Európa valószínűleg túl fogja élni a rá váró megrázkódtatásokat

A patinás brüsszeli agytröszt, a Breughel Intézet magyar tudósa, Darvas Zsolt egyedül az olaszországi pénzügyi-, gazdasági-, politikai helyzetben lát olyan súlyos kockázatokat, amelyek kikezdhetik az Európai Uniót. Az „Itália-horror” bekövetkeztének valószínűségét 20-25 százalékosra becsüli. A szakember ugyanakkor megállapítja, hogy az Unió és az euróövezet tíz éve folyamatosan bizonyítja rendkívüli életerejét, az Unió egésze tavaly gyorsabb növekedést produkált, mint az Egyesült Államok. Amellett érvel az alábbi interjúban, hogy az Unió képes lesz jól kezelni mind a Donald Trump jelentette gazdasági és politikai kihívásokat, mind pedig a Brexit következményeit. Szinte kizártnak tartja ismeretei alapján, hogy Franciaországban és Hollandiában a választásokon a populista, illiberális jelöltek jussanak hatalomra.

Zentai Péter: Kutatásai és az azokon nyugvó publikációi, sajtónyilatkozatai mind arra vallanak, hogy az Európai Unió és azon belül az euróövezet nincs életveszélyben. De miért nincs? Hiszen most már olyan politikai, katonai kihívások fenyegetik az Uniót, amelyekkel csak saját gazdasági és pénzügyi helyzetének romlását, válságokat felvállalva tudna megküzdeni…
Darvas Zsolt: Ezzel a következtetéssel nem értek egyet. Vegyük példaként a katonai kiadások ügyét. Kétségtelen, hogy az Amerikából „importált” bizonytalanságok, illetve az esetleges orosz fenyegetés, továbbá a migráció kezelése, a terrorizmus elleni harc a védelmi költségvetések növelését követelik meg. Ez nyilvánvalóan áldozatokkal jár. Jelenleg Lengyelország, Észtország és Görögország teljesíti a NATO által megszabott követelményt: ez a három ország valóban katonai célokra költi GDP-jének két százalékát. De négy másik ország kivételével az Unió minden tagállamának nemzetgazdasága simán elbírná, hogy egy egyszerű belpolitikai döntés nyomán 0,25-05 vagy háromnegyed százalékkal felemelje védelmi költségvetését. Belgium, Spanyolország, Olaszország és Portugália nemzetgazdaságai viszont –államadóssági helyzetük okán, Olaszország esetében ezt még a gazdasági növekedés teljes hiánya is megfejeli – tényleg szinte alkalmatlanok hadi kiadások növelésére. Csakhogy a jobb helyzetben lévő többi uniós és NATO tagállam kompenzálni tudja e négy ország, különösen Olaszország lemaradását.

A Financial Times Önt idézve írja a következőt: „semmi esélye sincs annak, hogy Görögországot a piacokról lehessen finaszírozni 2018-tól”. Ezzel tulajdonképpen azt üzeni, hogy a görögök nagyon rövid időn belül ki fognak esni az euróövezetből. Szerintem a görög kiválás az egész rendszer széteséséhez vezethet.
Ezzel a következtetésével sem értek egyet. Az kétségtelen tény, hogy Görögország a jövő évben vagy kénytelen államcsődöt jelenteni, vagy a többiek az IMF-fel együtt újabb mentőcsomagot hoznak össze Görögország számára. Jövő nyáron mindenképpen lejár a harmadik mentőcsomag, amellyel nyolc év leforgása alatt sáfárkodhattak a görögök. A három csomag dacára Görögországnak továbbra is 170 százalékos a GDP-hez viszonyított adóssága. Amint megszűnik ez a harmadik mentőcsomag – amelynek részeként a görögök különböző uniós segélyalapokból 1 százalék alatti kamaton kaphattak hitelt –, Görögország összeomolhat, hiszen ilyen államadóssági szint, ennyire súlyos belpolitikai helyzet közepette senki nem lesz hajlandó Görögországnak tovább hitelezni. Csak abba gondoljunk bele, hogy például Portugália, melynek GDP-hez viszonyított adóssága „csak” 130 százalékos, a némethez képest háromszoros felárral képes a piacról fedezni hitelszükségletét! A piacoknak teljesen kitett Görögország esetében már ötszörös-hatszoros lenne a felár. Ilyen kamatokat Görögország képtelen felvállalni. Megoldásként kínálkozna persze, ha Görögország legfőbb hitelezői, például Finnország, Németország, Ausztria és néhány más gazdag uniós állam vezetői elengednék a görög adósságállomány – mondjuk – felét. Ezt azonban – százszázalékos biztonsággal kijelenthetően – nem fogják megtenni, mert ez esetben saját polgáraik lázadnának fel. Marad tehát két másik megoldási lehetőség: vagy hagyjuk csődbe jutni Görögországot, vagy újabb mentőcsomaggal segítjük ki. Ez utóbbinak sokkal nagyobb az esélye, mint az előbbinek, annál is inkább, minthogy a gazdag uniós tagállamok és az IMF vezetői jól tudják, hogy a helyzet ilyen fokú elfajulásáért ők maguk is felelősséggel tartoznak. Az első két mentőcsomagot ugyanis elképesztő, teljesíthetetlen, a görög társadalmi helyzetet elmérgesítő diktátumokkal tűzdelték tele…

A Brexit gazdasági következménye, valamint Donald Trump protekcionizmusa, aztán a francia, holland választások kétes kimenetele létrehozhat olyan szituációt, amivel már nem lesz képes megbirkózni az euróövezet?
A Brexit kapcsán minden a kiválási tárgyalások gyorsaságától és attól függ, hogy sikerül-e megállapodni az áruk, termékek szabad, korlátozásmentes áramlásának folytatásáról. Óriási baj lenne, ha megszakadnának a komplex termelési/kereskedelmi láncok az Egyesült Királyság és a 27 uniós tagállam gazdaságai között. Ez esetre – elismerem – ténylegesen akár le is állhat a gazdasági növekedés mindkét oldalon, és ebből nagyobb pénzügyi válság is bekövetkezhet. A britek nagyobb pénzügyi és gazdasági károkat szenvednének, mint az Unióban maradtak.
Donald Trump kapcsán az tölthet el bennünket bizonyos optimizmussal, hogy kereskedelmi korlátozásokról egyedül, kongresszusi felhatalmazás nélkül, nem dönthet. A törvényhozás mindkét házában a republikánusok alkotják ugyan a többséget, de ez a tábor egyáltalán nem egységes. Sokan, még Trump táborán belül is, keményen, következetesen készek szembeszegülni az új elnök protekcionizmusával. Ráadásul az elnök – talán nem véletlenül – egyszer sem lengette meg, hogy Európát, annak termékeit bármilyen formában büntetni szándékozná, sőt, egyetlen rossz szót se szólt az Európával kötendő szabadkereskedelmi tárgyalásokról. Ezért feltételezem, hogy Amerika kapcsán van talán a legkevesebb aggódnia valója az Uniónak.
Hollandiában az Unióból való kilépéssel kacérkodó populista Szabadság Párt a második legnépszerűbb erő ugyan, de elképzelhetetlen, hogy a márciusi választásokat követően egyedül kormányt tudjon alakítani. Ott csakis koalíciós kormány jöhet létre, de már most borítékolható, hogy Gert Wilderst senki se hívná maga mellé koalíciós partnernek. Franciaországban pedig hiába tud maga mögött 30 százaléknyi szavazót Le Pen asszony, ez a tábor – mint bebizonyosodott – már nem szélesíthető. Az elnökválasztás első fordulóját valószínűleg megnyeri ugyan a populista jelölt, de a másodikat már nem, mert – mint mindig – ezúttal is Le Pen ellenében és annak konkurense (vélhetőleg Macron) mögé sorakozik fel a választók túlnyomó többsége.
A legnagyobb kockázat Európa számára – belülről – Olaszország. Huszonöt éve nem tud felmutatni semmiféle növekedést a termelékenységben és a GDP sem erősödik. Egy ország, amely 130 százalékos államadósság-hiánnyal és züllő belpolitikai helyzettel küzd! Ha záros határidőn belül az EKB ráadásul kénytelen felhagyni az euróövezethez tartozó országok államkötvényeinek vásárlásával – ami eddig az alacsony olasz kamatok záloga is volt –, akkor Itáliából menekülni kezd a külföldi tőke, s olyan magasságokba szöknek az olasz kötvényhozamok és a kamatfelárak, amelyek az országot pénzügyi válságba sodorják. Ez a 20-25 százalékos valószínűséggel bekövetkező forgatókönyv az, amely reálisan a legsúlyosabb krízist válthatja ki az Unióban és valóban akár végveszélybe sodorhatja az euróövezetet is. Az érem másik oldala viszont a következő: 10 éve folyamatosan megfigyelhető, hogy ha életveszély fenyegeti az övezetet, akkor a tagállamok mindig gyorsan és hatékonyan, közösen és eredményesen képesek összefogni a közösség fennmaradása érdekében. Az említett veszélyek egyébként huzamosabb ideje nyilvánvalóak és mégis az Unió egésze kezd dinamikusan fejlődni. Kevesen vették észre, de tavaly az Unió gazdasági növekedése lehagyta az Egyesült Államokét.