Első ütem: szívás

Nem igazán értek az autókhoz, de szerencsére nem is kell, mert más meg ért. Itt van például egy 2009-es Totalcar cikk, amiben szépen leírják, hogy feltehetően hogyan csalnak az autógyárak az emissziós teszteken. És nocsak, most úgy néz ki, hogy pont így.

VW_fiz

Na, most ha autós berkekben ez köztudott volt már 6 éve is, és most az derül ki, hogy minimum milliós nagyságrendű VW-ban benne van a turpisság, akkor nagyjából lehet sejteni, hogy mi a valós helyzet ezen a fronton. Senki által komolyan nem vett ellenőrzés és hatóság. Tömeges csalás, hiszen ha én nem trükközöm, de a másik igen, akkor versenyhátrányba kerülök. Iparági összekacsintás. Az LGT úgy mondaná, hogy a főokos előtt vigyázzban álló láthatatlan röhögés. Én ilyesmit gyanítok, és egészen biztos vagyok abban, hogy nem a VW az utolsó vállalat, amelyikről kiderül a svindli. Egyetlen autógyártó sincs biztonságban, pontosabban egy kivétel mégis van, a Tesla.

Másrészt a határértékek a botránytól függetlenül érvényben maradnak. És ha az derül ki, hogy az autóflotta jelentős része mégse teljesíti ezeket, pedig tegnap még úgy volt, hogy igen, akkor észvesztve kell a szektor szereplőinek felgyorsítaniuk a kibocsátás csökkentésére irányuló fejlesztéseket. Nem hiszem, hogy van értelme az erre szánt pénzeket az olajalapú technológiák körüli maszatolásra költeni, amikor bizonyított, hogy létezik hatékonyan működő és zéró kibocsátással járó megoldás is. Az elektromos autózás amúgy is elkerülhetetlen forradalma felgyorsul.

www.superposition.hu