Csak nyugi!

A tőkepiacok azért van nyugalom és emelkednek tovább az árfolyamok, mert világgazdaság folyamatosan erősödik. Különösen igaz ez Európára. A recesszió rémének háttérbe szorulása, illetve a gazdaságok élénkülése háttérbe szorítja az olyan negatív jelenségeket, mint amilyen a populista politikai nyomulás, némely európai régiók elszakadási törekvéseinek aktivizálódása, a Brexit jelentette kihívás, Trump kiszámíthatatlansága. A Saxo Bank devizapiaci stratégája, John Hardy derűlátó prognózissal szolgál mind az Európára, mind az Egyesült Államokra váró tőkepiaci és politikai időszakról.

Zentai Péter: Katalónia, Brexit, nacionalizmus-populizmus nyomulása, migrációs nyomás, háborús feszültség Észak-Korea körül, Trump kiszámíthatatlansága…, a tőkepiacok viszont nyugodtnak látszanak. Miért?
John Hardy: Elsősorban azért, mert nem fenyeget recesszió – sem Európában, sem Amerikában, sem Ázsiában. Inkább az ellenkezőjének vagyunk a tanúi: világszerte – Európában mindenképpen – kimondottan élénkül a gazdaság. Az Egyesült Államokban Trump nevéhez kapcsolódóan pedig nagy valószínűséggel hamarosan egészen széleskörű adóreformot léptetnek életbe. Ennek nyomán reálisan várható, hogy erős és akár tartós konjunktúra veszi kezdetét a világ legnagyobb gazdaságában.

Az EU eközben szétesőben van…
Ezzel a magam részéről nem értek egyet, mint ahogy a jelek szerint a befektetők nagy része sem. Az európai integráció mélyítésének nincs alternatívája. Az utóbbi évtizedekben az Unió erősödve került ki minden krízisből. Az euró a globális pénzügyi élet talán legstabilabb tényezőjévé vált – s ezen csöppet sem változtatott a Brexit, a német radikális jobboldal Bundestagba jutása, a dél-európai államadósság felszínen maradása, vagy a migráció. Az EU minden gazdasága, a korábban súlyos beteg Görögországot is beleértve, felpörögni látszik. Egyedül Olaszország a kivétel.

Ausztriában, Németországban, Olaszországban, Franciaországban – Kelet-Közép-Európáról nem is szólva – egyre komolyabb politikai befolyásra tesznek szert az eurót, az egész EU rendszerét megkérdőjelezők.
A populizmus térnyerése nyilvánvaló veszélyfaktor. Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt széles néprétegek és befolyásos szakértők bírálják az EU döntéshozatali rendszerét. Csakhogy a nemzeti közvélemények túlnyomó hányada mégis sokkal több hasznot, mint hátrányt érzékel az EU-tagságból. Ez nagyon egyértelműen kiderül a közvélemény-kutatásokból. Gondoljunk azért bele: Németországban a választók 87,5 százaléka az egyértelműen EU-barát és a nyitott, liberális nyugati demokrácia fenntartását propagáló pártokra szavazott! A média mégis szinte kizárólag azt dramatizálja, hogy 12 és fél százalékos támogatottságra tett szert az AfD. A tőkepiacok viszont nem ez utóbbira, hanem arra figyelnek, hogy a németek túlnyomó többsége az integráció folytatására voksolt.

Értékelése szerint a Brexit, az AfD, a katalán elszakadási törekvések inkább erősítik, mintsem gyengítik az EU-t?
Pontosan ezt gondolom, s minden jel ebbe az irányba is mutat. Az uniós nemzetgazdaságokban beindult dinamika megőrzése minden tagállamnak, minden kormánynak kezd egzisztenciális érdekévé válni. Ebben a helyzetben csökken annak a valószínűsége, hogy bárki érdemben keresztbe tegyen Macron francia elnöknek és Merkel német kancellárnak. A Brexit és az egyéb veszélyek árnyékában könnyebb lesz keresztülvinni az euróövezeten belüli fiskális integrációt célzó reformokat, mint korábban valaha. Úgy fogják átalakítani az Uniót – értsd elsősorban az euróövezetet –, hogy a populizmus hosszú távú kockázata eltűnjön. Az élénkítés első köre várhatóan a biztonságpolitikát fogja érinteni: komoly mértékben emelni fogják a védelmi kiadásokat, elősegítendő az EU geopolitikai hatalmi tényezővé válását, katonapolitikai önállósodását.

A fiskális lazítás inflációt generálhat, amelynek aztán az EKB szigorítása lehet a következménye…
Ennek még nincs itt az ideje. Amerikában már jóval aktuálisabban jelentkezik ez. Trump elnök adóreformjának várható elfogadása az Egyesült Államokban már kézzel fogható közelségbe hozta a költségvetési egyensúly romlásának bekövetkeztét. A Fed sokkal előbb lesz lépéskényszerben, mint az EKB.

Mit jelent mindez a devizapiacokra, mindenekelőtt a dollárra nézve?
Mi hosszabb távra semmi jót nem jósolunk a dollárnak. Nem túlzás azt állítani, hogy bealkonyul az amerikai fizetőeszköznek. Egyszerűen már csak azért is, mert a világ több vezető régiója egyre inkább taszítja el magától a dollárt. A másik meghatározó gazdasági-pénzügyi nagyhatalom, Kína eközben mindent megtesz – és nem is sikertelenül –, hogy a világ egyik kulcsvalutájává tegye a jüant. Az olaj- és nyersanyagtermelő országoknál megfigyelhető, mennyire intenzíven építik le dollárkészleteiket. Azokat egyebek között euróra, aztán helyi devizákra vagy éppenséggel aranyra cserélik át.
A dollár trónfosztását visszafordíthatatlan folyamatként értékeljük, de ez nem azt jelenti, hogy a közeli jövőben nem fog a dollár a jelenlegi szinthez képest erősödni az euróhoz viszonyítva. Ennek egyik kiváltó oka, hogy az EKB kénytelen tovább tartani a nulla kamatszintet, s nem hagy fel például az olasz államkötvények tömeges vásárlásával, megakadályozandó Itália pénzügyi összeomlását.

Mindeközben fújódnak tovább a buborékok – a részvény- és ingatlanpiacokon.
Igen, fújódnak. Nem szükségszerű azonban a „durranás” bekövetkezte. Azért nem, mert mögöttes faktorként a piaci fejleményeket a világgazdaság általános helyzete határozza meg. Márpedig globális élénkülés van kialakulóban és az egyre dinamikusabbnak ígérkezik, kimondottan csekély egy világméretű recesszió bekövetkeztének valószínűsége. Ha nem történik geopolitikai katasztrófa, akkor van okunk derűlátásra – mindenekelőtt az európai tőkepiacokat illetően.