizáció folytatódása szempontjából.
A világ GDP növekedése azt mutatja, hogy kezdünk ténylegesen kilábalni a pénzügyi-gazdasági válságból. A feltételek, látszólag, kedvezőek a globalizálódási folyamat fölpergéséhez. Ámde a tények mást mutatnak! Több évtized teljesen ellenkező irányú fejlődését követően – leálló tendenciát mutat az országok, nemzetek egymásra utaltságának folyamata.
Ez nem igaz mindenütt, nem igaz például az Európai Unió tagállamai közötti kapcsolatokra. Mert e téren folytatódik az összeolvadás – gazdasági értelemben. Kína esete azonban a legbeszédesebb példa, hogy mi történik a szélesebb értelemben vett nagyvilágban. Az ország gazdasági nyitása, az 1970-es évek óta most először gyengül, mégpedig meredeken gyengül az export-import tevékenysége.

De hát ez csak átmeneti jelenség: nyilván azzal függ össze, hogy lassul az ország gazdasági növekedése.
Nem ez a meghatározó faktor, hanem az, hogy Kína fejlődőből fejlett országgá válik, gazdaságának minősége gyors átalakuláson megy keresztül. Egyedül is képessé válik olyan kutatások, fejlesztések elvégzésére, amelyek eredményeit eddig csak külföldről tudta beszerezni. Kínának egyre kevésbé van szüksége importból származó „hozzáadott értékre”, mert egyedül is elő tud állítani a tömegtermeléshez szükséges alapvető high-tech értékeket. Fejlődésének alapját hamarosan nem az export, általában nem a kereskedelem volumene, hanem a belső fogyasztás fellendülése, annak magasabb minőségűvé válása fogja jelenteni. Ugyanez a folyamat indul be Indiában és általában egész Dél-Kelet-Ázsiában, tehát abban a térségben, amely az utóbbi évtizedekben leginkább „hajtotta a globalizációt”.

Hogyan érintik a friss folyamatok Oroszországot?
Rosszul. Annak, amiről most beszélünk, van egy másik oldala is. Nevezetesen a globalizálódási folyamat – minden indikátor szerinti – stagnálása illetve gyengülése roppant mód összefügg a nyersanyagárak csökkenésével. Nem elsősorban abban az értelemben, hogy a világkereskedelem volumene, pénzben kifejezett értéke nyilvánvalóan alacsonyabb, ha kevesebbe kerül az üzemanyagtól kezdődően minden alapvető élelmiszer, nyersanyag és energiahordozó. Az összefüggés lényege a következő: míg a magas alapanyagárak exportjuk erőltetésére, kemény növelésére késztetik a legfejlettebb termékeket előállító ipari országokat, például az autóipari hatalmakat, hogy ellentételezzék a magas importköltségeket, addig a folyamatosan csökkenő energia-, üzemanyagköltségek leszorítják az export jelentőségét és értékét.
Tehát Oroszország és a nyersanyagokra épített diktatórikusan vezetett nemzetgazdaságok: elsősorban a közel- és középkeleti, valamint némely latin-amerikai olaj- és gáztermelők, egyre rémesebben fogják megszenvedni a globalizálódás lassulását.

Oroszországot nem leginkább a Nyugat gazdasági, pénzügyi szankciói sújtják?
Nem. A nyersanyag- és energiahordozóárak zuhanásának van meghatározó jelentősége az orosz gazdasági folyamatok gyengülésében. Oroszország és egy sor, korábban sokat ígérő óriási élelmiszer-, nyersanyag- és energiahordozó-termelő ország egyre kevesebbet importál, merthogy egyoldalúan fejlesztett exportjának értéke zuhan.
Nyugat-Európa és Oroszország között a kereskedelem – nem is kis túlzással élve – összeomlott!

S ezért válhatnak agresszívvé a világpolitikában az ilyen lemaradó országok, élükön a katonailag legerősebb Oroszországgal? A kalandor külpolitikával kénytelenek kompenzálni a várhatóan szélesedő hazai, belső elégedetlenséget?
Nagyot téved. A moszkvai hatalmi központ mindig csak akkor válik tényszerűen, nem csak a szavak szintjén, igazán agresszívvé, amikor Oroszország kincseinek értéke magas. Egy komoly példa erre: akkor határozták el 1980-ban az afganisztáni bevonulást és indítottak egy sok éven át tartó háborút, amikor az olajárak az egekben jártak. Az értelmetlen afganisztáni kalandnak nem utolsósorban az olajárak zuhanása vetett véget. A történelmi minták azt mutatják ugyanis, hogy a mindenkori orosz elit mindig visszavonulót fúj, ha tartósan gyengül a nyersanyagpiaci környezet. Ennek parádés példáját a legaktuálisabb fejlemények szolgáltatják: Putyin hozzákezdett csapatai visszavonásához Szíriából.

A magabiztosságot, erőt árasztó retorika mögött valójában saját gyengeségét érzi Putyin?
A gyengeséget is. De főként azt, hogy nem képes a lezuhant piaci körülmények közepette – leegyszerűsítetten kifejezve – egyidejűleg etetni a hadseregét és a népét. Választania kell a kettő között. S mivel jobban kell tartania a jelenlegi helyzetben a néptől, a nép esetleges haragjának kirobbanásától, mint bármi mástól, kénytelen visszafogni az agresszívitásból: visszavonulni kényszerül a háborús kalandokból. A fenyegető, nagyhatalmi retorika csupán paravánként szolgál ilyenkor az autoriter rezsimek vezetői számára, hogy elfedjék a számukra váratlan és kezelhetetlen globális piaci-gazdasági-pénzügyi fejleményeket.
Ez azért nem elvetendő haszna a nyersanyagárak összeomlásának, áttételesen annak, hogy lassul, stagnál a globalizációs folyamat.