Életünket és vérünket…, de a zabunkat nem adjuk

A fenti, kisarkított felkiállítás még 1741. szeptember 11-én Pozsonyban, egy magyarországi rendi országgyűlés nyomán született. A frissen trónra lépett Mária Terézia igyekezett a Habsburg korona területeivel személyesen is elismertetni örökösödési jogát, annak ellenére, hogy apja már harminc évvel korábban a Pragmatica Sanctio kiadásával igyekezett biztosítani a család nőági öröklési rendjét.

A Habsburg korona szorult helyzetben volt. III. Károly 1740-es halálát követően a birodalom német riválisai megkapták az ürügyet a háborúra. Az örökösödési háborúhoz az új királynő kérdéses legitimitása tökéletes ’casus belli’-ként szolgált, a meggyengült osztrák tartományok pedig a magyar rendek segítségét kérték. Mária Terézia közismert színpadias országgyűlés előtti megjelenése ellenére a valóságban egész más szolgált a magyar nemesség motivációjául, hogy felajánlják feltétlen támogatásukat. Ez pedig nem más, mint az adómentesség és a korona bizonyos korlátozásainak visszavonása.

A történelem nem ismétli önmagát, de sokszor rímel. A fenti kis lecke tanulsága lehet, hogy az összetartozási ideológiát nehéz megteremteni, és a névleges támogatás sosem olcsó. Ezt észben tartva igen érdekes lehet Wolfgang Schäuble, az előző két kormányciklus épp hivatalából távozó német pénzügyminiszterének nemrég publikált, utolsó jótanácsai az európai együttműködésről.

Habár Schäuble maga is az európai integráció pártolója, a federalistákkal szemben megfogalmazott némi kritikát. Véleménye szerint a közös pénzügyminisztérium intézményének felállítása lehetetlen feladatnak bizonyulhat, miután az egyes tagállamokat a válság tapasztalatai alapján állandóan győzködni kell a valutaövezet szabályainak, illetve a fiskális szigor betartására.

Forrás: EKB

A távozó pénzügyminiszter elképzelései szerint más eszközök teremtenék meg a valutaövezet stabilitását. A jelenleg működő Európai Stabilitási Mechanizmust váltaná fel az Európai Monetáris Alap. Ha a név ismerősen cseng, az nem véletlen. Az ötlet alapján az Alap működése hasonlatos lenne nemzetközi társáéhoz (IMF), ami a gazdasági helyzetből adódóan nem is meglepő ötlet. A monetáris alap ötlete a világválság után született, amelyet a rögzített árfolyammechanizmus és prociklikus gazdaságpolitika kettőse tett szükségessé. Ma hasonlóra látunk példát az euróövezeten belül. A kötött árfolyamrendszer miatt a bajban lévő gazdaságok kormányának kevés mozgástere van. Miután az országok nem rendelkeznek monetáris függetlenséggel, a forrásbevonás magasabb kamatok mellett valósulhatna meg, ami bővítené a fiskális rést az adott ország költségvetésében. A valutaalap hitelező, hitelt átvállaló és átstrukturáló funkciójának hála a probléma megoldható lenne a kötött árfolyamrendszer, jelen esetben az övezet elhagyása nélkül.

Mindenki oldja meg maga

Mi az effektív üzenete a javaslatnak? Pontosan a „zabunkat nem adjuk” felkiáltással egyenértékű. Schäuble elutasítja a közös pénzügyminisztérium, ezáltal a fiskális redisztribúció ötletét. A közös szociális védőháló a munkanélküliség megsegítésére elképzelhetetlen, a közös adósságpolitikáról és közösen kibocsátott kötvényekről nem is beszélve. Mindenki gazdálkodjon a maga módján, a felhalmozott adósságot pedig mindenki maga fizesse ki, még ha a közös valutaalap által nyújtott könnyítéssel is. A bankunióval és közös betétbiztosítással kapcsolatosan hasonló obstrukciót fogalmazott meg a német fél.

A prudens gazdaság szemszögéből nézve az elképzelés még logikusnak tűnhet. A közösen vállalt mentőcsomagokban bízva az egyes tagállamok hajlandóbbak lehetnek elodázni a strukturális reformokat, valamint meg nem térülő beruházásokba fektetni. Ugyanakkor az elméletnek van egy buktatója.

Két dimenzió, egy probléma

A hetekben a világsajtó lázasan közvetíti Európa egy újabb régiójának, a katalánok elszakadási kísérletét. Habár az Ibéria északkeleti részén élőknek elsősorban nem az unióval, hanem a spanyol központi hatalommal van problémája, a narratíva és probléma gyökere igen hasonló a fent felvázolt euróövezeti problémához.

Spanyolország évszázadok óta egy vám, monetáris és munkaerőpiaci unió tagja. Azonban az évszázadok alatt fennálló unió intézménye kevésnek bizonyult a Franco rendszer kulturálisan destruktív politikájával szemben. A fasiszta kormányzás a polgárháború végével a szokásos forgatókönyv szerint a kisebb érdekcsoportok elnyomásával próbálta megszilárdítani hatalmát. Ennek a törekvésnek esett áldozatul az előtte kulturális autonómiát élvező Katalónia is, kiknek ügyét az sem segítette, hogy korábban a régió a köztársaság oldalán állt. Ahogy számos más történelmi esetben, úgy itt is inkább történelmi sérelmekhez és elidegenedéshez vezetett az egység erőszakos megalkotása. Ennek hosszabb távú hatásai pedig csak több évtized múlva, az ingatlan- és euróválság után jöttek felszínre. Az elmúlt években a vagyonosabb katalán régió bizonyos rétegei nem nézték jó szemmel, hogy a világválságban megroppant költségvetést aránytalanul magas hozzájárulással egészítették ki, kvázi ők fizették a déli régiók munkanélkülijeinek segélyét. Legalábbis papírforma és narratíva szerint.

Másrészről ott vannak az elfelejtett vagy nem szembetűnő gazdasági előnyök. Míg a fiskális hozzájárulás igen egyszerűen számszerűsíthető, addig a fejletlenebb, gazdasági problémákkal küzdő régiók támogatásának előnye nem ennyire egyértelmű. A közös piachoz való tartozás annak kiszámíthatósága és átjárhatósága, valamint széles spektrumú potenciálja és diverzifikációra való lehetősége miatt eleve megéri. Ennek az összetartozásnak azonban vannak olyan hatásai is, hogy ha a szomszédomnak nem megy jól, az visszagyűrűzik az adott országba, illetve a gazdasági fellendülés húzza magával az egész piacot. Schäuble nemzetgazdasági szinten történő megoldásai ezért is lehetnek furcsák, mivel pusztán az ideológiára látszik építeni, nem a tényekre. Onnantól kezdve, hogy egy a munkaerő, a tőke és javak piaca egyesült, a görög mélyrepülés hirtelen nem pusztán a görögök problémája.

A föderalista politikusoknak két alapvető feladata lenne jelen helyzetben, mielőtt a közös piaci projekt a következő fázisba kapcsolhatna. Elsőként számszerűsíteni a Unióhoz való tartozás előnyeit, összehangolt intézkedéseket és mérőszámokat kidolgozni a könnyebb együttműködés érdekében. Másodjára elérni, hogy ne csak életünket és vérünket adjuk a közös cél érdekében. Néha a zabról is le kell mondani.