Elveszett illúziók, avagy miért hulló csillag Brazília és Oroszország, , miért válik sztárrá Lengyelország ( Magyarország pedig miért nem), és miért visz hamarosan mindent a dollár – interjú a Morgan Stanley fő stratégájával

Az interjú 1. része

Zentai Péter: Most megjelent könyvében fő mondanivalójának alátámasztásául a nagy amerikai drámaírónak, Arthur Millernek azt a gondolatát is idézi, amely szerint akkor beszélhetünk egy korszak végéről, ha elmúlnak az azt alátámasztó  illúziók. Könyvében és az utóbbi hetekben írott cikkeiben arra céloz, hogy az ember már „pótillúziókat” sem képes találni ahhoz, hogy még egy jó darabig fennmaradhasson a nyersanyag-, az olaj-, és a termőföldboom. Jön az új korszak alacsony nyersanyagárakkal, s ennek megannyi izgalmas, talán drámai politikai, társadalmi, geopolitikai következményével. Provokálni szeretném: új korszakhoz új illúzió kell!

Ruchir Sharma: Az elmúlt tíz esztendőben a nyersanyagok piaca félelmetesen hasonló pályát futott be, mint az azt megelőző tíz évben az internetes piac, ugyanaz a „mánia” alakult ki körülötte. A kilencszázkilencvenes évek végén a globális tőzsdei forgalom harminc százalékát adták a technológiai boomhoz kapcsolódó részvények. Egy-két évre rá aztán kipukkadt a technológiai lufi. Az úgynevezett dotcom papírokból kimenekített pénzek és az új pénzek előbb lassacskán, aztán az utóbbi esztendőkben egyre rohamosabban árasztották el az energetikához kapcsolódó vállalatokat, a befektetők félelmetes nagyságban nyomtak tőkét a nyersanyagokba. A nyersanyagpiac részesedése a búzától a rézig, a kávétól a nikkelig már tavaly elérte a globális tőzsdei forgalom ama bizonyos, rossz ómennek számító harminc százalékát.

Z. P.: De hát ez mégiscsak más, ez nem nevezhető lufinak, hiszen a nyersanyag kézzelfogható, az üzemanyag tényszerűen felhasználható, ez egy valóságos világ, ellentétben a tíz-tízenkét évvel ezelőtti dotcom vállalatok világával, amely minden értelemben csupán virtuálisnak bizonyult. Azon cégek nagy része mögött tényleg semmi más nem volt, mint illúzió. Most azonban szó sincs szemfényvesztésről: takarmányból, minden más nyersanyagból korlátozottak a Föld készletei, az emberiség, a világgazdaság, főként pedig Ázsia folyamatosan növekszik….

R. S. : Én viszont nemcsak, hogy azt állítom, hogy ez is lufi, hanem azt is, hogy a jelenlegi illúziókergetésnek lehetnek csak igazán mélyen drámai hatásai a világgazdaságra.
A nyersolaj, a búza, a platina, a réz, a nikkel korábban meghatározó módon ténylegesen nyersanyag szerepet töltött be a világgazdaságban. Mára viszont megszűnt ez a klasszikus elsődleges funkciójuk. Elsődlegesen spekulatív befektetés lett belőlük. Nem természeti, nem ipari, nem fogyasztási, hanem elsősorban pénzügyi termékké „avanzsáltak”, legalábbis aranypótlóvá. Dollár tízmilliárdok, százmilliárdok parkolnak rézbányák részvényeiben, de még inkább az azokból származtatott (derivatív) pénzügyi termékekben vagy indexalapokban. A nyersolajjal való kereskedelem értéke sokszorosan felülmúlja a valóságos szükséglet értékét. Verik fel az olaj árát.
Mi ez, ha nem bubble, lufi?

Z. P. : A befektetők a jövőben és nem a jelenben gondolkodnak. Abból indulnak ki, hogy minden nyersanyag, amit a Föld mélye magában rejt, előbb-utóbb elfogy. Eközben – már csak azért is, mert az emberiség száma növekszik, a nyersanyagok és a termőföld iránti kereslet gyarapodni fog. Ezért hát most a befektetők „bespájzolnak”.

R. S. : Nem ártana, ha az ekként spekulálók tisztában lennének a következővel: az elmúlt kétszáz évben – az inflációt beszámítva – valójában a nyersanyag-és energiaárak nem felfelé, hanem egyértelműen lefelé tendálnak . Ennek a piacnak az egész történelme csak egy valamihez szolgál bizonyítékul: a technológia folyamatosan megújul, a jó előre beharangozott nyersanyag- és energiahordozó-készletek elapadása, kifogyása sose következett be, inkább ellenkezőleg, mindig újabb és újabb készleteket fedeznek fel, eközben folyamatosan találnak és alkalmaznak alternatív lehetőségeket, a föld hagyományos kincseit pedig egyre hatékonyabban, takarékosabban használjuk fel. Emögött a technológia megállíthatatlan fejlődése húzódik meg. A mezőgazdaságra, az emberiség élelemmel való ellátására ez éppúgy igaz, mint az iparra.

Z. P. : Térjünk vissza konkrétan a mába! Ön szerint hamarosan összeomlik a nyersanyagpiac? Nem drágulhat tovább például az olaj, vagy akár a termőföld és annak megannyi terménye? Ezt mondja?

R. S. : Nagyjából igen. Kétszáz év alatt bebizonyosodott már, hogy nincs, nem létezik olyan kincs, nincs olyan energiahordozó, ásvány, nyersanyag, amely nem pótolható a gazdasági növekedés érdekében.
Két alapvető megfontolás, ha úgy tetszik, spekulációs gondolat hajtja fel tradicionálisan az energiahordozók, nyersanyagok – különösen az olaj – árát. Az egyik: a fogyasztás a recessziók után mindig emelkedik, ennek megfelelően növekszik a kitermelés és általa szűkül a kínálat. A másik: az infláció kivédhető, ha nyersolajkészleteket birtokolunk.
Csakhogy a történelem egyik megfontolás helyességét sem támasztja alá! A nyersanyagárak igazi, hirtelen megugrása  csakis egy konjunkturális, gazdaságilag virágzó időszak vége felé, a túlfűtöttség időszakában következik be és rövid időn át tart (például a 2007 vége, 2008 eleji időszak, amikor pár hónap alatt hatvan százalékos, rakéta sebességgel bekövetkezett áremelkedést produkált a piac).

Z. P. : Majd összeomlott. Minden…

R. S. : Úgy van. Ez tipikus minta volt. A lényegi, a normális történelmi trend ezen a piacon, hogy a valóságos kínálat messze felülmúlja a keresletet. Ami az infláció „hedge”-ét, ellensúlyozását illeti, nos a történelmi tapasztalat csak egyetlen nyersanyag esetében igazolja vissza az ezzel kapcsolatos várakozást: az arany esetében.
A történelmi adatok a következőt bizonyítják: a nyersanyagpiac tendenciáját tekintve mindig körülbelül húsz éven át pang és aztán mindig jön egy nagyjából tíz éves virágzó periódus. A tíz év lejárt.

Z. P. : Ebből a gondolatmenetből következik hát az megállapítása, hogy hamarosan „hulló csillaggá” válik egy sor olyan ország, amely az elmúlt tíz évben roppantmód felébresztette a világ vezető befektetőinek, sőt politikusainak a fantáziáját: például mindenekelőtt Brazília, aztán Argentína, sőt Oroszország….

R. S. : Ezek azok az országok, amelyek kutatásaim szerint nagyon gyorsan süllyedhetnek súlyos krízisbe, miután nem hajtottak végre strukturális reformokat, az irtózatos bevételek aránytalanul nagy hányadát jólétre, öncélú fogyasztásra költötték, miközben az infrastruktúrát szinte érintetlenül hagyták. Abban a hitben éltek az utóbbi években ezen országok vezetői, hogy Kína gazdasága megállíthatatlanul, csak és kizárólag 10 százalékhoz közelítő ütemben növekedhet. Hát nem így lesz! Ráadásul Nyugat-Európa is stagnálni fog hosszú időn át. A nyersanyagboom lufiként fog valószínűleg kipukkanni. Még egyszer mondom: a tíz év lejárt!