vision

Csapdák újratöltve

Míg az utóbbi évtizedekben a nemzetgazdaságok egymásba fonódása határozta meg a politikát, addig most fordul a kocka: a geopolitika gyűri maga alá a gazdasági folyamatokat – egy új, homályos, átmeneti korszakba léptek mind a fejlett, mind a feltörekvő államok – mondja a nekünk adott interjúban Robin Niblett, a londoni Chatham House első embere. Érzékelteti, hogy a Nyugat azért került csapdahelyzetbe, mert nem tud mit kezdeni a gazdaság stagnálásával, illetve hogy a technológiai fejlődéssel sem emelkednek a bérek és nem szaporodnak a munkahelyek. A feltörekvő világ pedig kudarcot vall abban a törekvésében, hogy érzékelhetően emelkedjen lakóinak életszínvonala.
A világgazdasági átrendeződésből fakadó sokféle csapdahelyzetben virágzásnak indult egyrészt a populizmus, másrészt az ellenségkép-építés. Mindebből túl sok jó nem származhat – figyelmeztet interjúalanyunk.

Zentai Péter: Nemrég publikált elemzéséből az derül ki, hogy a világgazdaság csapdába került és ennek súlyos politikai következményei vannak kialakulóban. Jól értelmezem Önt?
Forrás: chathamhouse.orgRobin Niblett: Arra kívántam figyelmeztetni, hogy egymástól eltérő okokból, de csapdába kerültek mind a fejlett, mind a fejlődő államok.
Az utóbbi harminc évet a globalizálódás mélyülése, terjeszkedése jellemezte. Ez a folyamat eltakarta az egyes nemzetállamok sajátságos, történelmi múltjukból eredeztethető geopolitikai ambícióit és nacionalizmusukat. A globalizációt minden más faktornál erősebb hajtóerőnek feltételeztük. Gondoltuk, hogy ez az, ami meghatározza a világ további fejlődését.
Eközben nem vettük tudomásul, hogy a globalizálódástól függetlenül például Kína nem mondott le terjeszkedési törekvéseiről a Dél-kínai-tengeren. Nem tulajdonítottunk jelentőséget annak sem, hogy az Egyesült Államok egyre kevésbé következetesen avatkozik vagy nem avatkozik be a Közel-Kelet válságövezeteiben. Nem figyeltünk oda arra sem, hogy az orosz elitet mennyire frusztrálja, hogy hazájuk egyre csak veszít a nagy globalizálódáson, hogy lemorzsolódik a világversenyben.
Mindezen frusztrációk egyre nagyobb erővel törnek a felszínre – egyidejűleg, egymással párhuzamosan a világ minden lényeges régiójában.
Míg tehát az utóbbi időben a nemzetgazdaságok globalizálódása határozta meg a politikát, addig most fordul a kocka…, egy új, de nagyon homályos átmeneti korszakba lépnek mind a legfejlettebb, mind a feltörekvő államok.

Ezzel a szituációval senki sem tud érdemben mit kezdeni?
A mögöttes faktor a fejlett, gazdag világban az, hogy a technológiai forradalom vívmányai nagymértékben megkönnyítették ugyan a mindennapi életet, de ez rengeteg munkahely felszámolásával és a bérek lenyomásával járt. Ezen a jelek szerint mit sem változtat, hogy újra iparosításba is kezdett egy sor nyugati ország. A széles tömegek életszínvonala nemhogy nem emelkedik, hanem stagnál vagy csökken.
A feltörekvő országokban, például Törökországban, Brazíliában, általában Ázsiában sehogy sem akar sikerülni a kitörés, hogy átlendüljenek a gazdag, mindenben élenjáró világba. Többszöri kísérlet ellenére sem tudták áttörni a gátat, amely elválasztja őket a fejlett világtól. Az ehhez szükséges alapvető politikai reformokat ugyanis már nem merik megkockáztatni a hatalom birtokosai, rettegnek, hogy ezáltal kockára teszik uralmukat. Eleve nem működnek ezen országokban a politikai hatalomtól valóban független demokratikus intézmények.
A várthoz képest így sokkalta keservesebbnek ígérkezik átállásuk olyan nemzetgazdaságokká, amelyeket már nem a mesterségesen lenyomott bérek, a Nyugatnak való bedolgozás, az exportteljesítmény utáni hajsza vezérel, hanem a hazai fogyasztás, tehát a nyugati értelemben vett polgárosodás.

A feltörekvő és fejlődő világ nem nagyon fogja tudni kezelni a világgazdasági átállásból eredő ismeretlen kihívásokat?
Az Egyesült Államokat is beleértve a populista, nacionalista politikusok látványos előretörése jelzi a bajt Nyugaton. Kínában, Oroszországban, Törökországban, Kelet-Európában pedig az, hogy külső és belső ellenség(kép) gyártásba kezdenek. Kína katonailag provokálja a Dél-kínai-tengeren a japánokat, közben Törökország és Oroszország fegyverkezési versenybe kezdett. Ezen kormányokat semmi sem tartja vissza attól, hogy katonai, háborús kalandokba bonyolódjanak.

A menekültkrízis ellentmondásos, az egységesség legcsekélyebb jelét sem felmutatni képes kezelése – nagyon nem jó előjel…
Ez a válság is a jelenleg zajló nagy világgazdasági átrendeződésből fakad. A pénzügyi krízis lecsengésekor egy sor arab országban a zendülések nyomán a társadalom és a gazdaság megújítását, a belső és külső szakadékok szűkítését célzó emberek kerültek hatalomra. Ám független, demokratikus intézmények és a Nyugat tevőleges támogatása híján hamar befuccsoltak a csak felemás módon és félszívvel beindított modernizálási kísérletek. Egyiptomban, Tunéziában, Szíriában a hatalom új-régi birtokosait ettől kezdve már csak uralmuk bebetonozása érdekelte, reformistából hirtelen őskonzervatívokká lettek és tűzzel-vassal irtani kezdték ellenfeleiket. Szíriában ez véres polgárháborúba és vallásháborúba torkollott, amely milliókat űzött el otthonából. Arab fiatalok tízmilliói ugyanakkor – a globalizációval járó mozgásszabadságnak és információs forradalomnak köszönhetően – elsősorban azért készülnek útnak indulni Európa felé, mert tökéletesen tisztában vannak azzal, mennyivel jobban, tartalmasabban és szabadabban élhet az ember a Földközi-tenger északi partjainál, mint a déli partvidéken: a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában. A szakadék Észak és Dél között egyre mélyül – mégpedig a világgazdaság éppen zajló, nem tudni mennyi ideig tartó átrendeződésének és az ezzel együtt járó geopolitikai konfliktusok sokasodásának köszönhetően.

Európa lakói pedig rettegnek az ismeretlen következményektől, féltik relatív, amúgy is omladozó jólétüket az új jövevényektől.
Ezért növekszik a tekintélyelvet hirdető, a liberális demokráciát és az európai politikai egységesedés folytatását elvető politikusok és kormányok támogatottsága. E tekintetben a lehető legrosszabbkor jön a brit referendum. Cameron kiengedte a palackból a szellemet: akarva-akaratlanul azt üzeni (az EU-ból való kilépésről szóló) referendummal, hogy egyes európai államok homályos öncélja fontosabb az európai egységnél. E népszavazási projekt valójában életveszélyes precedenst teremt, amellyel – borítékolhatóan – vissza fognak élni az igazi nacionalisták.

Kilátástalannak tartja a világgazdasági változásokból származó globális bizonytalanságok kezelését?
Be kell látni, hogy a Nyugat nem tudja a fejlődő világ országai helyett megoldani azok elhatalmasodó, részben új keletű társadalmi bajait.
Európára jelenleg az a feladat vár, hogy saját túlélése érdekében, önerőből kikászálódjon a gazdasági, pénzügyi, társadalmi bajokból, politikai immunrendszerét megszilárdítsa. Az Uniónak ismét erőre kell kapnia. És megint csak az eredeti célok megvalósítására kell fókuszálnia: határozottabban hozzá kell látnia a valóságos egység létrehozásához az oktatásban, a pénz- és banki szektorban, az energetikában, a kül- és védelmi politikában. A menekültügy kezelésében tanúsított magatartásbeli különbségek az európai nemzetek között pedig arra világított rá, hogy a munkaerő, a turizmus, a tőke korlátlan szabad mozgása csak akkor tartható fenn, ha Európa külső határait ugyanolyan szigorral őrzik, ahogy Kínáét vagy az Egyesült Államokét.
Ha viszont azok véleménye győzedelmeskedik, akik az egymástól eltérő, határok által elkülönített nemzetek Európájának jelszavába kapaszkodva mindennél erősebben ellenzik, hogy az eddiginél mélyebb politikai, gazdasági, pénzügyi és biztonsági unió jöjjön létre Európában, akkor abból nemcsak Európa szétesése, hanem nagyon súlyos globális vészhelyzet fog kialakulni.