csipet
feb.
24
2011

Csipet, a filozófus kutya

Mikor néhány évvel ezelőtt megvettem felnőttkorom első kutyáját, Csipetet, rögtön komoly állatkísérletekbe kezdtem vele a behívás gyakorlásával. A tudálékos kutyatartók behívásnak hívják a köznyelvben „gyere ide” formájában kialakult felszólítást. Ezt a szócskát sosem értettem, elvégre az ember a gyerekét sem „behívja”, mikor azt szeretné, hogy menjen hozzá oda, de nem kell mindent érteni. Gondolom olyan ez, mint a mi szakmánkban a „részvényallokáció” vagy a „diverzifikáció”. Pénzügyesek, kutyaidomárok 2:1.

Na, szóval elkezdtem mondogatni, hogy „Csipet, gyere ide!”, és legnagyobb meglepetésemre elkezdett működni a dolog, a kutya a lábaimhoz poroszkált. Szerény lelki alkatomnál fogva rögtön éreztem, hogy az Isten is kutyaidomárnak teremtett és a befektetői „karrier” valójában súlyos pályatévesztés. Azt persze nem tudtam, hogy kezdeti látványos sikereim, a pumi (Csipet ugyanis egy igazi pumi, pont, mint Fekete István Bogáncsa) nagyfokú veleszületett intelligenciájával és beleérző képességével magyarázhatók.

Mindenesetre a dolog működött, Csipet jóindulatúan állt a dolgokhoz, lelkes volt, azonosult a közös célokkal. A percek múlásával azonban elkezdett bonyolódni a dolog. Egyszer a szomszéd kutya bukkant fel a kerítésnél, máskor a konyhaablakból szűrődött ki a készülő pörkölt illata és ezek a csábítások bizony nem voltak jó hatással a kutya önfejlesztés iránti elkötelezettségére. A sikeres behívások aránya romlani kezdett,  közben nekem is felsejlett, hogy a pályaelhagyással kapcsolatos terveim talán kissé elhamarkodottak voltak.

A behívási oktatás nem volt egyértelműen kudarc, de sikeresnek sem volt nevezhető, így jobbnak láttam kikérni egy profi oktató tanácsát, aki kb. 1 milliszekundum gondolkodási idő után megfogalmazta a megoldást és kimondta a varázsszót: VIRSLI!

Fiatal koromban még nem tudtam, hogy gyakorló filozófusok legnagyobb sűrűségben a borászok és a kutyaidomárok között találhatók. De most az utóbbit megtapasztaltam, mikor hozzátette: „Lacikám, a kutyavilág nem így működik!”
Akkor hirtelenjében még nem sejtettem, hogy ez a sokak szerint vágóhídi melléktermék  fogja a régóta agyamban kavargó bonyolult, pontosan meg nem fogalmazott, kusza gondolatokat villámcsapásszerűen összerendezni.
Miről is van szó?

A következő „behívás órán” taktikát váltottam. Minden sikeres behívást jutalomfalattal honoráltam, s láss csodát, az eredményes akciók aránya 95%-ra emelkedett! Így működik a kutyavilág? De hiszen az emberek világa is így működik!

Szerintem az emberek többsége jóindulatú és jóakaratú. Szívesen foglalkoznának kizárólag jóindulattól vezérelve mindenféle társadalmilag hasznos tevékenységgel. (Meggyőződésem, hogy pár évtizeddel ezelőtt a szocializmust is hasonló lelkesedéssel kezdték el építeni.) Igen ám, de az idő múlásával jönnek a zavaró tényezők. Időhiány, anyagi problémák, ne adj’ Isten hajnali álmosság, mind-mind halasztó hatállyal bírnak az elvont célok elérésével kapcsolatban.

Oldjuk meg ezt a problémát, keressünk egy kis pénzt, aludjunk egy órácskát, nézzük meg a szomszéd kutyalányt a kerítésnél, szagolgassunk pörköltszagot, az utópia építésével igazán várhatunk egy kicsit!

S bizony az utópiák megvalósulása csak késik és késik…
Közben pedig a primitív jutalomfalatra, a vágóhídi melléktermékre alapozó kapitalizmus működik. Nem túl lelkesítő, de pár ezer éve így működik a kutyavilág.
Happy end: Csipet már fekszik, ül, pörög, köszön és összeszedi a dolgozószobában a szemetet és beleejti a hulladékkosárba. Igaz, sok virslimbe került a dolog.