Független-e a magyar jegybank?

Természetesen nem az a kérdés, hogy politikailag vagy törvényileg független-e, hiszen ez nem kérdés, hanem az, hogy a nemzetközi folyamatoktól független-e? Erre pedig az az egyértelmű válasz, hogy nem. Amikor pár éve az új monetáris tanácsi tagok bekerültek és elkezdték bátran vágni a kamatot, akkor valójában (nagyon helyesen!) egy világtrendre ültek fel: a pénznyomtatás/pénzügyi elnyomás/egyre alacsonyabb kamatszint trendjére. Ennek segítségével sikerült nullára csökkenteni a hazai rövid kamatokat, ami jelentős mértékben hozzájárult az államháztartás egyensúlyának javulásához és a gazdaság növekedéséhez is. Ugyanakkor látni kell, hogy ezt alapvetően a nemzetközi környezet tette lehetővé, nem a magyar unortodoxia, hiszen a környékbeli országok kamatszintje is 0-2% közé csökkent. A magyar unortodoxia annyit segített, hogy kicsit alacsonyabbra merészkedhettünk, mint az a nemzetközi folyamatokból következett volna, ez abból is látszik, hogy miközben a lengyel bankközi kamat (3 hónapos) 1,6%, a román 2,6%, addig a magyar 0,15%.

A legtöbb befektető tudja, hogy amikor a trend irányába kereskedünk, akkor sikeresek vagyunk, minden bejön, a kisebb hibákat/tévedéseket – ha az alapvető irányunk jó – a piac könnyedén megbocsájtja, és úgy érezhetjük, hogy nagyon értünk a befektetésekhez. Ha azonban trend ellen próbáljuk meg ugyanazokat a technikákat, mint amelyek a trend irányába olyan jól működtek, akkor bizony veszteségekkel szembesülünk. A jegybankokkal (különösen a kisebbekkel, mint például a közép-európaiak) ugyanez a helyzet. Ha a fő világgazdasági trend irányába, azzal párhuzamosan alakítja a jegybank a politikáját, akkor minden jól működik, még akkor is, ha kicsit szokatlan megoldásokkal él. Amikor azonban a nagy, globális trend megfordul, akkor előjönnek a problémák: a piac hirtelen nem lesz megbocsátó, és amit korábban érdekességnek vagy akár erénynek könyveltek el, az hirtelen hibává válik, a deviza-/kötvénypiac pedig célpont lesz.

Valószínűleg pont ez zajlik jelenleg Magyarországgal is. A nagy jegybankok az évek óta tartó pénznyomtatást lassan pénzvisszaszívássá változtatják, többen emelik a kamatszinteket, és a véget érő pénzbőségben az alacsonyabb kamatú (forint), vagy valamiért hibás gazdaságpolitikát folytató (argentin peso) országok hirtelen célkeresztbe kerülnek.

Magyarországon komoly gazdasági probléma/egyensúlytalanság nincs (még lehet, ha a bérrobbanás miatt végül elszáll az infláció), így a helyzet könnyen orvosolható. A kérdés csak az, hogy mit akar a jegybank: alacsony rövid kamatokat vagy stabil/erősebb forintot. E kettő közül választhat, ez alapvetően gazdaságpolitikai döntés kérdése. Lehetnek alacsony kamatok, de ahhoz sérülékenyebb és gyengébb forint társul a jelenlegi környezetben. Vagy lehet stabil forint, de akkor kamatot kell emelni. Valószínűleg nem nagyon, 2-2,5%-os kamat feltehetően stabilizálná az árfolyamot.

Mivel az elmúlt évek politikája alapján úgy látszott (látszik?), hogy a jegybank fő célja a tartósan alacsony kamatszint (növekedési és államháztartási okok miatt), ennek természetszerűen a gyengébb/gyengülgető forint az eredménye egy olyan világban, ahol a pénz drágul.

***

A fentiekhez némi érdekesség 2004-ből:

„A forint gyengülése Orbán eszmefuttatása szerint azt jelenti, hogy tulajdonképpen „ellopják a pénzt az emberek zsebéből”, mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. A pártvezető szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.

Orbán leszögezte: „a gyengébb forint egyértelműen ellentétes az emberek érdekeivel, a gyengébb forint gyengébb államot jelent, és gyenge forintot csak gyenge emberek akarhatnak.”

www.zsiday.hu