Concorde Részvény Alap

Szeptemberben közel két hétre felfüggesztette a Concorde Részvény Alap forgalmazását a Concorde Alapkezelő. A lépést a Brau-részvények tőzsdei kereskedésének ideiglenes szünetelésével indokolta, mondván, ennek nyomán az alap nettó eszközértéke nem állapítható meg. Az alapban meglehetősen komoly súllyal, 10 százalékos arányban szerepelnek a Brau-részvények, éppen ezért a söripari papír kereskedésének újraindítását követő árfolyamerősödés az alap hozamában is tetten érhető.

Az elkövetkező fél-egy évben az állampapírpiactól jobb teljesítményt vár az alapkezelő, mint a részvényektől, mondván, az elmúlt időszakban nem remekelt ez a szegmens, miközben a részvénypiacon kedvező fejlemények történtek. Hosszú távon azonban ez a két piac nem szakadhat el egymástól – jegyezte meg. Ennek megfelelően az alap 70 százalékra csökkentette részvényarányát. (Ez 70-80 százalék között mozgott korábban.) A portfólión belül a blue chipek közül a Mol szerepel a legnagyobb súllyal.

Forrás: Világgazdaság – 2004. október 1.