American car in smoke
szept.
25
2015

Füstbe ment terv

Több téma is izgalomba hozhatott ezen a héten egy tőzsdei elemzőt, vegyünk ebből kettőt: egy rövid (legalábbis egyelőre) és egy hosszabb távút. A rövidebbet a Volkswagen és vele együtt az európai autógyártók húzták. Közülük azokat, amelyekről még nem derült ki, hogy hol van a hiba a kréta körül, békés 10-15%-kal, amelyről már igen, azt – napszaktól függően – 30-40%-kal értékelte lejjebb a piac.

A dízelautók piacán a kereslet és a kínálat reakciói is egy irányba mutatnak a Volkswagen incidens nyomán: a közeljövőben határozottan kevesebb dízelüzemű személygépkocsit látunk majd az utakon, helyüket át-, visszaveszi a benzin-, a gáz- vagy az elektromos meghajtás. Ez pedig nem jó hír az olajfinomítók számára. Ugyan egy bizonyos fokig rugalmasak abból a szempontból, hogy a nyersolaj mekkora részét változtatják dízelolajjá, de abban az esetben, ha jelentős dízelkereslet esik ki, már kénytelenek komoly beruházásokkal átalakítani a finomítóikat.
Ha már beruházás – gondolhatja a fent említett elemző –, vajon mennyire boldogan fognak a bankok egy olyan iparágat finanszírozni, ami néhány éves időtávon a kereslete jelentős részét elveszítheti? Vajon mit jelent ez majd a forrásköltségeiket tekintve? És vajon mit jelent ez majd a Mol Magnolia kötvényeire nézve?

Ezzel elértünk a bevezetésben említett hosszabb távú sztorihoz. Az utóbbi évek egyik legjobb hozam/kockázat arányú befektetése a Mol Magnolia kötvényeinek vétele volt. Különösen akkor jelentenek jó hozamot ezek a kötvények, ha a Mol visszahívja őket. Ennek pedig akkor van reális esélye, ha a vállalat forrásköltségei lényegesen alacsonyabbak, mint amilyen kamatot e kötvényeire kell majd fizetnie. A hozamkörnyezet eddigi alakulását elnézve efelől nem nagyon volt kétség.

Ebbe az idillbe füstölt hirtelen bele a Volkswagen! – törölgeti szemüvegét izgatottan az elemző. Talán mi lehetünk az elsők, akik eladnak? – áll fel helyéről.

Majd elkezd utánajárni az adatoknak: Mekkora részét jelenti a dízel fogyasztásnak a személygépkocsik piaca (kb. 15%)? A már futó dízelüzemű személyautókból mennyi van (több tízmillió) és azok még meddig lesznek biztosan az utakon (évekig)? Ezek forrásköltségre való potenciális hatását mind nagyságban, mind időben összeveti a Magnolia adataival…
Majd visszaül, kicsomagolja az uzsonnáját és várja a márciust, hogy visszaadhassa kötvényeit a Molnak.