Egy korszak vége

Nagyon jó interjú az Alapblogon, amelynek jelentős részével egyet is értek.

És a második rész.

A 2003 táján induló nyersanyagár-robbanás sok tekintetben hasonlóan zajlott le, mint az 1970-es évek hasonló jelensége: a gazdasági növekedés miatt nőtt a kereslet a nyersanyagokra, miközben az előző években a beruházásokat kellően magas megtérülés híján elhanyagolták, s így kialakult egy áremelkedési trend, amelyet néhány év múlva már egyre többen végtelennek hittek: Peak Oil elmélet, intézmények egyre komolyabb árupiaci vásárlásai, aranymánia, kifogynak az erőforrások, Kína mindent felemészt, stb. És éppúgy, ahogyan 1980-81-ben is nehezen volt elképzelhető, hogy a nagy árupiaci bikatrend megfordul, most is nehéz elhinni, azonban az interjúalany pont ezt állítja.

A legnagyobb csapást a commodity-bull elméletre valószínűleg a palagáz- és palaolajfelfedezések tették: mára olyan olcsó lett a földgáz (USA-ban) hogy szinte biztos, hogy teljes iparágak és az autózás egy része is át fog állni gázra, ami ráadásul becslések szerint 100-200 évre elegendő olcsó energiával tud ellátni minket, tehát nem lesz energiakrízis, lesz olcsó energia (nyilván persze ha pl. holnap megtámadja Izrael Iránt, akkor azért lesz egy időszakos fellángolás az olaj árfolyamában, de ez a hosszú táv szempontjából részletkérdés). A másik nagy érv a commodity-boom mellett Kína és kielégíthetetlen éhsége volt. Ha valóban igaz, hogy Kína a vártnál lassabban nőhet, akkor ez is jelentős visszafogó erő lehet. Ráadásul az 1990-es években szinte semmi árupiaci beruházás nem történt, mert nem érte meg, most azonban egyre-másra próbálnak mindenhol új és újabb bányákat nyitni, hogy a hatalmas bonanzából részesülni lehessen.

Összefoglalva: a kereslet valószínűleg jóval enyhébb lesz az árupiaci szegmensben hosszú távon, mint ahogy a malthusiánusok hirdetik, miközben beruházás van bőven, tehát kínálat lesz. Ez valóban azt jelentheti, hogy az árupiacok hosszú távú árfolyamemelkedése megtörhet (egyébként érdekes, hogy a legtöbb árucikk a nagy hype ellenére nem tudta meghaladni a 2008-as csúcsokat), és az 1980-as 1990-es évekhez hasonlóan inkább egy nagyon széles sávban mozoghatnak az árak. A történelem egyébként azt mutatja, hogy az árupiacok hosszú távon borzasztó befektetések: reálértékben a nyersanyagok 200 éves eső trendben vannak (korábbról nincs pontos adat, de valószínűleg ugyanez lenne igaz, pl. a római birodalom árviszonyai erre utalnak), mivel a kitermelés hatékonysága, az emberi produktivitás egyre javul.

Azzal is egyetértek, hogy a brazil reál, ausztrál dollár a legtúlértékeltebb devizák között vannak, az USA kilátásai (és ezzel együtt valószínűleg a dolláré is) pedig a legjobb a nagy gazdasági régiók közül: az USA lakossága nő, települ vissza a feldolgozóipar, tovább, ahogy a cikk mondja: „A dollár jövője szemszögébõl végezetül még egy alapvető szempontot megemlítenék, azt, hogy a világot – az energetikai szektort, a digitalizált termelést, információtovábbítást – előrehajtó, szinte kivétel nélkül minden nagy jelentőségű technológiai fejlesztés, megújulás, vívmány hazája továbbra is, rendületlenül az Egyesült Államok.”

Való igaz. Természetesen ennek rövid távú következménye nincs, ezek többéves trendek, kilátások, de ha hosszú távon akarnék megtakarítani, biztos, hogy USA-ban, amerikai eszközökben tenném ezt…

www.zsiday.hu