Európát egyaránt sújtja az „orosz ismeretlen” potenciálja és az EKB ismert impotenciája

A vita ideje lejárt, nem kérdés, hanem tény, hogy defláció fenyegeti Európát. Az Európai Központi Banknak azonnal be kellene indítania a kis-és középvállalati kötvények felvásárlását is magában foglaló agresszív gazdaság-élénkítő programot – mondja az alapblog.hu-nak adott interjúban a világ egyik legismertebb pénzpiaci közgazdász szakértője. A kaliforniai Berkeley Egyetem professzora, az IMF volt főtanácsadója, Barry Eichengreen szerint a globális gazdaságot, a piacokat leginkább jelenleg az „Oroszország-sztori” fenyegeti, mégpedig tartósan.

Az új hidegháborúszerű légkör azért nem fog oldódni, mert Amerika, Nyugat-Európa és Oroszország újbóli szembenállása számtalan bizonytalanságot, kiszámíthatatlan következményt hordoz magában, még a kínai-nyugati kapcsolatokra nézve is. Mindettől megriadnak a befektetők, az amerikai dollár tartalékvaluta jelentőségét emeli ki ebben az összefüggésben Barry Eichengreen, noha egyébként hosszabb távon szerinte biztosak lehetünk benne, hogy a dollár el fogja veszíteni kizárólagos menedékhely pozícióját.

Zentai Péter: Az utóbbi években folyamatosan hangoztatta, hogy a hidegháború befejeződésével, a vasfüggöny leomlásával egyszer s mindenkorra befellegzett az amerikai dollár egyeduralmának. De most mintha egy új hidegháború kora köszöntene ránk. A geopolitikai változások felülírják-e mostanáig képviselt nézetét?

Barry Eichengreen: A történelmi tapasztalat egyértelmű útmutatást nyújt mindannyiunk számára. Amikor nagyobb, egyidejűleg jelentkező politikai és gazdasági-pénzügyi viharok sújtják a világot, a befektetők, a piaci szereplők természetszerűleg menekülnek az amerikai dollárhoz. Ez most is így lesz, mert a befektetők aggodalma előbb-utóbb mélyülni fog. Erősen feltételezhető, hogy a dollár komoly erőre kap.

Ezek szerint revideálja eddig erőteljesen hangoztatott nézetét a dollár trónfosztásáról?

Nem. Továbbra is kitartok amellett, hogy az amerikai dollárnak vége, mármint abban az értelemben, hogy kizárólagos tartalékvalutaként fog funkcionálni a jövőben. E szerep végét jósolom. Mindazonáltal – itt és most viszont – a dollár jelentősége viszonylagosan azért is emelkedik, mert az euró körüli tartós problémák egyelőre ellehetetlenítik, hogy a befektetők számára reális alternatíva legyen a közös európai pénz a dollárral szemben. S noha a jüan komoly fejlődésen ment keresztül, az sem tudott még „felnőtté” válni. Kínát ráadásul jelenleg a jüan gyengülését okozó problémák sújtják egyre inkább.
De leszögezem: ha ma éppenséggel még a dollárnak áll a világ, a „holnap” viszont már nem az övé, pontosabban nem csak az övé lesz.

A dollárral kapcsolatos távlati pesszimizmusa tulajdonképpen Amerikával kapcsolatos hosszú távú pesszimizmust fejez ki?

Érdemes tisztázni, hogy a dollár árfolyamának aktuális hullámzásai az euróval vagy a kínai pénzzel és minden más potenciális „ellenfelével” szemben közönséges piaci mozgások, érdemileg ugyanolyanok, amilyeneket egyes részvények produkálnak a tőzsdéken. Más szóval az, hogy most éppen 1 euró 1 dollár 30 vagy 1 dollár 40 centet ér, az egyáltalán nem tükrözi Amerika erejét vagy gyengeségét.
Amit alapvetően figyelni kell, az Amerika illetve Ázsia, azon belül Kína, valamint Európa pénzpiacainak nagysága és főként likviditása. Ezen paramétereket kell összevetni egymással. Egyelőre az Egyesült Államok tőke- és pénzpiaca minden értelemben hatalmasabb, mint Európáé és Kínáé. A köztük lévő szakadék azonban szűkülni fog. A dollár trónfosztásának pillanata viszont még nem érkezett el, de közeledik. Kína és Európa jelenlegi súlyosbodó problémái mindazonáltal – hogy úgy mondjam – fenntartják egyelőre a status quo-t, vagyis tartósítják még egy kicsit a dollár uralkodó szerepét.

Európai bankárokkal és más értelmes emberekkel – magánemberként – beszélgetve azt tapasztalom, hogy még ilyen körökben is erősen él a gyanú, hogy Amerika manipulálja a dollár árfolyamát. Az utóbbi időben mesterségesen gyengítette azt. Mert ez állt az amerikai gazdaság érdekében.

Amerikával kapcsolatosan száz éve élnek a különböző összeesküvés-elméletek. Az értelmes szakértő ismerőseinek érdemes lenne nekiszegezni a kérdést, hogy ha egyszer a FED-nek az infláció féken tartásán túlmenően hivatalosan lefektetett feladata a munkanélküliség leszorításának segítése, más szóval a gazdaság élénkítése is, akkor vajon mit tennének a FED (Amerikai Szövetségi Bankrendszer) döntéshozóinak a helyében… Nyilván kamatot csökkentenének. Ezáltal a piacok nyilvánvalóan lejjebb értékelik a dollárt. Csakhogy a FED döntései mögött természetesen nem létezik egyszer s mind dollárt gyengítő szándék.

Említette, hogy a dollár szerepét időlegesen és viszonylagosan erősíti az euró körüli problematika. De hiszen az euró válságán már túljutottunk. Hol itt a probléma?

Nem jutottunk túl. Az eurót sújtja az európai bankszféra válsága. Továbbá sújtja az adósság- és a növekedési válság. Három óriási és lényegében megoldatlan probléma veszi körül az eurót. Az európai bankok valóságos, reális helyzetét homály fedi, a várható stressz-tesztek csak részben fogják elénk tárni az igazságot a bankokról. Az európai országok, kormányok nagy részének eladósodottsági szintje továbbra is vészes, sőt tovább növekedhet, ami pedig az európai államok gazdasági növekedési kilátásait illeti, ott egyenesen tragikus a kép.
Sajnálom, de a kutatásaim alapján inkább álmodozásnak, mintsem hitelesnek fogom fel a prognózist, miszerint az Európai Unió átlagos növekedése az idén 1,1 százalékos lesz. Gyakorlatilag tartósan stagnál az összeurópai gazdaság.

Mindehhez képest Amerika kiváló formának örvend…

Úgy fogalmaznék, hogy 2014 Amerika éve. Ez egy jó év lesz, amerikai szemszögből. Merthogy valóban, az európai gondok megoldatlanságához, illetve a Kínát sújtó belső adósságproblémához és a kínai gazdaság lassulásának következményeihez képest az Egyesült Államok aktuálisan kisebb gondokkal küzd. Ez felértékeli piacát és hivatalos fizetőeszközét, a FED cselekedeteinek dinamikája összhangban van a piac dinamikájával. Ez Európában abszolút nincs így.
Viszont hosszabb távon az Egyesült Államok bajba fog kerülni, mert nincsenek érdemleges infrastrukturális fejlesztései, alulinvesztíció jellemzi a közoktatást, az egészségügyet, általában sújtja az országot a beruházáshiány egy sor olyan kulcsfontosságú területen, amely Amerika jövőbeli fejlődésének záloga kellene, hogy legyen.

Napjaink tőkepiaci fejleményeire valójában két nagy „sztorinak” van igazi hatása. Az egyik az úgynevezett tapering, tehát, hogy az amerikai jegybank szisztematikusan és folyamatosan lassítja, visszafogja a pénznyomtatást, illetve a kötvényvásárlást, véget vet a nagy lazításnak. A másik sztori pedig a hidegháború vélt kiújulása. Melyiket tartja tartósabb, lényegesebb befolyásoló erőnek?

A tapering jelentőségét nem tartom annyira nagynak. Ez egy előre kalkulálható, kiszámítható történéssorozat. Havonta tízmilliárd dolláros visszafogás? Ez gyakorlatilag eleve szinte semmiség, más szóval elhanyagolható az amerikai gazdaság, az amerikai piacok és persze a globális gazdaság méreteihez képest. A tapering-program tervszerű beindulása inkább annak adta bizonyítékát, hogy jó, megbízható, kiszámítható, ezáltal méltán tekintélynek örvendő szakemberek irányítása alatt áll a FED.
A „hidegháború-történet” össze nem vethetően lényegesebb, mint a „tapering-sztori”. Az ténylegesen súlyosan érintheti a világgazdaságot, a piacokat. Az Oroszországgal való konfrontáció valamilyen formája elkerülhetetlenné vált, benne a megannyi ismeretlen, váratlan, előre pontosan megjósolhatatlan fejleménnyel, nem tudjuk felmérni milyen módon alakul ezek után Amerika, általában a Nyugat és Kína kapcsolata. A világkereskedelem erősen lassulhat, átrendeződhet ebben a homályos kimenetelű nagy „történetben”. A legfontosabb probléma ezen belül, miként alakul át az energiahordozók világkereskedelme és mindennek milyen globális pénzügyi következményei lesznek. Mindezek a kiszámíthatatlanságok valószínűleg nagyon komoly piaci esésekhez fognak vezetni.

Végezetül mit gondol az Európán belüli közgazdászok, pénzügyi szakértők közötti vitáról, tudniillik lesz-e, van-e defláció vagy éppenséggel az infláció a várható nagy kihívás?

A FED-del ellentétben az EKB (Európai Központi Bank) évek óta csak kullog az események, a piac, a valóságos helyzet diktálta dinamika után.
A magam részéről teljes mértékben lehetségesnek tartom, hogy a mért egy százalék alatti átlagos eurózónás inflációs ráta mentén negatív tartományba bukik a gazdasági növekedés – különösképpen az Oroszország-effektus következményeként! Más szóval beindulni látszik egy deflációs spirál. Az EKB-nak a defláció bekövetkeztének megakadályozásáért azonnal be kellene indítania az amerikai pénzbővítő (QE) program európai verzióját, azonnal –kis- és középvállalati – részvények, kötvények és persze államkötvények vásárlásába kellene kezdenie, kamatmentes pénzekkel kellene elárasztania a vállalati hiteleket nyújtó bankokat.
Úgyhogy javaslom, hagyják abba a vitákat arról, hogy most inflációs vagy deflációs korszak várható-e! A diskurzus ideje ugyanis lejárt, azonnal kell cselekedni.