okt.
4
2011

Európa egyenes úton van a káosz felé – Jim Rogers interjú

Európa egyenes úton van a káosz felé, ezt a háborúkkal is fenyegetõ folyamatot csak az tartóztathatja fel, ha hagyják becsõdölni a  rosszul mûködõ bankokat és a rosszul mûködõ országokat. Viszont, ha nem hagyják- például – Görögország tekintetében az államcsõdöt, annak mintegy öt év múlva igazi katasztrófa lesz a vége Európában. Szerinte a lehetõ legrosszabb forgatóköny szerint fognak alakulni a dolgok  Európában, és ezért a politikai elit valamint a központi bankok a legfõbb felelõsök.

A világ egyik legelismertebb globális  befektetõje, Jim Rogers a közép-európai térségrõl, azon  belül  Magyarországról nagyon negatív képet fest, szerinte a befektetõknek kerülniük kell ezt a térséget, mert  nem kizárt, hogy a régióban komoly zavargások törnek ki, országok fognak egymásnak feszülni. A Concorde Alapkezelõ által jegyzett internetes portál, az Alapblog számára adott exkluzív interjúban ugyanakkor jelezte:bár érez fantáziát a magyar mezõgazdaságban, de szerinte ennek kiaknázásához sürgõsen liberalizálni kell a agrárterületekkel való kereskedelmet, be kell engedni a külföldi szakértõket, technológiákat  sõt a külföldi munkaerõt, akár  parasztokat is, mert mind e nélkül nem fog tudni semmit sem profitálni Magyarország a földbõl, mint természeti kincsbõl. Ugyanakkor Rogers megértésérõl biztosítja az interjúban a magyar kormány törekvését, hogy mindenáron szabadulni akar az államadósságtól, hogy akadályozza a társadalom tovább eladósodását, sõt, hogy a bankokkal akar lenyeletni komoly  veszteségeket. A problémák elõidézésében ugyanis szerinte is közrejátszottak a bankok, de fõként a jegybankban és a politikai elitben látja Rogers a fõ felelõsöket.  A  tõzsdeguru, aki nyolc  évvel ezelõtt elõrevetítette a globális pénzügyi illetõleg hitel válság kitörését, és azt, hogy az eurózónát felrobbanthatja egyes tagállamok túlköltekezése, állítja, hogy a svájci frank még sokat fog erõsödni, a drámai helyzetre való tekintettel az amerikai dollár is jó befektetés, de leginkább továbbra is az aranyban, az ezüstben és a mezõgazdasági termõterületekben hisz, ezeket vásárolja. A nyugateurópai és amerikai technológiai cégek papírjaitól megszabadult, és eladja a feltörekvõ piacok, az ázsiai, a délamerikai tõzsdék részvényeit is. Az euró szerinte attól a perctõl fog ismét erõsödni, õ maga attól a pillanattól kezdve fog eurót vásárolni – mert csak   akkor fog helyreállni a nemzetközi bizalom az euróövezet iránt – amikor az európai politikai elit felhagy a rossz bankok és az eladósodott országok feltõkésítésével, hagyja õket, hogy csõdöt jelentsenek.  Ennek rövid távon komoly árfolyamesések lesznek ugyan a következményei, de ha mindezt öt év múlvára halasztják, akkor már nem lesz mibõl tõkésíteni és bekövetkezik a háborúkkal fenyegetõ káosz.  Európára szerinte a következõ néhány évben legjobb esetben is  ugyanolyan stagnálás vár, mint ami Japánt jellemezte a kilencszázkilencvenes évek elejétõl egészen mostanáig. Ezért elsõsorban szerinte a jegybankok és a politikusok felelõsek, A legrosszabb megoldás szerinte az, ha most az államok elkezdenek összpontosítani és  külön utakat járni, protekcionista politikát követni, megpróbálják visszaszorítani a piacokat. Mert noha a piac távolról sem tökéletes, de a történelem bizonyítja, hogy végsõ soron mindig  a felerõsített államhatalom követi el a legsúlyosabb, az elõbb kereskedelmi, majd valóságos háborúkhoz is vezetõ  hibákat.    

Zentai Péter: Tart-e magyar részvényt, kötvényt, van-e , bármilyen magyar tulajdona? 
Jim Rogers: Nézze, sokszor voltam maguknál, látom az országukban, látom az egész közép-európai térségben a rengeteg lehetõséget, de nem veszek ott semmit. Még ha lenne is magyar vagy bármely más közép-európai kötvényem, részvényem, biztos, hogy most szabadulnék tõlük.  
Z. P. : De miért, hiszen most mondta, hogy lát bennünk fantáziát… 
Jim Rogers : Annak, hogy miért nem, történelmi okai is vannak. Visszamehetnénk a trianoni problematikához is, de talán a ma embere számára érhetõbb, ha azt mondom: magukat illúzióba ringatták a bel-és külföldi politikusok a berlini fal leomlását követõen:el is hitették magukkal,  hogy belátható idõn belül elérhetõ a nyugati életnivó. Valójában eme illuzió mentén nemhogy csökkentetették volna, de erõsen megnövelték a kommunista rendszer idején felhalmozott adósságaikat. Utánanézhet: 10 évvel ezelõtt megírtam és a CNBC- televízióban elmondtam,  hogy amit  Magyarországon  és általában a nyugati világ egyes  országaiban  – beleértve Amerikát is – a jegybankok csinálnak a politikusok, a kormányok megrendelésére, az nem más, mint hogy katasztrófába vitetik az országaikat. A központi bankok engedtek a  kormányoknak, aminek  nyomán a kereskedelmi bankok mesterségesen levitt árakon adtak kölcsönt az államoknak  és a népeiknek. Így látszólag mindenütt emelkedett az életszínvonal. Magyarországon és néhány más országban a kormányok elõsegítették, hogy külföldi pénzben, leginkább az olcsón beszerezhetõ svájci pénzben vegyenek fel hitelt a gazdasági szereplõk, köztük az egyszerû fogyasztók. Én szó szerint azt mondtam:”ezek az emberek rá fognak jönni, hogy mindez túl szép, hogy igaz legyen”. Most rájöttek arra, hogy az egész úgy ahogy volt: NEM IGAZ.  
Z. P. : Nálunk ezért most büntetik is a bankokat. A kormányzat bünteti õket.  Egyetért ezzel?  
J. R. : Ezt helyeslem. A bankoknak bele kell törõdniük, hogy veszteségeket szenvednek el, mert egy rémes játék résztvevõi voltak, egyáltalán helyeslem, hogy ha egy kormány minden eszközzel küzd az adósságcsökkentésért. Viszont valójában nem is elsõsorban a kereskedelmi  bankokat kellene felelõssé tenni. Még egyszer mondom: a legfõbb bûnt a populista politika, általában annak  csinálói, a politikusok, kormányon lévõk és ellenzékiek egyaránt elkövették. Ez így volt Görögországban éppúgy, mint Magyarországon és egy sor más országban.   Mindannyian érdekeltek voltak az országuk eladósításban. Az õ, a politikusok  fõ cinkosai ebben a játékban a jegybankok vezetõi voltak. A kereskedelmi bankok harmadlagos szerepet játszottak. Az utóbbiak által elkövetett hibákat mindenütt igyekeznek felnagyítani, ellenséget csinálnak belõlük. Európa különösen képtelen  megszabadulni  õsi beidegzõdéseitõl: ha bajok vannak, akkor elõször az idegeneket, másodjára a pénzügyi embereket, bankárokat, harmadjára az újságírókat veszik elõ. Ilyen sorrendben ültetik õket “vádlottak padjára”. Ez az örök forgatókönyv, szerintem  elkerülhetetlen már, hogy a félelem légköre alakuljon k – különösen – a maguk térségében, hát emiatt nem vásárolok ott semmit sem. Azért is érzékenyebb az a térség, mert  mesterségesen húzták meg az országhatárokat,és  ha inogni kezd egyszer az európai biztonsági rendszer, akkor a maguk térségében különösen beláthatatlanok a következmények.  
Z. P. : De hát valóban inog-e az európai biztonsági rendszer, mindenekelõtt borul-e ön szerint az eurózóna? 
J. R. : Borulni fog, néhány éven belül. Arra fogadok, hogy most   óriási pénzek bepumpálásával  fogják megakadályozni most  Görögország és esetleg egy-két más európai ország csõdjét. Történik ez a többi európai nép, kormány, állam pénzén, olyanokén, amelyeknek nem volt “bûnük.”.. Ezáltal ezekben  az áldozatot hozni kénytelen országokban vészesen romlani fog a pénzügyi helyzet –  mert mindez a mentés a globális lassulás  idõszakában történik, akkor  amikor egyetlen nyugati  nemzetgazdaság sem nem tud  növekedni. Ez oda fog vezetni, hogy ezek a most még gazdag országok is elõbb-utóbb szintén  fizetésképtelenné válnak. Az európai történelem egyik legdrámaibb fejezete veszi most kezdetét, ha nem hagyják, hogy becsõdöljön az, aminek be kell csõdölnie.  
Z. P. : De senki sem tudja mi lesz a következménye egy ilyen országcsõdnek, micsoda lázadások fognak ebbõl kinõni…. 
J. R. : Én megmondom mi lesz a következmény: sztrájkok, tüntetések,  további árfolyamzuhanás a tõzsdéken. De mindez nem fog tovább tartani pár hónapnál. Elérjük a dolgok alját és utána kezdõdik az újraépítkezés, a hatékonyabb gazdálkodás.  Mindez a nyilvánvaló baj, sok-sok áldozat  azonban eltörpül ahhoz a katasztrófához képest, ami Európára és onnan kiindulva a világra vár, ha a csõdöt eltolják késõbbre, amikor már nem lesz forrása senkinek sem, hogy segítsen. Ismétlem: ilyen helyzetekbõl háborúk szoktak kialakulni.   
Z. P. : Ennek elkerülése végett kell most az államoknak beavatkozniuk a gazdasági, pénzügyi folyamatokba, korlátozni a piacokat, bankokat,  a piaci mûveleteket, megálljt parancsolni a spekulánsoknak…  
J. R. : Drága barátom, a piacokat, a bankokat már agyonszabályozták. Ezeknek semmi értelmük sincs, hiszen bebizonyosodott, hogy a szabályozók nem tudnak mûködni. Az állami beavatkozás ellen kellene ágálnia minden épeszû polgárnak… 
Z. P. : Ön mondja ezt? Ön, aki másfél évtizede olyan országokba fekteti a pénzét, tudniillik: Kínába, Dél-Koreába, és egy olyan országot választott új hazájául, tudniillik: Szingapúrt, amelyekben tort ül az állami beavatkozás…  
J. R. : Ezek az államok is sok hibát követnek el, de ami jót tettek, az egy az európaitól alapvetõen eltérõ kultúrából fakad, és abból, hogy történetesen ,néhány fontos országban – kivételesen  – inkább jó, mint rossz állami vezetõk adódtak. De ez nem volt szükségszerû, ez nem alapja a rendszerüknek.  Európában, az Egyesült Államokban – lásd a kilencszázharmincas éveket – ahogy nõtt az államok szabályozó szerepe, úgy nõtt a háború valószínûsége, és a háború aztán be is következett. A piac nem tökéletes. Ez igaz, de száz esetbõl kilencvennyolc igazolja, hogy a kormányzat, az állam több rosszat okoz, mint a piac. 
 Z. P. : De megint csak Kínát hozom fel példának. Kína mesterségesen leértékelten tartja a fizetõeszközét, és ezáltal a világ legversenyképesebb országa. Azt látom én, hogy ha mondjuk a mi forintunk leértékelõdik, ha a kormány hagyja és segíti ezt, akkor jobb eséllyel tudunk kievickélni a válságból. De hát ez az álláspontja Amerikában is egy sor híres közgazdának és az amerikai kormányok is mintha a dollár gyengítését segítették volna elõ, legalábbis erre törekeszenek mindenekelõtt Kínával szemben. 
J. R. : A fizetõeszközök mesterséges gyengítése nem más, mint kereskedelmi háborúk kirobbantása. A kereskedelmi háborúk kialakulása lesz tényleg a következménye annak, ami most Amerikában és Európában zajlik politikai szinteken. Nem árt tudni, hogy a kereskedelmi háborúk a fegyveres háborúk elõfutárai. Kínát nem abszolutizálom, noha  veszem a kínai pénzt, abba fektetek,  mert az az egyik legbiztosabb invesztíció. Ugyanakkor  Kína mesterségesen irányított  devizapolitikájával nem értek egyet. Nagyon-nagyon sokat segítenének a kínaiak e a globális gazdaságnak, ha akár már ma  liberalizálnák, totálisan konvertibilissé tennék a Yüant, a kínai fizetõeszközt.  Mindent egybevetve Kína mégis alapvetõen jól csinálja, hogy hûti a gazdaságot, nem engedi, hogy az ország belülrõl eladósodjék, útját állja az európai adósságválság ottani megismétlõdésének.  Jövõorientáltan gondolkodik. Ugyanúgy, ahogy Dél-Korea. 
 Z. P. : Kínában látja  a fél világ a “messiást”. Mi is és sokan mások abban reménykednek, hogy Kína fogja felvásárolni az európai államkötvényeket, ugyanúgy, ahogy az amerikaiakat. Ez azért szintén orvosság lenne Európa számára, nemde?
 J. R. : Kína világgazdasági szerepét a külvilág egy része, jó néhány állam kormánya  hajlamos eltúlozni és ebbõl adódóan súlyos hibákat követ el.  A kínai nemzetgazdaság ereje legfeljebb tizede az Európai Unióénak  vagy az Egyesült Államokénak.  Kína nem tud megmenteni senkit sem, saját problémái egyre hatalmasabbak, azokat kell tudnia kezelni. Kínában is elkerülhetetlen a bürokrácia, ha úgy tetszik az állam gazdasági, pénzügyi szerepének korlátozása, elõbb-utóbb az állam lesz ott is a fejlõdés kerékkötõje.  A kínaiak szerencsére tanulnak mások hibáiból, ellentétben az európaiak nagy részével. . Ez az adósságkezelésben látszik meg leginkább.   
Z. P. : Milyen mintát kellene követnünk Európában? 
J. R.: Skandináviában, mindenekelõtt Svédországban a kilencszáz kilencvenes években hagyták tönkre menni a rossz bankokat, a rossz vállalatokat. Felvállalták a nagy elosztó rendszerek liberalizálásával járó áldozatokat is. Mindebbõl a végén nagyon jól jöttek ki. Dél Koreában nagyjából ugyanez történt. Japánban viszont az ellenkezõje. Kisegítették a rosszakat, mentették õket. A következmény az, hogy Japán stagnál két évtizede. A japán vállalatok értéke ma az 1990-es állapotuk nyolcvan százalékán van. Európa – a jelenlegi politikájával – még többet fog veszíteni, mint Japán.  Z. P. : Szóval hagyni Görögországot csõdbe jutni, hagyni bankokat becsõdölni?  J. R. : Mi ebben az olyan különös? Az USA egy sor állama, egy sor bankja csõdbe került? Ettõl még a dollár nem rendült meg, nem ettõl gyengült minden esetre. Argentína, Mexikó, Oroszország …soroljam tovább? Mind túlélte a csõdhelyzetet és az újrakezdésbõl a többség nagyon jó kijött. A világ semmiképpen sem dõlt össze. A gazdaságban természetesek a csõdök és az újrakezdések, újraépítkezések. Az euró lesz a világ egyik legerõsebb, legstabilabb fizetõeszköze – ennek szurkolok igazán – amint hagyják a görög csõdöt.  
Z. P. :Ön tehát azt mondja,  hogy a görögök váljanak ki az euró-övezetbõl… 
J. R.: Ezt maga mondja, nem én. Görögország csõdje, a fizetésképtelenség elismerése nem kell, hogy Görögország kilépését hozza magával. Iowa vagy  Kalifornia sem zárja ki magát a “dollárövezetbõl”, mert fizetésképtelen. A bankoknak és a kormányoknak le kell nyelniük a veszteségeket. Ennyit kell felvállalni, de azonnal! És vállalni kell persze ennek piaci és társadalmi következményeit. Minden más megoldás sokkal rosszabb, a társadalmi következmények most még kezelhetõk, néhány év múlva biztos, hogy már nem lesz erõ féken tartani az indulatokat …. 
Z. P. : Szóval, ha Európa bátor lesz és hagyja a dolgokat maguktól kibontakozni, hagyja a csõdöket, akkor ön vásárolni fog eurót… 
J. R. : Minden mennyiségben! Most azonban semmi eurót nem tartok. Eladom, eladtam már, mindenesetre shortolom  az európai és az amerikai technológiai részvényeimet, a feltörekvõ piacokat szintén. Azért teszem ezt, mert a latin-amerikai és ázsiai tõzsdéken átmeneti  összeomlást feltételezek. Ugyancsak átmeneti idõre jócskán “bespejzoltam” amerikai dollárból, mert ilyen világhelyzetekben mindig gyõztes a dollár, holott nekem ellenszenves, kártékonynak is tartom a  a mögöttes központi banki politikát.  nyersanyag gazdag országok piacain vannak long pozícióim, veszem a kínai pénzt, a jent. A svájci frank a kedvencem, azt továbbra is vásárolom, az még sokat fog erõsödni, még akkor is, ha ez ellen minden eszközt be akar vetni az ottani nemzeti bank. A világ minden részén termõföldeket és agrártermékeket vásárolok, mindenféle nyersanyagot. 
Z. P. : De hiszen várhatóan recesszió leselkedik a világgazdaságra…ez szerintem az üzenete, mindannak, amit hallottam most öntõl. De ez esetben  gyengül a kereslet a nyersanyagok iránt. Miért veszi mégis õket? 
J. R. : Ez mind igaz.  Csakhogy közben a válsághelyzeteket a jegybankok megalapoztlan pénz nyomtatással fogják kezelni, ebbõl óriási infláció lesz. Ezt ellensúlyozza továbbra is minden nyersanyag, és ezért vagyok kénytelen újra és újra – minden áreséskor – aranyat és ezüstöt venni. Nem érdekel, ha felezõdik ezek ára, akkor is ezt ajánlom azoknak, akik a gyerekeikre, unokáikra vagyont akarnak hagyni. 
Z. P. : Agrárium a másik kedvence. Itt van példának okáért az én hazám…tele ragyogó termõfölddel, mezõgazdasági adottsággal. 
J. R. :  Jártam eleget Magyarországon, ismerem a történelmüket eléggé ahhoz, hogy tudjam: maguknál, az egész térségükben olyan szentimentális és ideológai kérdést csinálnak a termõföldbõl és az egész mezõgazdaságból, hogy ezzel akadályozzák a lehetõségek kiaknázását. Nem fognak tudni ebbõl profitálni. A paraszti munkát végzõk többsége idõs ember. Ez persze világjelenség, így van ez az Egyesült Államokban is. De a magyar mezõgazdaság mögött nincs tõkeerõ és ennél fogva nincs modern technológia, amivel versenyképessé lehet tenni a magyar agrártermékeket. Nyugat-Európában, és Amerikában alapvetõen szabad a piac, importálnak gépeket, embereket. Magyarországon ugyanerre lenne szükség, de e tekintetben nagyon szkeptikus vagyok. Mondtam a beszélgetés elején, a maguk térségében nem tudok és nem akarok, nem merek vásárolni, mert az a térség veszélyes és ismétlem: egyre zûrzavarosabb lesz.