Cyprus
márc.
19
2013

Ciprusi mentés: némileg meglepő, bátor, ügyes, (majdnem) igazságos és kapitalista

Nagy port kavart és sokakat késztetett véleményalkotásra a trojka ciprusi mentőcsomagja. Érdekes módon, a legvisszafogottabb reakciókat a tőkepiacokon láthattuk: bár még csak egy nap telt el, de az erős fertőzés és pánik miatt aggódó hangok, úgy látszik, alaptalannak bizonyultak. Persze az is lehet, hogy a bika piac annyira erős, hogy most a mentés sajátos következményeitől nem tartanak a befektetők, azzal csak később fognak foglalkozni.
Néhány gondolattal szeretnék én is beállni a véleménynyilvánítók sorába. Elöljáróban annyit, hogy ellentétben a kritikus hangokkal, én viszonylag jó megoldásnak tartom a mentés mikéntjét. Az EU talán abban hibázott, hogy a döntés indoklását, körülményeit kommunikálhatta volna jobban.

1.) A mentés annyiban volt meglepő, hogy a görög mentőcsomaggal ellentétben ezúttal nem az állampapír-tulajdonosok, hanem a bankbetétesek állták a cech egy részét. Ezzel az EU azt kockáztatja, hogy a bankbetétek biztonságába vetett hit sérül más – elsősorban periféria – országokban is. E tekintetben tehát a lépés bátor volt. Nem teljesen meglepő ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy Ciprus államadóssága viszonylag alacsony, míg a bankrendszere a GDP arányában hatalmas. Attól lehet elvenni a pénzt, akinek van. A hazai jog szerint kibocsátott államkötvények jó része ciprusi bankoknál, nyugdíjalapoknál van. Az angol jog szerint kibocsátott kötvények csődjét jogilag kockázatos és időigényes folyamat lett volna lemenedzselni, így az államcsőddel nem sokat lehetett volna nyerni.

2.) Ügyes a lépés a tekintetben, hogy itt lényegében a bank hitelezők bevonásával történő feltőkésítéséről (bail-in) van szó, mégis úgy lett megkreálva, hogy jogilag a lehető legjobban meg lehessen különböztetni, el lehessen határolni egy általános csődeljárástól. Ezzel az EU több legyet is ütött egy csapásra: jogilag nem sérült a tagállam által vállalt betétbiztosítás (hiszen itt egy egyszeri adóról van szó); a(z egyébként jelentéktelen súlyú) szenior kötvényesek megóvásával vélhetően alacsonyan tudják tartani az európai banki kötvények kamatát (elkerülik a fertőzést); mentesülnek a csődeljárás lassú, bonyolult és kiszámíthatatlan jogi procedúrájától.

3.) Majdnem igazságos a mentőcsomag, ugyanis a de facto banki csődhelyzetet úgy kezeli, hogy a költségek nagy részét a betétesek (hitelezők) és nem pedig az adófizetők állják. Miután a ciprusi bankok piaci (nem a jegybanktól, illetve az EKB-tól származó) forrásai szinte teljes egészében bankbetétekből állnak és a kötvények súlya minimális, ezért a port igazából csak a betéteseken lehet elverni. (A részvényesek gyakorlatilag minden vagyonukat elbukták már, a ciprusi bankok részvényeinek árfolyama gyakorlatilag lenullázódott.) Azért nem teljesen igazságos a mentés, mert egyrészt a ciprusi bankok külföldi leányai betéteseinek is részt kellene vállalniuk a feltőkésítésben, másrészt a szenior kötvényeseknek is be kellene állniuk a sorba (az alárendelt kötvényesek várhatóan befektetésük nagy részét elbukják), a betétesekhez képest nem lett volna szabad pozitív diszkriminációban részesülniük. Miután nagyon kis mennyiségű szenior kötvény van csak kibocsátva, ezért az EU a fertőzés kockázatát csökkentendő (tudniillik a spanyol, portugál bankok későbbi kötvénykibocsátásai ellehetetlenültek volna) engedett az igazságosság elvéből.

4.) Végül arról, hogy szocialista vagy kapitalista megoldásról van-e szó. Őszintén meglepődtem, amikor az egyik európai ország (amelyben a válság alatt baj esetén banki kötvényesek is elvesztették befektetéseiket) bankjának vezérigazgatója egyenesen szocializmusról beszélt. Kérdem én, hogy mégis kinek kellett volna állnia cechet? A ciprusi halászoknak, akiknek nincs megtakarításuk? Vagy a ciprusiaknál alacsonyabb jövedelmű szlovák és észt adófizetőknek? A kapitalizmus egyik sajátossága, hogy lehet kockázatot vállalni és a többletkockázatért cserébe profitra szert tenni. Persze néha a vállalkozás nem jön be, de ez a rendszer sajátja. Amikor valaki bankbetétet képez, az kölcsönadja a pénzét a banknak. Tulajdonképpen kihitelezi egy kockázatos vállalkozásnak, cserében kamatot kap, ez a kockázatvállalás hozama. Ha már itt tartunk, akkor hadd jegyezzem meg, hogy ha valami szocialista, az a betétbiztosítás intézménye: az állami garancia kiveszi a kockázatot a rendszerből (legalábbis egy maghatározott összeghatárig), ezért a szereplők nem is törődnek azzal, hogy kinek adják oda a pénzüket. Pedig a bank nagyon kockázatos üzlet. A kockázatnak jellemzően a bank által fizetett kamatok nagyságában kellene tükröződnie. Sajnos a kamatok nagyságában hordozott üzenetet a moral hazard (azaz az „Úgyis megmentenek majd!” – Magyarországon a politikai elit által még inkább sulykolt – gondolkodásmód) nagyrészt elnyomja, de azért valami megmarad belőle. Akik ciprusi bankba tették a pénzüket (legyenek azok orosz offshore oligarchák vagy az otthonról pénzüket menekítő görögök, de akár a ciprusiak is), azok számára nyilvánvaló volt, hogy ez kockázatos befektetés. Amíg a német bankok 0, legfeljebb 1 százalékot fizetnek az euró betétekre, addig a ciprusiak 3-4-5 százalékot. A ciprusi bankok ugyanis illikvidek és inszolvensek. A betétesektől kölcsönkapott pénzük egy részét rosszul helyezték ki (pl. görög vállalatoknak hiteleztek vagy görög állampapírokat tartottak), így valójában nem tudják visszafizetni a pénzt a betéteseknek. Ez nem hiszem, hogy bárkinek is meglepetés lenne, a 3 tőzsdén lévő ciprusi bank együttes piaci kapitalizációja mindössze 1,5 millió euró. Ki tartaná az OTP-ben a pénzét, ha a részvényárfolyam 20 forint lenne? A kapitalizmus egyik fő vezérlő elve, hogy mindenki vállalja a felelősséget a saját döntéseiért és viselje a következményeket. A pozitívat és a negatívat egyaránt. Jó volt ciprusi bankban tartani a pénzt, amíg négyszer annyi kamatot fizettek a bankok, mint a németeknél. Akkor senki sem panaszkodott. Mellesleg akik azzal érvelnek, hogy az államnak nem szabadna hagynia, hogy a kis betétesek veszítsenek, annak érdemes arra gondolni, hogy az állam a teljes mentéssel egyből csődbe ment volna, a betétbiztosítással együtt.

Végül még egy záró gondolat. Ahogy arról már korábban is írtam a következő 5-10 év arról fog szólni, hogy a lehetséges megoldások valamilyen kombinációjával a piacok/politikusok/jegybankárok újra fogják osztani a vagyonokat. Ahhoz, hogy a jelenleg túl magas adósság le tudjon csökkenni, el kell venni a pénzt attól, akinek van. Ez sokszor lesz fájdalmas és igazságtalan. A ciprusi megoldásra szerintem pár év távlatából, mint viszonylag kellemes – nem túl fájdalmas és alapvetően igazságos – mentésként fognak visszaemlékezni.