Európa menthetetlen?

Görögország és Olaszország még mindig csődbe mehet és kiléphet az eurózónából. Az Unió tagállamainak többsége nem képes tartós növekedést produkálni, jelenleg csak ciklikus okokból javulnak Európa-szerte a makrogazdasági mutatók. A dolgok mélyén két strukturális probléma megoldatlansága rejlik: a demográfiai válság és a produktivitás emelkedésének hiánya. Az aktuális európai rend igazából egyedül a németeknek kedvez. De ha a francia elnök csökkenőben lévő népszerűsége ellenére mégis hozzá tud látni az ígért reformok végrehajtásához, akkor Macron elnök Angela Merkel méltó párjává válhat, s e két ország együtt már hiteles hajtóerejévé válhat Európának. Ezen gondolatokat is kifejti a nekünk adott interjúban az Európai Bizottság korábbi elnökének főtanácsadója, a London School of Economics tanára, Philippe Legrain.

Zentai Péter: Gyorsan javulnak a gazdasági mutatók egész Európában. Ön mégis pesszimista – legalábbis erről cikkezik a világsajtóban, erről szólnak szakmai elemzései. Indokolja meg borúlátását!
Philippe Legrain: Miközben Nagy-Britannia gazdasága lassulóban van, addig az EU, még inkább az eurózóna kétségtelenül élvezni kezd egyfajta fellendülést. Ez valóban jó hír, még ha tudjuk is, hogy csak ciklikus természetű a most tapasztalható konjunktúra az EU országaiban. A dolgok mélyén a következő húzódik: az egy főre jutó GDP alig magasabb ma, mint a pénzügyi krízist megelőző időkben, egy csomó EU-s tagállamban fájdalmasan magas a munkanélküliek aránya, különösen a fiatalság körében. A nagy válság örökségei: a magas adósságállomány és a bankok gyengeségei továbbra is hatalmas teherként nehezednek a gazdaságokra.
Két komoly strukturális probléma árnyékolja be objektíve a komoly, fenntartható növekedés kilátásait Európa nagy részén: 1) a demográfiai helyzet átfogó és folyamatos romlása, 2) a gyenge termelékenység, produktivitás. Sajnos, egy sor európai ország nem hajlandó beengedni migránsokat, holott általuk betölthetők lennének olyan állások, amelyekre egyszerűen nem találni embert, a menekültek legális, intézményesített beépítése az európai munkaerőpiacba egyúttal hozzájárulna az egyre nagyobb számú idős ember gondozásához és növelné a befizetéseket az üresedő nyugdíjkasszákba. A termelékenységi problémáról pedig annyit, hogy a végrehajtott gazdasági reformok dacára sincs Európában magas szintű, érdemleges innováció: nincs beruházás, amely segítené növelni a termelékenységet és az életszínvonalat.

Mit gondol, meddig bírják politikailag, pénzügyileg, társadalmilag elviselni a görögök és az olaszok az eurózóna tagságot? Nem kellene inkább távozniuk onnan?
Görögországban a helyzet alakulása attól függ, hogy mennyire kész a többi zónatag nagyvonalú adósság-könnyítésekre vele szemben. Úgy tűnik, hogy semennyire sem, mert ezt a többiek odahaza politikailag nem tudják „eladni”. Görögország gazdasága jelenlegi állapotában tulajdonképpen halott, politikai értelemben pedig szinte gyarmattá vált. Ha minden marad a jelenlegi formájában, akkor – szerintem is – annak lenne értelme, ha Görögország csődöt jelentene és elhagyná az eurót. De itt még nem tartunk. Azért, mert a görögök többsége egyelőre retteg az euró feladásának beláthatatlanul súlyos, rövid távra szóló következményeitől, másrészt pedig nem bíznak saját politikusaikban, hogy azok képesek navigálni az országot, ha az a külföldtől függetlenedne.
Olaszország esetében az óriási államadósság valamelyest stabilizálódott – köszönhetően az EKB beavatkozásainak és a mesterségesen kialakított nulla kamatkörnyezetnek. Ugyanakkor az országban húsz éve nincs jele gazdasági élénkülésnek, mint ahogy az annak beindulásához elengedhetetlen gazdasági reformoknak sem. Az olasz helyzet gazdasági értelemben, elméletileg, még így is kontroll alatt tartható, ha az EKB a végtelenségig masszívan vásárolná az olasz államkötvényeket. De ez politikai okokból persze abszurdum lenne. Az olasz szituáció annyira képlékeny, hogy az ország egy napon tényleg elhatározhatja, hogy elhagyja az euróövezetet, az euró helyébe lépő valutáját egyből leértékelné, egyúttal csődöt jelentene és felszabadítaná magát az EKB kormányzás alól. Meghatározó jelentőséggel bírhat, ha – nem rossz eséllyel – euróellenes kormány alakul a jövő évben, a választások nyomán Olaszországban.

Nem lenne-e jó megoldás egész Európa számára – politikai és pénzügyi-gazdasági értelemben egyaránt –, ha Németország felvállalná a globális nagyhatalmi szerepet, az Unió megtestesítőjévé és irányítójává válna?
Németország így is az az ország, amely dominálja az eurózónát. Tény ugyanakkor, hogy miközben Görögországra teljes egészében rá tudja kényszeríteni gazdasági akaratát, addig képtelennek bizonyul rábeszélni Magyarországot, Lengyelországot, Szlovákiát – akárcsak csekély számú – menekült befogadására. Ez azt bizonyítja, hogy Németország hatalma meglehetősen korlátozott – politikai értelemben. Egyébként pedig Németország nagyon jól megvan nagyhatalmi státusz nélkül is: a liberális világrend abszolút haszonélvezője, gazdaságilag és katonailag egyaránt. Emiatt aztán nem is fognak változtatni a németek a világhoz való hozzáállásukon. Úgy jó ez a helyzet nekik, ahogy van. Még azt sem fogadják el, hogy élénkíteniük kellene az országukon belüli fogyasztást, miáltal segíthetnék a többi európai partnerország exportját és gazdasági élénkülését. Németország nem akar picit sem többet költeni katonai célokra, mint eddig, nem veszi komolyan az önálló európai hadsereg és a független nukleáris védelem ügyét. Ezáltal – akarva-akaratlanul – a németek sebezhetőbbé teszik Európát a külső, például az orosz fenyegetésekkel szemben.

Ön elhiszi, hogy Macron francia elnök tényleg annyira tehetséges, mint amilyennek őt a nemzetközi média beállítja? A francia gazdaság és társadalom van annyira jó állapotban, hogy a franciákat világszerte valóban a németek egyenrangú társaiként fogadják el? Van arra esély, hogy Macront ugyanúgy kezeljék, mint Merkelt?
Emmanuel Macron kivételes tehetség, ez kétségtelen. Szinte pici esélye sem volt, midőn bejelentette indulását, nem állt mögötte politikai párt és számottevő politikai tapasztalat sem. Mégis, 39 évesen, nagy többségre tudott szert tenni a Nemzetgyűlésben. Dinamizmusa, optimizmusa mindmáig reménnyel tölti el a franciák többségét és továbbra is erős miatta a bizalom, hogy a francia gazdaság és társadalom végre erőteljesen be tud indulni. Macron igenis Merkel francia megfelelőjévé képes válni. Macron jól tudta magát pozícionálni Trump amerikai elnökkel szemben éppúgy, mint Merkel kancellárral szemben. Macron és Merkel, együttesen, reálisan képesek erősebb és legitimáltabb vezetést nyújtani egész Európa számára.
Ettől függetlenül, rendkívüli kihívás még Macron számára is megújítani a hatalmas francia gazdaságot – még ha van is néhány világszínvonalú francia cég és Franciaország demográfiai helyzete jobb, mint Németországé. A francia emberek azonban hírhedten ódzkodnak, és nagyon aktívan lépnek fel minden olyan reform ellen, amely akárcsak egy kicsit is ronthatna életminőségükön. Emmanuel Macron reformjavaslatai márpedig mélyrehatóak. Emiatt gyengül is a népszerűsége. Ez pedig nemzetközi elfogadottságát is gyengítheti.