Digitális lincselés

Az olasz népharag nekitámadt Carlo Cracco milánói sztárséf modernizált, teljes kiőrlésű gabonából készült pizzájának. „Sárba tiporja a tradíciót, hogy istencsapása, borzadály, hogy képzeli, tüntessék el, ilyet nem lehet.” Persze főleg a nápolyiak őrjöngtek, akik szerint senki más nem tud jobb pizzát csinálni, mint ők, és bőven volt a botrányban mélyben lappangó Észak–Dél ellentét is: hogy képzeli a „mislencsillagos” északija, hogy megszentségteleníti a mi pizzánkat, „micsinálamiuneszkóvilágörökségünkkel”. Ráadásul hogy mer 16 eurót kérni érte, amikor lent Délen 4-ért is sokkal jobb pizzát kapni? Ez simán lehetséges, na de kérem szépen, miért is ne lehetne többféle pizzát csinálni? Miért is kéne örökre megszabni, hogy milyen egy étel, és attól sose eltérni? Miért ne lehetne rábízni a fogyasztóra meg a piacra, hogy ki mi mit árul és mennyiért? Miért ne szerethetné valaki ezt is, azt is? És ha valaki kifizeti a 16-ot, hadd fizesse, az ő dolga. Ilyen felhördülések az egyenlősítő szocializmusra jellemzőek, és voltak jellemzőek, amikor az állam abba is beleszólt, milyen lehet a hajad, ahogy az is, hogy semmilyen gasztronómiai innováció nem zajlott évtizedeken keresztül.

pizza

Forrás: Vakmajom a Facebookon