máj.
3
2012

Erősödik a dollár az euróval szemben? – interjú egy Fed taggal

A dollár euróval szembeni erősödését prognosztizálja az amerikai jegybank egyik döntéshozója, mert Amerika gazdasági helyzetét a piacok jobbnak tartják, mint Európáét. David Altig az amerikai szövetségi bankrendszer egyik tagjának, a Federal Reserve Bank of Atlantának alelnökeként, és neves közgazdász professzorként nyilatkozott az alapblog.hu- nak egyebek között arról, hogy szerinte Amerika a végén elkerüli azt a sokak által vizionált nagy visszaesést, amit az elmúlt években bevezetett különböző gazdasági-pénzügyi, például a munkaerőpiacot élénkítőstimulusok határidejének hamarosan esedékes lejárta okozhat. Altig feltételezi, hogy ezekről a kérdésekről megegyezés születik a washingtoni törvényhozáson belül, és átmenetileg maradnak tovább az adókönnyítések és a munkanélküli támogatások. Az interjúalany szükségtelennek tartja viszont, hogy a szövetségi bank, amely három év alatt két és fél ezer milliárd dollárt fecskendezett be a gazdaságba, további szinte ingyen pénzekkel öntse el a gazdasági szereplőket, mert ez már tényleg erősen fokozná az inflációs veszélyt. Európának azt tanácsolja, hogy ugyanazzal az erővel, ahogy a költségvetési hiányok mindenáron való lefaragására törekszik, koncentráljon a gazdasági növekedésre és a munkanélküliség csökkentésére.

Zentai Péter:  A világ legfontosabb jegybankja, az amerikai Fed sokkal többet tehetne az amerikai, egyúttal a világgazdaság lendületbe hozásáért és történelmi felelősség terheli azért, hogy mégsem így tesz…. Ezek Paul Krugman, a Nobel díjas közgazdász-publicista szavai, amelyekkel a Fed legfőbb döntéshozó testülete, a Nyílt Piaci Bizottság néhány nappal ezelőtt tartott ülésén történtekre reagált. Mit szól ezekhez a szavakhoz alelnök úr? Ön a Federal Reserve Bank of Atlanta képviseletében szintén jelen volt ezen az ülésen…

Dr. David Altig: Mire is szól a Fed Nyílt Piaci Bizottságának mandátuma? Nos, arra, hogy gondoskodjon a foglalkoztatottság maximalizálásáról és az árstabilitásról. A friss makro adatok azt üzenik, hogy az amerikai gazdaság növekszik, az első negyedévben 2,2 százalékkal. Ez nem túl masszív, de globális viszonylatban – különösképpen Európához és Japánhoz képest – egyáltalán nem nevezhető csekély bővülésnek.
A Fed szemszögéből nézve a két lényegi kihívás közül a foglalkoztatottságot tekintve egyértelmű, hogy az első negyedévben csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban és ez a tendencia lassan, de biztosan folytatódni látszik a következő hónapokban is. Az inflációt illetően – noha kétségtelenül aránylag erősen drágult az üzemanyag – a jelenlegi  adatokból kiindulva hosszabb távon mégsem látszanak a komolyabb infláció kialakulásának jelei.
Mindezt figyelembe véve döntött úgy a Nyílt Piaci Bizottság, amelyhez a Federal Reserve of Atlanta is csatlakozott, hogy nem szabad az alapkamathoz nyúlni, történelmi mélyponton, nulla és negyed százalék között kell hagyni. Nem csak most, hanem még legalább két éven át!

Z. P. : Paul Krugman és néhány más befolyásos és tekintélyes közgazdász – akiket az Egyesült Államokban baloldaliaknak neveznek – mindezt keveslik. Szerintük nagyon törékeny és gyorsan visszájára fordulhat ez a jelenleg tapasztalható növekedés. A nagyobb bővülés érdekében nyilván azt szorgalmazzák, hogy a Fed ismét nagyvonalúan vásároljon banki kötvényeket valamint mindenféle pénzpiaci könnyítésekkel, látványos agresszív intervenciókkal élénkítse a gazdaságot, segítse a munkaerő- és az ingatlanpiacot, általában a fogyasztást.

D. A. : Másként látom ezt. A Fed az elmúlt három évben – két fordulóban – összességében csaknem két és fél ezer milliárd dollárt költött „quantitative easing” programokra, újabban pedig jelzáloghitelekkel komolyan terhelt hosszú távú kötvényeket is vásárolt. Ha mindezt folytatná és tovább erőltetne a gazdaságba – egy újabb „easing” forduló keretében – a szinte ingyen pénzösszegeket, azt meglátásom szerint egyrészt a piac úgy értelmezné, hogy a Fed drámaian rossznak tartja a gazdasági helyzetet, ami pedig riadalmat keltene, másrészt nem csekély valószínűséggel tényleg felpörögne az infláció, mégpedig jól belátható időn – egy-két éven – belül.

Z. P. : Kérem, ne vegye okoskodásnak a részemről, de nemrég a nagyon tekintélyes amerikai közgazdász tudós és befektető, Edward Yardeni is szóba hozta a nekünk adott interjúban, hogy az amerikai gazdaság ténylegesen lassulhat a jövő év elejétől. Hiszen az idei esztendő végére lejárnak a nagy adócsökkentési programok, illetőleg azok az intézkedések, amelyek ösztönzik, ösztönözték a cégeket az alkalmazotti létszám tartására, sőt növelésére, és lejárnak a speciális juttatások a munkanélkülieknek. A Fed pedig – ahogy éppen most Ön is megerősítette – nem óhajt újabb monetáris könnyítésekbe belemenni. Egyes számítások szerint az év végére eljuthat az amerikai gazdaság egy olyan „fiscal cliffhez”, sziklaszirthez, ahonnan a zuhanás konkrétan akár három, sőt még több százalékos GDPcsökkenést jelenthet. Mit szól ehhez?

D. A. : Ez a veszély szerintem sem teljesen irreális.
Ámde én azt hiszem, hogy mégsem jutunk el a sziklaszirtig. Egyrészt prognózisunk szerint a kormányzati és jegybanki stimulusok már beindítottak olyan folyamatokat, hogy a növekedés „önjáróvá” kezd válni, az első negyedév 2,2 százalékos bővülését prognózisunk szerint ennél erőteljesebb ütem fogja követni a második, harmadik negyedévben.
Másrészt merem feltételezni, hogy a törvényhozáson belül, illetőleg a kormány és a törvényhozás között a következő hónapokban kompromisszum születik arról, hogy kitolják a stimulusok lejártának határidejét.
Nem kizárt, hogy ez az elnökválasztást követően következik be. Ettől függetlenül hiszem, hogy – különösen az adófékek – még érvényben maradnak egy jó ideig. Persze nem a végtelenségig, mert a következő törvényhozási időszakban – akár marad Obama az elnök, akár a republikánus ellenfele– igenis szembe kell nézni az adósságproblémával, elkerülhetetlen, hogy ránk ne köszöntsön a költségvetési szigor, a masszív kiadáscsökkentések korszaka.

Z. P. : Ez nálunk, európaiaknál már elérkezett. Helyesen csinálják Ön szerint az európai kormányok, hogy minden energiával szinte csak a költségvetési egyensúly megteremtésére és ennek nyomán a megszorításokra fókuszálnak követve Angela Merkel receptjét? Populárisan fogalmazva: Merkel párti-e Ön vagy a Krugman és George Soros nevével fémjelezhető erős kritikusok közé sorolja magát?

D. A. : A kettő között félúton – populárisan válaszolva kérdésére. Nyilvánvaló, hogy az államok adóssághegyei kolosszális problémát jelentenek, amiknek a lebontásához hozzá kell látni. Ha ez nem történik meg, akkor azt kockáztatjuk, hogy a jövő generáció össze nem vethetően rosszabbul és nagyobb bizonytalanságok közepette fog élni, mint ahogy mi az elmúlt évtizedekben egészen mostanáig.
Ugyanakkor Európának – ha úgy tetszik Merkelnek és csapatának – két kritikus jelentőségű faktort szerintem erőteljesebben kellene figyelembe vennie.
Az első: az adósság nem önmagában véve probléma. A gazdaság teljesítményéhez kell azt viszonyítani. A nagy adósságleépítési, költségvetés rendbetételi igyekezet közepette egy sor európai kormány olyan intézkedéseket foganatosít, amik egyenesen csökkentik a GDP növekedésének esélyeit, és tartósítják a 2008-2009-es nagy recesszió negatív következményeit . A probléma lényege, hogy a gazdaság gyengülését okozza egy sor országban a küzdelem az eladósodottság ellen. Márpedig a gyenge vagy gyengülő gazdasági teljesítményhez viszonyítva az adósságállomány és a deficit csak nominálisan csökken, relatíve azonban növekszik.
A második gazdaságtörténeti tanulság, amit ugyancsak mintha nem megfelelőképpen vennének figyelembe az európaiak, a következő: ha a megszorító intézkedéseket olyankor foganatosítják, amikor eleve nagy, évtizedek óta szinte talán a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, és mindeközben stagnálnak vagy csökkennek a bérek, akkor mindennek beláthatatlanul súlyosak is lehetnek a szociális és politikai következményei.

Z. P. :Ön szerint mi a teendő hát Európában?

D. A. : Valószínűleg a mai ingatag helyzetben nagyobb figyelmet kellene szentelni a gazdasági élénkítésnek, a növekedés beindításának, a munkanélküliség csökkentésének. Egyelőre csak azokhoz a költségvetési kiadásokhoz kellene a lehető legszigorúbban hozzányúlni, amelyek nem szolgálják, vagy még gátolják is a növekedést. Azokat a kiadásokat viszont jelenleg nem kellene kurtítani, sőt inkább bővíteni kellene, amelyek segítik mind a gazdaság bővülését, mind a munkanélküliek számának csökkenését. A biztosabb lábon álló gazdasági növekedés beindulását követhetnék aztán lényegi adósságállomány- illetőleg deficitcsökkentő megszorítások. Ez utóbbiakat persze jómagam is elkerülhetetlennek tartom. Az időzítés azonban nagyon nem mindegy.

Z. P. : Azt érzékelem szavaiból, hogy Ön –mindent egybevetve – hazája, az Egyesült Államok gazdasági közeljövőjét jóval derűlátóbban ítéli meg, mint Európáét. Európa bajai mennyiben ronthatják az amerikai kilátásokat? Illetőleg Amerika mennyiben tudna segíteni, hogy javuljanak Európa, vagy konkrétan az euró körüli krízis megoldásának kilátásai?

D. A. : Az Egyesült Államok szerintem jelenleg tényleg jobb bőrben van gazdasági értelemben, mint Európa, az Európai Unió. A gazdasági dinamikát tekintve Európa elé kerültünk, ennek pedig talán az amerikai dollár euróval szembeni erősödése lehet majd az egyik bizonyítéka. Ugyanakkor Japán, Kína, az Európai Unió, az Egyesült Államok, tehát a világ vezető gazdasági erői, ki vagyunk egymásnak szolgáltatva, egymástól függünk, egyikünk vészes lassulása tompítja, akár meg is állíthatja a többiek növekedését. 2008-2009-ben ragyogó példáját adtuk – így mindahányan – annak, hogy képesek vagyunk összehangoltan, együttesen fellépni, és így közösen hárítottunk el egy példátlan globális katasztrófát. A jövőre nézve nem csak példamutató, de egyszersmind megnyugtató, hogy a japán, az amerikai és az európai jegybankok között létezik immár bizonyítottan működőképes vészjelző mechanizmus, és ezek az intézmények koordináltan, hallatlan gyorsasággal tudnak együttesen interveniálni, amikor ez szükségessé válik. Ami konkrétan az eurót illeti, az a véleményem, hogy az alapvetően erős fundamentumokon nyugszik és nincs olyan baj körülötte, amit ne tudna az Európai Központi Bank és az euróövezet kormányainak együttese önállóan – Amerikától, Kínától, Japántól függetlenül – kezelni.