okt.
2
2015

Egy politikai meglepetés – a megszorítás már nyerő

Az elmúlt években az egyik legkomorabb megszorítás elleni érv az volt, hogy ennek erőltetésével a németek a szélsőséges pártokat segítik nyeregbe jutni a bajban levő országokban.

Érdekes a párhuzam Nyugdíjas kollégám következtetésével: ami az elmúlt öt évben a megszorítás volt e szempontból, az most a migráció/menekültek ügye lehet.
Ehhez képest meglepő konklúzióval zárul a Reuters e heti, a cikk alapjául szolgáló elemzése: a megszorítással immár szavazatot lehet gyűjteni.
Ugyanis jelenleg úgy tűnik, a következő hónapokban az összes olyan kormányt újraválaszthatják, amely bevezette és/vagy levezényelte a népszerűtlen EU/IMF megszorító intézkedéseket – de legalábbis a legnépszerűbb politikai tömörülés címére pályázhat.

Talán még markánsabb példa a megszorítások elfogadására Görögországé, ahol a témában 180 fokos fordulatot bemutató Szirizára pont ugyanannyian szavaztak amikor ellenezték a megszorításokat, mint miután lelkes szorítókká váltak. Nem mellesleg: a Sziriza következetesen megszorításellenes szélsőbaloldali szövetségese ki is esett a parlamentből.
Az alapvető forgatókönyv Lisszabonban, Madridban és Dublinban az, hogy a kormánypártok stabilan tartják előnyeiket, miközben az esetleg megerősödő szélsőségesek inkább az ellenzéktől vettek el szavazatokat. Egyszerre erősítve ezzel a kormányzó pártok esélyeit és az ország kötvényeit.

Nem arról van szó, hogy az európaiak immár szeretnék a csökkenő fizetéseket, a tolódó nyugdíjat, vagy a kurtuló jóléti szolgáltatásokat. Azonban sokan felismerték, hogy szükség van némi lemondásra ahhoz, hogy az európai szociális modell – még ha soványabb formában is, de – fennmaradjon.

Ha elfogyott a pénzed, akkor vagy kérsz még, vagy kevesebbet költesz. Ha azok, akik eddig hiteleztek, most már nem hajlandóak, akkor maradt az utóbbi. Az ismert „alternatíva javaslatok” általában a „de mégis adjanak” tematika körül csoportosultak, amit hitelesnek nehéz nevezni.
Sokat segít az elfogadáson a lassan újra magára találó európai gazdaság még úgy is, hogy a fenti országok munkaerőpiacai még mindig rettenetes állapotban vannak és az életszínvonal is alacsonyabban jár.  De lehet magyarázni a jelenséget az elmúlt évek megpróbáltatásai után biztonságra törekedő választókkal vagy azzal, hogy a kipróbálatlan ellenzékek képtelenek egy hiteles alternatívát felmutatni a megszorításokra.

Mindenesetre úgy tűnik, az eurózóna politikusai megtalálták a választ arra a gazdasági reformtalányra, amit Juncker még luxemburgi miniszterelnöksége idején fogalmazott meg: „Mind tudjuk, hogy mit kéne tenni. Csak azt nem tudjuk, hogyan választanak majd újra utána.”