Global macro

A globális, makroalapú befektetési megközelítés azt jelenti, hogy nagy, nemzetközi gazdaság(politika)i-tőkepiaci trendeket próbálunk keresni, és lehetőleg még korán felismerni. Ezzel kapcsolatban sokan panaszkodnak, hogy túlságosan felgyorsult a világ, meg a jegybankok/gazdaságpolitikusok bekavarnak, és nem lehet már alkalmazni, de mi sem áll távolabb a valóságtól. Elég csak ránéznünk az amerikai tőzsde elmúlt 5-6 éves szárnyalására, és a tőzsdei boom minden alapvető hozzávalóját láthattuk végig (persze nyilván aratás után okos a paraszt).

Mitől emelkedik ugyanis egy tőzsde? Aki azt gondolja, hogy akkor teljesít jól a tőzsde, amikor a gazdaságról jó növekedési számok jönnek ki, az téved. Aki azt hiszi, hogy a gyorsabban növekvő országok tőzsdéje jobban teljesít, az is téved. Valójában a tőzsdék akkor emelkednek, amikor (jellemzően egy recesszió/gazdasági lassulás után) a jegybank nagyon megengedő, önti a pénzt a piacra, a cégek profitja pedig (gyakran alacsony bázisról) elkezd emelkedni. A túl gyors növekedés azért nem jó, mert akkor már közel van az a pillanat, amikor a gonosz gazdaságpolitikusok „elveszik a puncsostálat”, és lefújják a partit. A lényeg tehát, hogy valamiféle javulásra legyen remény (nem is kell, hogy ez feltétlenül bekövetkezzen!) és legyen bőven olcsó pénz. Az USA-ban ez mindeddig megvolt. Most azonban úgy tűnik, a hangsúly Európára helyeződhet rá, ahol számos tényező egybeesése miatt akár tartós és jelentős tőzsdeboom is lehet.

Az elmúlt 3-4 év öntökönlövősorsrontó, jegybank és államok által kiváltott, recessziós bénázása véget érni látszik. Az olajárak esése, a gyenge euró és az állami megszorítások vége mellett a banki hitelezési standardok látható javulása is abba az irányba mutat, hogy lehet növekedés, ami jelentősen megdobja a céges profitokat, ráadásul elég magas ahhoz a munkanélküliség, hogy még sokáig engedheti a jegybank a bulit, akár éveken át is. Ez már önmagában is elég jó kombináció, de ehhez társítva az immáron negatív európai kamatszintet plusz az újonnan beindított QE-programot, akár elég súlyos buborékfújás is indulhat.

Külön bónusz, hogy az elmúlt 1-1,5 évben az európai tőzsdék oldalaztak, eléggé megnőtt az aggódás Európa japanizációja, a deflációs-recessziós környezet tartós fennmaradása miatt, így kiépült egy ugródeszka is: sok a félelem, sokaknak kell még felszállni a hajóra, ha kiderül, hogy „jé, Európa mégiscsak tud nőni”!”. Azt gondolom, hogy az idei év a félelmek oldódásáról és a csodálkozásról fog szólni, hogy hosszú évek bénázása után, az európai gazdaság tényleg komoly növekedést fog tudni bemutatni. Ha így lesz, akkor az olcsó pénzek miatt akár nagyon komoly árfolyam-emelkedést is láthatunk Európában.

A másik példa Kína. 4-5 év lecsorgása után tavaly nyáron elindult egy nagy tőzsdei emelkedés, pedig a növekedési kilátások folyamatosan romlanak. A paradoxon, hogy a tőzsdei áremelkedés szerintem még nagyobb lendületet kaphat, ha a növekedés beáll az általam realisztikusnak tartott 4-5 százalékra (szemben a mostani 7,5 százalékos célkitűzéssel), mert ez azt jelentené, hogy a túl nagy lassulás miatti félelmükben a gazdaságpolitikusok kemény stimulusokat fognak a rendszerbe nyomni.

***

Ide tartozik valamelyest: ennek a sok pénznyomtatásnak tuti, hogy nem lesz jó vége. Ha tartósan mínuszba-nullába tolják a kamatokat, akkor azzal azt érik el, hogy minden befektetési eszköz (részvény, ingatlan) ára az egekbe megy, mindaddig, amíg fenntarthatatlan buborék formálódik, 40-50-es P/E-vel, a prime ingatlanpiacokon 1-2-3 százalékos kiadási hozamokkal. Még nem tartunk itt, de könnyen lehet, hogy erre fogunk haladni. És ha ez a buborék kiépül – ami egyáltalán nem lehetetlen –, akkor amikor ez összeomlik, nagyon csúnya világ lesz. Igazság szerint az történik most, hogy a jegybankok mesterségesen letolják a pénzpiaci hozamokat, amitől elképesztően túlárazottakká váltak a kötvénypiacok, és EZEKHEZ KÉPEST a többi piac kifejezetten olcsó. Abszolút értelemben nem, de relatívban igen. Ez pedig – ha tartósan fennmarad – tényleg az egekbe húzhatja a kötvényeket követve minden más eszköz árát is, egy gigantikus globális buborékot generálva.

***

Érintőlegesen szintén ide tartozik, és egyrészt a japán, másrészt a svájci jegybank kapcsán jutott eszembe, és kollégáimmal már sokat beszéltünk erről: a pénznyomtatás olyan extrém szinteket ért el, hogy egyre több pénz játékpénz. Olyan játékpénz azonban, amiért valami valósat lehet venni. A jegybankok a devizatartalékaikat más országok (ugyancsak játék)pénzeiben tartják, de ez értelmetlenség. A japánok rájöttek, mit kell csinálni: nyomtatni egy csomó játékjent és valódi értéket jelentő, tőzsdei cégeket venni belőle. Ezt is csinálják (az állami nyugdíjalap közbeiktatásával). Ha a svájciaknak egy csöpp esze lett volna, nem jöttek volna zavarba a sok rájuk borított eurótól, hanem szépen azonnal európai részvényeket vettek volna belőle. Annyi svájci frankot nyomtathatnak, amennyit csak szeretnének és a semmiért valódi értéket, cégeket, ingatlanokat vehettek volna, nem kellett volna megijedni még párszázmilliárd eurótól, amit meg kellett volna venniük, hanem simán részvényekbe kellett volna fektetni. Amelyik nagy jegybank/ország ezt először felismeri, az lesz a nyertes, mert a semmiért valamit kap, és egész országát gazdagítja. Nem kell félni a pénznyomtatástól, mert a szellem már úgyis ki van engedve a palackból, és mindannyian ráléptünk erre a végül pokolba vezető útra. De ha már úgyis rajta vagyunk, akkor az a logikus, hogy akinek a semmiből teremtett játékpénzét mások elfogadják, az annyi reáleszközt vegyen belőle, amennyit csak tud. Innentől mindegy is, hogy mit, milyen árazáson vesznek meg, mert a semmiért kapják a valamit. Csodálatos üzlet!

www.zsiday.hu