Diktatúra vagy anarchia? – Ez a kérdés, válasszatok!

A törökországi politikai és gazdasági bizonytalanságok további fokozódásától tartanak a befektetők, ha most vasárnap nem nyeri meg a népszavazást Erdogan államfő. A referendumon szerzett győzelme, a nép felhatalmazása révén kívánja az elnök legalább tíz évre nem csak bebetonozni jogkörét, de azt radikálisan szélesíteni is: a parlamenti rendszert elnöki rendszer váltaná fel. Ezt a törökök egy része és a legtöbb külföldi politikai megfigyelő a diktatúra törvényerőre emeléseként ítéli meg. Ever Erkan, az isztanbuli székhelyű nagy török portfóliókezelő cég, a KapitalFX vezető elemzője azonban az interjúban az érem másik oldalát is felmutatja. Eszerint még mindig az a kisebbik rossz, ha Erdogan teljhatalomra tesz szert, sőt… abból még valami jó is kisülhet.

Zentai Péter: A piacok főszereplői, a török és a külföldi befektetők mintha inkább annak szurkolnának, hogy a vasárnapi népszavazás nyomán Erdogan elnök tegyen csak szert teljhatalomra. Inkább diktatúra, mint demokrácia?
Enver Erkan: A piacok az anarchiától félnek. A befektetők attól tartanak, hogy teljes zűrzavar, politikai-gazdasági-pénzügyi káosz lenne úrrá az országon, ha az elnök, Recep Tayyip Erdogan a referendumon vereséget szenvedne…

A javasolt alkotmánymódosítás szerint – amelyről vasárnap szavaznak az emberek – Erdogant a következő 10 évben garantáltan le sem lehetne váltani. Higgyük el, hogy egy nemzet számára hasznosabb, hatékonyabb a diktatúra, mint a demokrácia?
Itt másként vetődik fel a kérdés. A szomszédos Szíriában jó ideje zajlik egy háború egyre több, egyre homályosabb külföldi szereplő belépésével. Egymással vetélkedő közeli és távoli, nagy- és középhatalmak avatkoznak be ma már közvetlenül a határaink mentén dúló polgárháborúba. Egy másik szomszédos államban, Irakban eleve a káosz az úr. A harmadik szomszéd, a radikálisan síita, Amerika-ellenes Irán és a Nyugat-barát szunnita Öböl-menti arab országok konfliktusai a közvetlen közelben terebélyesednek ki és szűrödnek át Törökországba. Eközben háborús menekültek milliói számára kell megoldani a gazdasági-társadalmi integrációt, egyúttal megkísérelni felszámolni a helyi terrorizmust. A rendkívüli, a gazdaság alapjait is veszélyeztető külső és belső kihívásokat Erdoganék szerint hatékonyan csak a hatalom centralizálásával, az elnöki jogkörök szélesítésével lehet kezelni, ezért írták ki a referendumot.

És a piacok hisznek neki? Még csak nem is feltételezik, hogy az elnök csupán ürügyeket keres személyes diktatúrájának bevezetéséhez? Elfelejtik, hogy Törökország kitűnően tudott teljesíteni hosszú éveken át a parlamenti demokrácia keretein belül is: 2002 és 2010 között az ország folyamatosan évi 5-6 százalékos GDP-növekedést produkált, a külföldi tőke szabadon áramlott az országba, a gazdaság liberalizálódott?
Nem melleslegesen azokban az években is Erdogan volt az államfő. Az ő irányításával az inflációt sikerült kordában tartani, a költségvetés tartósan egyensúlyba került. Az akkori liberalizálásokat és a tőkeerős középosztály kiépítését mind a külföld, mind a belföld Erdogan nevéhez kapcsolja – még ma is. Sem a török polgárság, sem a külföldi tőke nem felejtette el mindezt teljesen. És a többségük most abban bízik, hogy ha Erdogan jogkörei szélesednek, ha a sokak által kaotikusnak tartott parlamenti szisztémát egy stabil elnöki rendszer váltaná fel, akkor Törökország újra minden tekintetben rendezettebbé, kiszámíthatóbbá, a külföldiek számára megint vonzó célponttá válna.

Mik lennének az azonnali hatásai annak, ha Erdogan megnyeri a referendumot és mik, ha veszítene?
Győzelme esetén ralizna a tőzsde – rövid távon szinte biztosan és erőteljesen. Ha veszít, mindennek az ellenkezője következne be: a török részvények zuhannának, a kötvényhozamok az egekbe szöknének. A török líra szabadesésbe kezdene és mindenki azt várná, hogy rendkívüli parlamenti választásokat írnak ki a kaotikus helyzetre való tekintettel. Törökország körül a bizonytalanság mélyülne, a következményeket kiszámíthatatlannak minősítenék és erre a tőke teljes kivonulással, a török állam- és vállalati papíroktól való szabadulással reagálna. Ha azonban a referendum nyomán Erdogan hatalma radikálisan kiszélesedhetne, akkor viszont a piacok azt várnák a magát teljes biztonságban érző elnöktől, hogy előbb-utóbb minden téren megenyhül. Megpróbálna kiegyezni az EU-val, erősítené a kapcsolatrendszert a Nyugattal, ismét szélesítené Törökországban a külföldi működő tőke mozgásterét, tehát gazdasági értelemben liberalizálna. Ilyen körülmények között a jegybank hozzákezdhetne a rendezett, szisztematikus kamatvágásokhoz, s ezzel hozzájárulhatna a török líra stabilizálódásához. Ezek azok a várakozások, amelyekkel érthetővé válik, miért is szurkol a piac inkább Erdogan vasárnapi győzelmének, mint vereségének.