Frexit

Lassan fél évvel járunk a vízválasztóként emlegetett Brexit szavazás után, a nagy válás eddig mégsem történt meg. Habár a nem hivatalos tárgyalások, avagy pávatánc már kezdetét vette, az Egyesült Királyság belpolitikai fennforgása eddig kevés konkrétumnak adott teret. Egy biztos, Theresa May miniszterelnök asszonynak nem lesz egyszerű dolga, amennyiben a választók bevándorlásellenes, valamint a vállalatok közös piachoz való hozzáférési igényeinek is eleget kíván tenni. Az európai oldal részéről nem csupán játékelmélet szinten lenne logikus a szabad munkaerő-áramlást korlátozó szabadkereskedelmi egyezményre tett ajánlatok elutasítása a további dezintegráció megfékezése érdekében. Az európai közvélemény is ezt a döntést támogatja, az angolok elég borsos válás elé néznek.

frexit

Azonban az új év még újabb kihívásokat tartogat az európai integráció számára. A francia elnökválasztások közeledtével Marine Le Pen és az általa vezetett, eurószkeptikus Nemzeti Front a legfrissebb statisztikák szerint átvette a vezetést. Amennyiben a felmérések fednék a végkimenetelt, az első fordulóban 26-27 százalékot szerezne a párt, amellyel így fennállása legjobb első fordulóját zárná. A politológusok majdnem mind egyetértenek, hogy az első forduló győzelme ellenére sem valószínű, hogy Marine Le Pen foglalhatja el az elnöki irodát, ugyanis a második fordulóba ellenfelei összefogásával vereséget szenvedne. Habár a marginok valóban nem annyira szorosak, mint a brit népszavazás, avagy amerikai elnökválasztás során voltak, a feltevésekre és racionális (szinte robotszerű) elméleti közgazdasági ügynökökre alapozva láttunk már tévedéseket a társadalomtudósok részéről.

Franciaország nem Anglia

Egyik oldalról a kontinens nyugati felén fekvő állam lakossága továbbra is Európa-párti, míg a szigetország történelme során többször is hátat fordított már az európai belügyeknek, melyek előbb vagy utóbb így is elérték. A franciák körében, habár inkább hajlanak az eurószkepticizmusra a többi nációval összehasonlítva, még mindig bő hatvan százalék támogatja az uniót, míg a britek esetében a kezdetektől ötven-ötven közelében rezgett a megosztottság. Valószínűleg épp ilyen és ehhez hasonló indokokkal erősítik meg a politikai szakértők azon nézeteiket, miszerint az első fordulós eredmények nem kúszhatnak sokkal magasabbra a második fordulóban a Nemzeti Front számára.

Másik oldalról van még egy nagyobb, materiálisabb különbség az Angol-csatorna két partja között: a pénz. Míg az Egyesült Királyság végig megtartotta monetáris függetlenségét, addig Franciaország az euróövezet tagja annak alapítása óta. Az angolok számára sem volt, és nem is lesz könnyű a válás folyamata, a piac elvesztésével a fizetőeszközük is veszített értékéből, a népszavazás óta tizenkettő, egy évvel korábbi csúcsához képest pedig közel húsz százalékkal értékelődött le a font az euróval szemben.

A francia gazdaság kilépésével a frank kerülhet újra bevezetésre. Ez nem csupán légből kapott spekuláció, Marine Le Pen január elején egy interjú során osztotta meg azon elképzelését a sajtóval, miszerint egy kiválás esetén az euró bevezetésének éveihez hasonlóan két hivatalos fizetőeszköz lenne használatban. Míg a nemzeti fizetőeszközt már csupán ideológiából is szívügyének tartja a Nemzeti Front, kérdéses, hogy ésszerű lépés volna-e ez a francia gazdaság esetében.

Gresham törvénye, csak egy kis csavarral

Magas munkanélküliség, negatív külkereskedelmi többlet, a fennmaradó (?) közös piachoz való hozzáférés megszűnésének kilátásai mellett az új frank minden bizonnyal leértékelődésen menne keresztül. A lokális vásárlóerő és külföld felé irányuló adósságszolgálat (a gazdaság teljes bruttó külső adóssága a GDP közel kétszerese) szempontjából mindenképp előnytelen döntés lenne. Ugyanakkor a pozitív, kompenzáló hatások elmaradhatnak. A francia gazdaság egyik legnagyobb problémája a merev munkaerőpiac, nem a túl erős deviza. Az export versenyképességének javulásával sem garantálható a foglalkoztatottság fellendülése, amennyiben strukturális problémák vannak jelen. Ezzel szemben Le Pen a munkások bajnokaként sem habozik feltüntetni magát, és reformokkal szemben épp a rendszer megerősítését ígérte választóinak. Ez egyéb iránt tipikusan az a kampánypont, ami aggodalomra ad okot a második forduló prognosztizált végkimenetelének pontosságát illetően.

Amikor két deviza van jelen egy rendszerben, melyek közül az egyik értékállóbbnak is bizonyul, beszélhetünk Gresham törvényéről. A közgazdasági törvényszerűség szerint a rossz pénz kiszorítja a jót, azaz a fogyasztók a jót megtakarítják, kivonják a forgalomból, míg a rosszat használják a mindennapi vásárlások alkalmával. Ez minden bizonnyal egy kilépés esetén sem lenne másképp, feltéve, hogy az euró túléli ezt.

Ezt az elméletet támasztja alá a jelenlegi eurózónás trend is a nemzetközi banki finanszírozásokban. Az EKB eszközvásárlási programjának kezdete óta az euróválság során tapasztalt magasságokba emelkedett a határokon átnyúló banki finanszírozások volumene.

A kötvényvásárlások során az EKB, illetve pontosabban a helyi központi bank a kereskedelmi bankok közreműködésével felvásárolja a magánbefektetőktől az állampapírokat és bankbetétet ad helyette. Azonban egy spanyol vagy olasz magánbefektető számára ez a legkevésbé sem nevezhető jó üzletnek, hiszen a tranzakció végével neki az olasz/spanyol kereskedelmi bankkal szemben van követelése. Ezt elkerülendő, magánbefektetőnk kiveszi a pénzét a Monte dei Paschi fiókból, melyet az EKB megfinanszíroz. Ezt követően repülőre ül, átmegy vele egy biztonságos országba, teszem azt Németországba, ahol berakja a Commerzbankhoz, aki az EKB-nál helyezi el az összeget. Az egész egy zéró összegű játék, ugyanakkor az nem mindegy, kivel szemben van követelésem. Ezáltal a német bankrendszer, jegybanki garanciával és közreműködéssel finanszírozza az olaszt.

frexit_2

A rossz pénz kiszorítja a jót. Névleg hiába egy a pénz, a fogyasztó német euróban akar megtakarítani, míg olasz eurót használ a mindennapi bevásárláshoz. De hogy jön mindez a franciákhoz? A francia bankrendszer szintén nettó adósa a többi eurózónás gazdaságnak, azaz külső finanszírozásra szorul. Egyrészt, ahogy fentebb is írtam a jó és rossz pénz esete már fennáll, a frank minden bizonnyal csak ráerősítene a folyamatra. Másodjára, a kilépés a bankrendszer egészét nyomás alá helyezheti, egyrészt a külső adósságok, másrészt a feltehetően frissen kivont betétek kifizetése miatt.

Személy szerint nem vagyok egy világvége váró típus, jelenleg is csupán eljátszottam a gondolattal, „mi lenne ha…?”. A közös piacról kivonulni már a briteknek sem érte meg eddig. A devizaövezetből való kilépést pedig még Görögország sem merte bevállalni, még évekig tartó recesszió és több hónapon át tartó huzavona után sem. Mindezek mellett a választásokhoz közeledve nem lennék meglepve, ha némi idegesség lenne tapasztalható a piacokon.