Gros Daniel
szept.
2
2013

Bye-bye Hungary?

A megszorítások sokkal több hasznot hajtottak már eddig is, mint amennyi kárt okoztak – állítja kutatásai alapján az egyik legtekintélyesebb európai közgazdász, Daniel Gros. Az alaplognak adott interjúban a brüsszeli székhelyű agytröszt, a Center for European Studies (Európai Tanulmányok Központja) igazgatója, az IMF, az Európai Parlament és több francia miniszterelnök volt tanácsadója állítja, hogy az időhúzással, a reformok lassításával csak önmagának árt Görögország. Viszont bizonyíthatóan óriásit segítettek önmagukon a balti országok, mert gyorsan, sokkterápia-szerűen, nagy áldozatokat felvállalva váltottak hozzáállást a pénzügyi kérdésekben.

 

Magyarországnak azt javasolja Daniel Gros, hogyha annyira sok baja van az Unióval, akkor váljon le róla, aztán majd meglátják a magyarok a következményeket. Mindaz, ami ma történik az Unióban és az euróövezetben igazából csak öt vagy tíz év múlva fogja éreztetni teljes valóságban a hatását.

Zentai Péter: A világ vezető, tekintélyes közgazdászai körében ma már szinte csak nagyítóval lehet találni olyat, aki nem temeti, hanem dicséri a németek által diktált megszorításokat és azok folytatására buzdít. Ön ennek az elenyésző kisebbségnek az egyik illusztris képviselője. Mik az érvei a megszorítási politika folytatása mellett?

Daniel Gros: Először is, az austerityt (a megszorításokon alapuló kormányzati rezsim) nem a németek tukmálják rá más államokra, nem igaz, hogy a német kormány követel más országoktól, kormányoktól drámai megszorításokat. Azokat az élet kényszeríti ki. Az eurózóna déli államainak és több más európai országnak egyszerűen elfogyott a pénze, nem tudják törleszteni az adósságaikat; azokat a kölcsönöket, amelyekből nagyon jól éltek évtizedeken át. Egyúttal elfogyott a piacok bizalma is velük szemben, új kölcsönöket már nem kapnak. Ha az embernek nincs pénze, mi mást tehet, minthogy leáll a költekezéssel? Ez a világ legtermészetesebb dolga. A görögök tudatosan rontották saját sorsukat, miért kell emiatt külső bűnbakot keresni, például a németeket?

 

A fő problémát a legtöbb elemző abban látja, hogy a németek – a segítségért, újabb átfogó, áthidaló kölcsönökért cserében – túlhajszolják ezeket a – főként – déli nemzeteket, túl szigorú feltételeket szabnak a jó kölcsönökért cserében.

Igazán? Nos, a balti országok össze nem vethetően súlyosabb áldozatokat vállaltak fel költségvetésük rendbehozatala érdekében, mint a görögök. Harmadolták a béreket, mindenkiét. Rendkívüli átalakításokat hajtottak végre az ellátórendszerekben, holott a helyzetük nem volt rosszabb, mint a dél-európaiaké. Ahhoz képest, amit a lettek, észtek, litvánok magukra vettek, Görögország népe fenségesen él továbbra is. Dél-Európa külső gonosz erőkre mutogat, a baltiak viszont önvizsgálatot tartanak. Meg is látszik a különbség az eredményeikben. Csak rá kell nézni a baltiak gazdasági növekedésének ütemére!

 

A balti államok pici országok a dél-európai államokhoz képest, és alapvetően más a történelmük. Soha nem kényeztette el őket a sorsuk: külföldi megszállások, elnyomások. Hozzászoktatták őket az áldozatvállaláshoz, annak tűréséhez. Görögországgal ezzel szemben – geopolitikai jelentősége miatt – évtizedeken át kivételezett a nyugati világ.

Furcsa érveket hoz fel. Csak azért bánjunk kegyesebben egyesekkel, mert a sors eddig is kegyes volt hozzájuk? Ezzel szemben nyugodtan lehet keménykedni azokkal szemben, akik ehhez úgyis hozzá vannak szokva? Valójában arról van szó, hogy minél gyorsabban reagál egy ország, minél gyorsabban vet számot saját hibáival és minél radikálisabban lát hozzá a szükséges reformokhoz, annál gyorsabban jelentkeznek az eredmények, annál hamarabb jut túl az adott nemzet a relatív szenvedésen. A baltiak gyorsan csinálták és gyors is a gyógyulásuk, a görögök pedig hajlamosnak mutatkoztak húzni az időt. Emiatt nem növekszik a gazdaságuk, a baltiak eközben szinte világrekordokat döntenek a gazdaság gyarapodását illetően.

 

Ettől függetlenül egy sor európai és amerikai gazdaságtudós és politikus állítja, hogy a megszorítások alapvetően ellehetetlenítik a növekedést és csak a munkanélküliek számát gyarapítják, társadalmi feszültségeket kreálnak…

Nézzük a tényeket és ne csak a levegőbe beszéljünk! A megszorítások nyomán az euróövezet perifériaországaiban drámaian zuhant az import, az export viszont – különösen, ahol csökkentették a béreket – egyenletesen növekszik. Görögországban is látszik már ez, de a többi dél-európai országban mindenütt egyre erősebben javul a fizetési mérleg. Ezek az országok egyre könnyebben jutnak új kölcsönökhöz a piacról, kötvényeik hozama tendenciaszerűen csökken. Dél-Európa egészségi állapota a valós gazdasági folyamatokat alapul véve ténylegesen javul. Ez nem elsősorban a nemzetközi konjunktúra erősödésének, hanem saját, házon belüli megszorítási politikájuknak köszönhető.
Azt kellene megérteni végre, hogy a megszorítások alapvetően nem konkrét célok érdekében történnek, hanem azért, mert másként nem lehet visszatalálni például ahhoz a realitáshoz, hogy az ember csak a jövedelmeinek arányában költekezhet…

 

Ön német ember. Szülőhazájában vajon hogy adja majd el a jelenlegi kormányfő vagy annak kihívója a heteken belül megtartandó választások előtt vagy után, hogy Görögországot megint ki kell segíteni? Hogy – a korábbi ígéretek ellenére – újabb mentőcsomagot kell „bedobni”, mégpedig nem csekély részben, a német adófizetők pénzéből? Hiszen egyre több jel mutat arra, hogy ezúttal már transzferről, tehát hatalmas pénztámogatásról lesz szó, nem hitelről.

Azért nem illendő bántani most a német politikusokat, mert mindaz a – német gazdasági-politikai döntéshozók nagy része által támogatott – megszorítás, amit ma végigcsinál egész Európa, igazából csak öt vagy tíz év múlva mutathatja meg igazi eredményeit. Ami a görögöknek juttatott támogatásokat, hiteleket illeti: a tervezett új mentőcsomag értéke 10 milliárd euró. Mekkora ez az összeg a Görögországnak eddig nyújtott kétszáz milliárdos hitelkerethez képest? Öt százalék. A választási kampányban egy ötszázalékos tétel miatt badarság bárkinek bármit is a szemére vetni, senkinek sincs erkölcsi joga ebből politikai tőkét kovácsolni saját maga számára. Görögországnak, Spanyolországnak, Portugáliának – Európa többi országa érdekében is jól kell tudniuk működni.
A hatalmas hitel vagy segély igazi, gyors fordulatot háború vagy más hatalmas katasztrófa sújtotta országokban tud hozni, ott, ahol újra kell építeni az infrastruktúrát. De ezekben az említett dél-európai országokban csodálatos autópályák, kikötők, repülőterek, kórházak állnak rendelkezésre… Nem építeniük kell, hanem nemzetgazdaságukat kell korszerűsíteniük, versenyképessé tenniük, többet kell exportálniuk, mint importálniuk, rendbe kell tenniük belső gazdálkodásukat. A külső pénzeket csak és kizárólag ezen feladatok végrehajtásának megkönnyítésére szabad felhasználniuk.

 

Azt mondta nekem a napokban az Osztrák Nemzeti Bank egyik vezetője, Franz Nauschnigg, hogy Dél-Európa gondjait az euró leértékelődésével is orvosolni lehet, különösképpen a kínai, illetve az amerikai pénzzel szemben tartja túlértékeltnek az eurót.

Szerintem nem volt túlzott az euró felértékelődése más devizákkal szemben az utóbbi időben. Mostanság kétségtelenül a dél-európaiak találják a maguk szempontjából túl erősnek az eurót, míg az észak-európaiaknak az euró erejével semmi bajuk sincs. Tíz évvel ezelőtt viszont éppen fordított volt a helyzet: a németek mondták, hogy nekik gyengébb euró lenne jó, az importot fetisizáló dél-európaiak viszont roppant elégedettek voltak.
Maradjunk a tényeknél. Az euróövezet külkereskedelmének egésze mostanság egyre jobban teljesít. A dél-európaiak is pozitív fizetési mérleget tudnak felmutatni, sőt, adataik már jobbak e téren, mint a kínaiaké.

 

Az Ön számára csak a tényszámok a lényegesek, viszont az európai emberek túlnyomó többsége az érzeteinek a rabja. Nem csupa szakértőből, realistából áll össze egy-egy nemzet. Magyarországon és több más európai uniós országban a többségnek kezd elege lenni a túl sok brüsszeli, központinak vélt érdekérvényesítésből és abból, hogy egy-egy tagállam nemzeti sajátosságai, nemzetinek nevezett érdekei egyre inkább sérülnek. Lengyelországban, Csehországban, Nagy-Britanniában politikusok kacérkodnak a kilépés gondolatával. Az össznépi elégedetlenség nem fogja felrobbantani az Uniót?

Ha Magyarország, a magyar emberek úgy gondolják, hogy az Unió több kárt okoz, mint amennyi hasznot, akkor azt ajánlom, hogy lépjenek ki. Megtehetik, távozzanak Isten hírével, bye-bye. Majd később kiderül, hogy helyesen cselekedtek-e vagy sem. Más kérdés, hogy most is teljesen nyilvánvaló, hogy össze nem vethetően több támogatást kapnak az Unióból, mint amennyi áldozatot cserében vállalniuk kell. Máshol ilyen komoly kilépési veszélyeket nem látok. Azt mutatják a kutatások, hogy az európaiak, beleértve politikusaik túlnyomó többségét is, az Unió fennmaradását és az integráció mélyítését akarják. Még akkor is így van ez, ha szinte mindenütt jellegzetességgé vált, hogy ha nagy bajok vannak, akkor azokért az Uniót hibáztatják, a sikerek babérjait pedig mindig a nemzeti kormányok igyekeznek learatni. Ettől függetlenül kutatásaink, ismereteim alapján ki merem jelenteni: nem fenyeget reálisan az a veszély, hogy olyan hülyék kezébe kerül a tagállamok többségében a hatalom, akik az Unió szétesésében hisznek.