Ezúttal más a helyzet

Az utóbbi időben több, recessziót (esetleg csak tőzsdei esést) vizionáló grafikonba futottam bele. Ugyan ez általában veszélyes hozzáállás, de mégis amellett szeretnék érvelni, hogy miért vagyunk most más helyzetben – miért nem lehet vakon követni olyan információkat, amelyek korábban egészen megbízhatóan ígértek világvégét.

Felvezetésként itt van a halálkereszt, amelyről korábban már írtam részletesen, így most csak egy gyors update a témában: a keresztezés megvolt, sőt, már visszafelé is metszették egymást az 50 és 100 hetes mozgóátlagok, viszont az ígért esés teljes mértékben elmaradt. Erről persze már nem születtek cikkek.

A következő ábra a Deutsche Banké, amely az amerikai (persze a fejlett világ többi kötvénypiacán jellemzően még riasztóbb a helyzet) kötvénypiaci jellemzőkből (hozam mértéke, hozamgörbe alakja) vonja le a következtetést, hogy recesszió fenyeget. Vagy legalábbis drasztikusan megnőtt az esélye.

Azonban bármilyen, múltbeli párhuzamokra alapuló figyelmeztetést, ami a fejlett kötvénypiacokhoz köthető, azt hiszem, nyugodtan dobhatunk a kukába. Korábban nem volt jellemző olyan vevő, akinek ár nem számít, így valóban csak indokolt esetben laposodtak ki (esetleg invertálódtak) a hozamgörbék: akkor, amikor a vevők úgy gondolták, a közelgő recesszió kötvényekbe menekülő befektetőket és csökkenő kamatokat hoz majd.

Itt azért van egy tyúk-tojás probléma is, amiről már szintén volt szó. A laposodó hozamgörbe nem csak mint ómen kötődik a recesszióhoz, hanem részben előidézője is. Ugyanis a bankok, amelyek alapvetően rövid kamatokkal gyűjtenek betétet és hosszú kamatokkal helyezik ki, így nem tudnak pénzt keresni. Ez pedig alacsonyabb hitelezéssel jár, ami pedig recesszió gerjesztő folyamat. 
Most azonban, amikor a jegybankok éppen nem találnak elég megveendő kötvényt (jelenleg ez az európai és japán helyzet, de az egyre globalizáltabb pénzpiacokon nehéz elképzelni, hogyan fogunk alacsony német és magas amerikai hozamokat látni), akkor nyilván nem ugyanazt sugallják az árak. Ahogy Charles Goodheart fogalmazta: „Ha egy eszközosztályt a kormány megpróbál szabályozni, az azonnal megbízhatatlan gazdasági indikátorrá válik.”

Forrás: ritholz.com

Forrás: ritholz.com

A harmadik ábra egy kicsit bonyolultabb, viszont szintén hangosan recesszióért kiált.

A szerző ebbe a modellbe a már említett kötvénypiaci sajátosságok mellett a csökkenő vállalati profitokat és a kockázatos kötvények felárait is beépítette, azonban mindenre lehet találni magyarázatot.
Erre a kettőre például a világgazdaság szempontjából hosszú távon egy alapvetően kedvező folyamatot: az olajáresést. Ez az, ami egyrészt az energiaszektoron, másrészt néhány drasztikusan érintett fejlődő piacon keresztül összenyomja a vállalati profitokat (bizonyos szektorokban, de ezáltal az átlagot is) és ez az, ami az év elején óriási bóvli kötvény menekülést gerjesztett, kiakasztva a fenti ábra recesszió-mérőjét.
A másik – a világgazdaság szempontjából szintén üdvözítőnek mondható – magyarázat, amit elő lehet húzni a profitcsökkenésre, az a bérek növekvő aránya az Egyesült Államokban. A jelenség az egyenlőtlenség problémájának enyhülésére (de legalábbis lassabb romlására) utal, aminek szintén örülni lehet.

A munkaerő aránya a GDP-ből (Forrás: US. Bureau of Labor Statistics)

A munkaerő aránya a GDP-ből (Forrás: US. Bureau of Labor Statistics)

Tehát ugyan lehet, hogy a sarkon túl ott vár ránk a katasztrófa, de azt nem ezek a múltbeli párhuzamok jósolják meg. Vagyis leírhatjuk azt a hírhedt elemzői „utolsó mondat”-ot, hogy „ezúttal más a helyzet”.