nov.
8
2017

Feltörőben a Balkán országai – Így válnak EU taggá

Miközben a médiából az Európai Unió kapcsán leginkább a Brexit eseményeiről lehet hallani, vannak még olyan országok is, amelyek nem kilépni, hanem éppen közeledni szeretnének az EU-hoz. A soron következők jelöltek a „balkáni 7-ek”, amelyeknek még sok csatlakozási feltételt kell teljesíteniük, amelyek komoly reformokat követelnek meg az országoktól. A gazdasági mutatók javítása mellett főként az intézményi és törvényi kereteket, a jogállamisági kérdéseket kell rendezniük a sikeres csatlakozáshoz.

Az aktuális helyzetben több szó esik arról, hogy melyek azok az országok, amelyek az EU-tól távolodni szeretnének. Pedig még jó néhány olyan ország is van, amelynek függőben van az integrációhoz való csatlakozása.

Az EU történetében az utolsó csatlakozás gyakorlatilag 2013-ban történt, ekkor Horvátországgal bővült az integráció 28 főre. Azóta pedig nagy a csend, ugyan jelenleg 5 esélyes jelölt is van, mégpedig Albánia, Macedónia, Montenegro, Szerbia és Törökország képében. A várható belépési időpontjukra nehéz becslést adni, viszont a tárgyalások aktívan zajlanak a csatlakozási feltételek teljesítését illetően. Ráadásul még Bosznia Hercegovina, Koszovó és Észak-Ciprus további potenciális jelölt, ezekkel az országokkal a belépési tárgyalások 2018-tól indulhatnak meg.

Ahhoz, pedig hogy egy ország az Európai Unió tagjává válhasson, tulajdonképpen az Európai Bizottság által 1993-ban deklarált koppenhágai feltételeknek kell megfelelnie. Ez 3 fő pillért foglal magába, mint a politikai (stabil, demokratikus intézményrendszer), gazdasági (működő piacgazdaság), adminisztratív és intézményi kritériumok (tagságból fakadó kötelezettségek teljesítése), amelyek azonban érezhető módon nem számszerűsíthetők olyan módon, mint a maastrichti feltételek. A csatlakozási tárgyalások során általában 35 területet vizsgálnak, amelyek a 3 fő szempontot bontják ki.

Hol állnak az egyes országok a csatlakozásban?

A jelölt országok közül gyakorlatilag Törökország helyzete a legspeciálisabb, hiszen ő pályázik közülük a legrégebben a tagságra. Az Európa és Ázsia mezsgyéjén elhelyezkedő ország már 1987-ben benyújtotta a csatlakozási igényét, de hivatalosan csak 1999-ben fogadta el a Bizottság a csatlakozási szándékát, és 2005-ben indultak el a tárgyalások. Márpedig a 2000-es években Erdogan első két ciklusa során nagyon sokat javultak az ország gazdasági mutatói, de a demokratikusabb és liberális berendezkedés felé is nyitottak, sőt nagyon optimista hangulat alakult ki a csatlakozás kilátásokat illetően. Ekkor sokan nagyobb esélyét látták, hogy az ország szervesebb része lehet az integrációnak, de az utóbbi évek során a tekintélyelvű berendezkedés felé elmozdulás erős aggályokat vetett fel. Ezért is tűnik úgy, hogy a törököknek még várniuk kell a sorukra, de maga a kormányzat is egyre ellenségesebb hangnemet üt meg az Európai Uniós csatlakozást illetően.

A Balkán országai is sorban nyújtották be a csatlakozási igényüket, miután a kelet-európai országok már az integráció részévé váltak. Ezek az országok számos gazdasági mutató és politikai feltétel tekintetben elmaradnak az aktuális EU tagoktól, mindenesetre az utóbbi években a konvergencia már látható. Az általános vélekedés szerint a lemaradásnak köszönhetően a csatlakozási folyamat jóval lassabb lehet, mint a korábbi belépők esetében. A térség országai hasonló szindrómában szenvednek, ezek közül leginkább a jogállamiság hiányát, emberi jogok kérdést, az intézményrendszer működésének hiányosságait, a korrupció és szervezett bűnözés magas szintjét lehetne megemlíteni.

A balkáni országok közül papírforma szerint a csatlakozási igényét a jugoszláv utódállam, Macedónia nyújtotta be a leghamarabb, 2005-ben. Az országot az utóbbi időszakban jelentős politikai instabilitás jellemzi, ami a gazdasági teljesítményre is rányomja a bélyegét, hiszen a GDP növekedési üteme is visszaesett. Többek között a Görögország és Macedónia közötti névvitát is el kell simítani (a görög Makedón tartomány miatt nem ismerik el a nevet), hiszen az a fő gátja az európai integráció folyamatok elmélyülésének.

Albánia 2009 áprilisában kérelmezte az EU-tagságot, és 2014 júniusában megkapta a tagjelölt státuszt. A csatlakozási folyamat előrehaladása az országot sújtó legfontosabb kérdések rendezésétől függ. Így például a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, az igazságszolgáltatási rendszer reformja, valamint a politikai párbeszéd a kormány és az ellenzék között.

A 2006 óta független Montenegró 2008-ban jelezte a jelentkezési szándékát, majd 2010-ben nyilvánították hivatalosan is tagjelöltté, míg a tárgyalások pedig 2012-ben indultak el. Jelenleg a 35 vizsgálandó szempont közül 28-at nyitottak meg, és azok közül pusztán 3-at zártak le. Azért is különleges a helyzete, mert saját fizetőeszközzel nem rendelkezik, egy unilaterális egyezmény keretében az eurót használja.

Szerbia a térség legnagyobb gazdaságaként 2012 óta folytat tárgyalásokat az EU tagságról. Eddig 10 csatlakozási fejezetet sikerült megnyitni, de rövidtávon fontos fordulópont a szerb alkotmány módosítása lenne. Az egyik legnagyobb kérdés éppen a 2008-ban Szerbiától különváló Koszovót érinti, ugyanis a szintén EU tagságot kezdeményező ország függetlenségét azóta sem ismerik el.

Összességében azt mondható, hogy a jelenlegi helyzet alapján Törökország belátható időn belül nem lesz EU tag. Macedónia és Albánia esetében 2030 környékére teszik a belépés dátumát, de Montenegró és Szerbia is a folyamat elején tart még, várhatóan 2025-re készülhet elő a terep a csatlakozáshoz.