Egy másképp unortodox jegybankár

A devizaárfolyam manipulálása is bőven belefér a jegybanki eszköztárba – mondja a Cseh Nemzeti Bank alelnöke, Mojmir Hampl.
Az alábbi interjúban, amelyet a Portfolio.hu bécsi konferenciáján adott az Alablognak, a cseh jegybankár elmagyarázza: a monetáris politika lehetőségei tulajdonképpen végtelenek. Egyúttal azonban figyelmeztet is, hogy egy független jegybank sem közvetve, sem közvetlenül nem juttathat pénzt a kormánynak.
Nem titkolja az euróval szembeni fenntartásait sem: az európai közös pénz – mint állítja – nagy bajok idején nem igazolja vissza a vele szemben támasztott eredeti elvárásokat. Szerinte az euróövezeten kívüli európai országokban az emberek akkor fordulnak az euró felé, ha megrendül a bizalmuk saját pénzükben, amíg viszont inkább a nemzeti fizetőeszközükben halmozzák fel a megtakarításaikat, akkor az annak a jele, hogy elégedettek a jegybankjukkal.

nér ČNBZentai Péter: „Egy jegybank az égvilágon mindent megengedhet magának, bármit megtehet.” Tudja-e, hogy kit idézek?
Mojmir Hampl: Engem.

Úgy van. Direkt provokálni akarja közönségét, amikor ilyeneket mond?
Halálosan komolyan beszélek ilyenkor. Egy jegybank számára cselekedeteinek határát a csillagos ég jelenti. Megtehetnénk akár, hogy helikopterről fantasztikus mennyiségű pénzt szórjunk az emberek közé vagy például azt, hogy minden egyes háztartásnak kiutaljunk x mennyiségű fizetőeszközt.

A Cseh Nemzeti Bank azonban tudomásom szerint még csak ingatlanokat vagy képeket sem vásárol? Miért nem, hiszen ezek szerint Önök is megtehetnék…
Ezt nem tehetnénk meg. Én kizárólag a monetáris politika határtalan lehetőségeit igyekszem plasztikusan érzékeltetni.
Amikor azt mondom, a határ a csillagos ég, akkor ezzel azt kívánom értésre adni, hogy az árak – közvetve a fizetőképes kereslet – stabilitásának biztosítása érdekében egy jegybank számára szinte végtelenek az igénybe vehető eszközök.
Ugyanakkor az egyes országok törvényei és – uniós tagokra vonatkoztatva – az európai szerződések tiltják a jegybankoknak, hogy piaci szereplőkké válhassanak.

A Cseh Nemzeti Bank utóbbi években felmutatott „produkcióját” a világsajtó unortodox jelzővel szokta ellátni. Ezt elfogadja?
Jómagam csínján bánnék ezzel a jelzővel. Szerintem jóval kevésbé nevezhető unortodoxnak az a jegybanki politika, amely monetáris stabilitás céljából aktívan befolyásolja a hazai deviza árfolyamát, mint az, amelynek eszköztárában kulcsjelentőséget kapnak a kötvényvásárlási programok. Ez utóbbi eszköz igénybevételétől mi közismerten tartózkodunk.
Viszont elismerem, hogy a 2008-as válság előtti időkben abszolút szokatlannak számított volna és még ma sem általánosan elfogadott módszer, hogy egy jegybank aktívan beavatkozik az adott ország valutaárfolyamának alakításába.

A Cseh Nemzeti Bank tehát tudatosan manipulálja a piacot?
Tipikus újságírói megközelítés… Bármire rámondható, hogy manipuláció, amit a monetáris politika céljainak megvalósulása érdekében tesz egy nemzeti bank. Vajon nem nevezhető manipulációnak a legszokványosabb jegybanki beavatkozás is: az alapkamat megváltoztatása?
Csehország 2008 és 2013 között modernkori történelmének leghosszabb deflációs periódusát élte meg. Depresszióba zuhantunk, a gazdaság folyamatosan sorvadt: a fogyasztói áraktól kezdve a tőke- és ingatlanpiaci árakig bezárólag minden olcsóbb lett. Abban az öt esztendőben mi, csehek világbajnokok voltunk a spórolásban: minden gazdasági szereplő visszafogta, elhalasztotta tervezett vásárlásait, a beruházások lenullázódtak és a kormány is fokozta a költségvetési szigort. S közben folyamatosan erősödött a korona.

De 2013-ban jött a fordulat jegybanknak köszönhetően?
A jegybank – a korábbiakhoz képest – rendkívül drasztikusan avatkozott be: 4,8 százalékkal leértékeltük a koronát. 2013. november 7-én kimondtuk, hogy nem hagyjuk, hogy az euró 27 koronánál kevesebbet érjen. A lehető legegyértelműbben adtuk tehát a hazai és a külföldi piaci szereplők tudtára: abszolút fölösleges erősödésre spekulálnia a lakosságnak, a vállalatoknak, külföldi befektetőnek, ugyanis számunkra nincs korlátja annak a pénzmennyiségnek, amit a korona felértékelődésének megakadályozása érdekében készek vagyunk bevetni.

Azt adták értésre, hogy felvizezik a cseh koronát, az ország fizetőeszközét mesterségesen rontják, beindítják a pénznyomdát?
Az Ön megfogalmazása persze messze van a szakszerűségtől, de a lényeget tekintve igen. Azt üzentük, hogy ha rákényszerítenek bennünket, akkor korlátlan mennyiségben bocsátunk ki új pénzt. A lényeg a következő: a monetáris politikánk eszköztárának ilyesfajta bővítésének nyilvánvalóan komoly szerepe lehet abban, hogy mára viszont a gazdasági növekedés tekintetében lettünk Európa-bajnokok…

Azt hittem, hogy mi vagyunk azok…
Az Unió hivatalos statisztikáira tudok csak hivatkozni: Csehország GDP-je tavalyhoz képest 4,1 százalékkal bővült, ezt más uniós ország nem tudta produkálni.

Most, hogy a hitelminősítők szerint is tartósan növekedni látszik a cseh gazdaság, csatlakozni készülnek-e az euróövezethez?
Erre nem nekem, hanem a politikacsinálóknak kellene válaszolniuk. Az euró bevezetése ugyanis pusztán politikai kérdés, mivel a közös pénz létrehozatala is politikai döntés volt.
Ugyanakkor nem kívánom meghazudtolni a szókimondóságomról szóló híreket, és őszinte leszek. Nem tartom „jó terméknek” az eurót. Szakmai oldalról nézve nem világos számomra, miért is szükséges közös fizetőeszköz ahhoz, hogy jól fejlődjön az Európán belüli gazdasági integráció. Éppenséggel azt vagyunk kénytelenek megtapasztalni az utóbbi években, hogy nem jól, hanem inkább rosszul működik a közös fizetőeszköz. Ugyanis annak megalkotásakor nem számoltak a zűrzavaros gazdasági-pénzügyi időszakokkal. Csak a fellendülési ciklusokkal.
E témával kapcsolatban – Csehországra és bármely más országra igazoltan – az a tanulság, hogy a piaci szereplők, beleértve az egyszerű, hétköznapi embereket is, csak akkor váltják át saját pénzüket euróra és viszik aztán külföldre, ha nem bíznak saját országuk fizetőeszközében. Ha azonban a megtakarításaikat – az euró létezésétől függetlenül – mégis inkább a hazai pénzben tartják, akkor ez semmi egyebet nem jelez vissza, mint azt, hogy helyes az adott nemzeti jegybank politikája. Ha egy országban tehát nagy a lakosság bizalma a nemzeti fizetőeszközben, akkor csökken az igény egy új fizetőeszközre.
De nem az enyém vagy a Nemzeti Bank feladata, hanem a cseh politikai elité annak eldöntése, hogy végül lecseréli-e vagy sem a saját jegybankját egy másik központi bankra.