Elvtársi köszönettel a magyar kormánynak – Londonból

A brit munkáspárt vezére szinte bizonyosan ismeri és tényleg merítetett is a Fidesz rezsicsökkentési javaslatából – ismeri el a pártvezér, Ed Miliband egyik tanácsadója az alapblog.hu-nak adott interjúban. Duncan O’Leary máskülönben a brit baloldali Demos helyettes igazgatója, aki értésre adja, hogy Ed Milibandnek nagyjából ugyanaz a baja és ugyanaz a célja az energiaszolgáltatókkal, továbbá a bankokkal, mint a magyar kormánypárt vezetőinek.

Túl sokat keresnek, ehhez képest gyenge a szolgáltatásuk minősége, a konkurensek között mintha nem is lenne igazi verseny; a világpiaci helyzetre hivatkozva egységesen mindig csak emelik az árakat, az árcsökkenésekből azonban nem profitálhat a kisember. Ed Miliband javaslata azonban némileg eltér a magyar gyakorlattól, kimondott célja az, hogy csaknem két évre befagyasztaná a rezsiköltségeket, ezen idő alatt lehetővé válnának reformok, amelyek olyan versenyt teremtenének a szolgáltatók között, hogy abból a kisember is valóban jól járjon. Miliband is tervbe vette egyébként a bankok külön adóztatását, igaz, ezt a pénzt csak új munkahelyek teremtésének segítésére használhatná fel a brit költségvetés. Mindeközben a brit konzervatív párt, tehát a Fidesz „testvérpártja”, éppen a most zajló kongresszusán utasítja vissza – szocialistának minősítve – a Fidesz ihletésű munkáspárti javaslatokat.

 

Zentai Péter: Elképzelhető-e, hogy a brit Munkáspárt vezére tényleg a magyar kormány ötlete alapján jelentette be a rezsicsökkentési, pontosabban rezsi befagyasztási javaslatát, amelyről egész Anglia beszél? Személy szerint például Ön tud-e bármit is a nálunk zajló gazdaságpolitikai lépésekről?

Duncan O’Leary: Persze. Ismerem, tudom, hallom, hogy mik a magyar kormány elképzelései, szempontjai, érvei a rezsicsökkentés kapcsán. Ed Milibandot pedig olyan embernek ismerem, aki szintén éberen követi a világban zajló dolgokat: mely európai országokban mit lépnek a nagy gazdasági, társadalmi problémák megoldása érdekében. Szinte bizonyos vagyok benne, hogy figyelemmel kíséri a magyarországi lépéseket, tanul belőlük, az áramárak befagyasztására vonatkozó javaslatát igenis befolyásolhatták a magyar tapasztalatok.

 

Mindenesetre roppant módon ellentmondásosnak tartják a szakértők a Miliband-féle javaslatot. Ha jól tudom, nem is kevesen úgy értelmezik a munkáspárti vezér szavait, hogy szocializmust akar Nagy-Britanniában…

Igen, ellentmondásos, legalábbis óriási vitákat kavar ebben az országban. A jövő dönti el, hogy jó, okos, a társadalom hasznát szolgálja-e egy ilyen jelentős gazdasági döntés vagy úgy lesz, ahogy az energiaszolgáltatók állítják: leszűkítik, lecsökkentik tőkeerejüket, nem lesz pénzük az infrastruktúra fejlesztésére. Emiatt pedig a végén a fogyasztók járnak majd rosszul, mert áramkimaradások várhatók, elmaradnak a korszerűsítések, a karbantartások.
Itt és most azonban egy valami nyilvánvaló: a piac rosszul funkcionál. Ugyanis folyamatosan nőttek az elmúlt években a fogyasztói árak, függetlenül a világpiaci folyamatoktól. Amikor az energiaárak emelkednek, akkor a szolgáltatók azonnal lépnek és ráverik az emelkedést a fogyasztóra, de semmit sem tesznek, nem mérséklik az árakat, ha a világpiacon az energiahordozók olcsóbbá válnak. Nagyon komoly extraprofitra tett szert a Nagy-Britanniában ténykedő hat óriás társaság – csak az utóbbi néhány esztendőben.
A brit emberek úgy érzik, hogy ők így is, úgy is csak rosszul járnak. A verseny várt áldásos hatásaiból semmi jót nem kapnak vissza. A kérdés, hogy miért van ez így? A verseny nem valóságos, lehet, hogy nem átlátható mindaz, ami az energiaszolgáltatás mögött meghúzódik és a fogyasztókat érinti? E tekintetben lehet nagy fontosságú Miliband javaslata.

 

Az érintett hat óriás közszolgáltató mit mond? Nyilván megalapozatlannak tartják a felvetést a rezsi befagyasztásra, de milyen érvekkel jönnek elő?

Azt mondják, hogy távolról sem olyan jövedelmező ez a szektor, mint ahogy azt Miliband beállítja. Hogy a profitrátájuk szerényebb, kockázatuk pedig sokkal nagyobb, mint egy sor más gazdasági szektor. Az áramszolgáltatók egyike azzal állt elő, hogy összevetette profitkilátásait egy szupermarket láncéval és bizonyítani vélte, hogy az utóbbi jóval nagyobb biztos haszonra tud szert tenni, mint egy energetikai cég. Azzal is érvelnek, hogy a következő években óriási beruházásokat kell beindítaniuk, erőműveket kell építeniük, korszerűsíteniük, vezetékeket, hálózatokat kell felújítaniuk. Most a jelenlegi haszon a következő évek beruházásait hivatott megalapozni.
Szerintük – mármint a szolgáltatók szerint – hibás az a feltételezés, hogy nincs valós verseny köztük. Ezt azonban csak kevesen hihetik el. Valójában szinte minden fogyasztónak, háztartásnak azonos az érzete: a piac nem működik rendesen, mert itt a főszereplők, azok a bizonyos domináns ellátó cégek időben egyszerre, egyformán és rendszeresen csak és kizárólag drágítanak, soha nem viszik lejjebb az árakat, holott a világpiacon más tendenciák is érvényesülnek.
Ebben az országban az is egy ide kapcsolódó probléma, hogy egyazon vállalatok a termelők és a szolgáltatók, az elosztók. Ez a helyzet lehetővé teszi a visszaélést az árképzésben. A javasolt árbefagyasztási időszakban lépéseket lehetne tenni a két tevékenység elkülönítésére, a monopolhelyzetek felszámolására. Lehetséges, hogy új szereplők, szolgáltatók piacra lépése révén tényleg kialakulna egy látványos verseny és ez valóságosan hozzájárulna a fogyasztók számára üdvözítő árcsökkenésekhez.

 

Az Ön szavaiból az derül ki, hogy valójában az törekszik nagyobb verseny kialakítására, akit versenyellenességgel, piacellenességgel vádolnak…

Miliband két évre szóló árbefagyasztásért küzd. Azt várja, hogy ezen két év alatt képes megreformálni a piacot, értsd: igazi versenyhelyzetet kialakítani. Mindazonáltal nyilvánvaló, hogy a javaslat rövid távú elképzelés, amely hosszú távra szóló reformokhoz nyithat utat. Abban a bizonyos két évben ugyanakkor eldőlhet, hogy rossz az egész ötlet, mert az energiaszolgáltatók elhatározhatják, hogy kivonulnak Nagy-Britanniából. Ezáltal éppenséggel a rövid távú terv áshatja alá a hosszú távra szóló célt.

 

Milyen a visszhangja a javaslatnak az egyszerű emberek, a potenciális szavazók körében? Értik, mit akar Miliband?

Korai ezt megítélni. Nem állnak ehhez rendelkezésre közvélemény-kutatási eredmények. Mindenesetre a Munkáspárt végeztetett előzetes teszteléseket – főként a biztos szavazók körében. A tesztek azt mutatják, hogy az utóbbi idők egyik legnépszerűbb, a tömegek által leginkább támogatható témája az, amivel végül a pártvezér elő is állt. Olyan javaslat ez, amire bizonyosan állítható, hogy inkább használ a Munkáspártnak egy választási kampányban, mint árthat.

 

Az áramszolgáltatás, a rezsibefagyasztás ügye tehát szavazatokat hozhat. Más olyan szektorokat nem akar behozni a képbe Ed Miliband, amelyekkel a közvélemény elégedetlen, amelyek az emberek szerint túl sok pénzt visznek el tőlük?

Dehogynem. A bankok kapcsán is nagy az elégedetlenség, velük szemben is az a vélemény, hogy ha rosszul megy nekik, akkor mindig az adófizetőkkel mentetik meg őket, egyébként pedig folyton emelik a díjaikat. Aztán itt a vasút. Az a közvélekedés, hogy az egyre drágul, miközben a piacnak semmiféle jótékony hatását nem érzékeli az ember. Hiába létezik több vasúttársaság, hiába emelkedik az utazók száma, az árak egyformán emelkednek. Úgy érződik, hogy a jelenlegi kormány valójában monopolhelyzetbe segítette az árszabást illetően a vonattársaságokat. Miliband terve az is, hogy plafont kell teremteni az uzsorakamatoknál. Nagy-Britanniában több kisebb-nagyobb cég foglalkozik áru- és pénzhitelezéssel, hallatlanul magas kamatokkal terhelve a kisembereket. Ezt nem lehet a Munkáspárt szerint szabályozatlanul hagyni.

 

Egyébiránt nem akarják-e – ahogy nálunk – válságadókkal, külön adókkal sújtani a nagy pénzintézeteket?

De igen. Miliband azt akarja, hogy a pénzügyi szektor – melyet, ha nagy baj van, akkor az állam amúgy is mindig kisegít – fizessen különadót. Ezt a bevételt egy, – elsősorban – a fiatalok elhelyezkedését segítő pénzalapba különítenék el. A bankok így járulnának hozzá a reálgazdaság élénkítéséhez, egy súlyos társadalmi probléma kezeléséhez. Mindazonáltal tény és való, hogy nálunk a pénzügyi szektor a nemzetgazdaság kiemelkedő ágazata, egy komoly húzóerő. Ennél fogva roppant körültekintően kell vele bánni, Miliband egyszerűen nem teheti meg, hogy kockára tegye a bankok biztonságát, Nagy-Britanniában.
Miliband tisztában van azzal, hogy a kormány, az állam egyre kevesebb pénzzel bír ahhoz, hogy a jólétet szolgálja, hogy a szociális ellátórendszereket fenntartsa. Ennél fogva nincs más alternatívája, mint hogy segítse a társadalmat, az embereket a piaci versenyben rejlő lehetőségekből. Minél tisztábban érvényesülnek a versenyszabályok, annál lejjebb tudnak menni az árak, a profitok egy része pedig átirányítható a fogyasztók anyagi erejének növelésére.

 

Ön azt mondja, hogy a munkáspárti vezér egy piacbarát politikus. Miliband ellenfelei viszont azt állítják, hogy „szimplán szocialista”, aki elijeszti a nagyberuházókat, s a végén mindenki csak rosszul fog járni, javaslatai nyomán gyengül az ellátás színvonala, leromlik az infrastruktúra, az állam szerepe növekedni fog és az „aztán mindennek a vége lesz”. Miliband egyébként tényleg szocialista, Ön szerint?

Ő ezt visszautasítja. Sokak szerint azonban az. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy képes-e működni vagy sem az általa javasolt gazdasági modell? Ez el kell, hogy dőljön. Akik a szocialista jelzővel próbálják lejáratni a pártvezért, azok álszentek, hiszen nézzük, hogy mit tesz a jelenlegi konzervatívokból és liberális demokratákból álló kormány, amely önmagát abszolút piacbarátnak állítja be! Szubvencionálja a jelzáloghiteleket. Kiválasztja azokat a gazdasági ágazatokat, gyakorlatilag vállalatokat, amelyeknek kiemelten kell fejlődniük, ennek érdekében egy sor állami támogatásban részesíti őket. Más szóval, ez a kormány beleavatkozik a piacokba.
A jelenlegi kormány egyfajta tervgazdaságot épített ki, olyat, amilyen elképzelhetetlen lett volna akár csak tíz évvel ezelőtt is. És közben ő vádolja azzal az ellenzéket, hogy ha az hatalomra jut, akkor megszűnik a piacgazdaság, az állami beavatkozások kora jönne el…

 

Mit akar a Miliband az Európai Unióval? A jelenlegi kormány referendumra készül, hogy kivezesse az országot az Unióból. Mit akar Miliband az euróval? A jelenlegi kormányuk abszolút euró-ellenes.

Az euró kapcsán nincs különbség a két nagy párt között. Cameronhoz hasonlóan és persze a közvélemény többségének véleményéhez hasonlóan az Miliband véleménye, hogy Nagy-Britannia érdekeit nem szolgálja, ha felcserélnék a fontsterlinget az euróval. A mi nemzetgazdaságunk jövőjét a független pénz jobban szolgálja, mint a közös európai pénz. Ez általánosnak mondható közvélekedés.
Az Unióhoz tartozás vagy kilépés kapcsán egyelőre az látszik, hogy míg Cameron miniszterelnök (a konzervatívok vezére) alapvetően Unió-ellenes, a brit nemzeti érdek szempontjából ellentétesnek tartja mindazt, amit Brüsszel távlatilag akar. A konzervatívok megközelítése tehát nacionalista jellegű. A Munkáspárt ehhez képest internacionalista párt. Ennél fogva nem hangoztatnak Milibandék Unió-ellenes szlogeneket, nem közölték, hogy támogatnák Nagy-Britannia kilépését. Sőt inkább az Unióban maradás hívei. A konzervatívok által 2017-re javasolt kilépési népszavazást nem tartja szükségszerűnek Miliband. Nem kizárt azonban, sőt inkább valószínű, hogy ezen az állásponton változtat a Munkáspárt, ha kezdi egyértelműen érezni a közvélemény ez irányú nyomását.