paulpiff
Már.
22
2012

Goldman Sachs: bűn vagy erény?

A világ legerősebb befektetési bankja körül globális botrány van kialakulóban, ugyanis egy „lelépett” vezető alkalmazottja az ügyfelek semmibevételét, öncélú pénzhajhászást vet a menedzsment szemére. Az alapblog.hu-nak azt mondja a gazdagságpszichológiát kutató amerikai egyetemi kutató, Paul K. Piff, hogy az ügy lejáratja ugyan az egész befektetési bank szektort és általában a pénzügyi világot, ám szerinte ez mégis egészséges, mert a végén a politikai és pénzügyi hatalmak egyaránt rájönnek, hogy társadalmi robbanáshoz fog vezetni, ha a pénzvilág magatartását önmaga és az állam nem fegyelmezi meg végre etikai értékek mentén. Paul K. Piff, a Berkeley egyetem, a University of California szociálpszichológiai tanszékének vezető munkatársaként nemzetközi hírnevet szerzett azon kísérleteivel, amelyekkel bizonyította, hogy a sok pénzzel bírók nagyobb hajlandóságot mutatnak a csalásra, és kisebbet az elesettekkel való együttérzésre, mint a szegényebb polgárok.

Zentai Péter: Némi túlzással élve a fél világ szerint a leghatalmasabb befektetési bank, a Goldman Sachs „lelépett” vezető alkalmazottja, Greg Smith a New York Times-ban közzétett „búcsúlevelében” nem csak a Goldman Sachst leplezte le, hanem a kapitalizmus lényegét, tudniillik, hogy azt kizárólag az önzés, a pénzsóvárság hajtja. Ezt támasztják alá az Önök által végzett kutatások is, nemde?
Paul Piff: Az emberről, az emberiségről szóló legősibb történetek, az ógörög mitológiák, a zsidó és a keresztény Biblia tanításai eleve bűnként aposztrofálják a sóvárgást a pénz után, az anyagi mohóságot. Jézus kitiltja a kufárokat a templomból. Pál apostol társa, Timóteus a pénz imádatát a Gonoszság gyökerének mondja. Az ősi zsidók „neshek”-nek, harapásnak titulálták a kamatot, amit aztán Mohammed totálisan be is tilt. A pénz iránti szenvedély, a sóvárság kapcsán persze mindig előjön az ember Janus-arcúsága: se vele, se nélküle nem képes élni.

Z. P.: Fejlődni pedig végképpen nem tud pénz nélkül. A 15. századtól kezdődően a világ azon régiói ugrottak ki és álltak a civilizációs fejlődés élére, ahol – mai szóval élve – liberalizálták a kamatszedést, ahol megkönnyítették a banki kultúra terjedését. Az észak-itáliai városállamok fantasztikus eredményei a Medici családnak, egy bankár családnak voltak elsősorban köszönhetőek. A reneszánsz művészet, képzőművészet, a városépítészet ki sem alakulhatott volna a pénzvilág hatalomra jutása nélkül. Svájc, Németalföld, Anglia – mind-mind a pénzforgás megkönnyítése révén váltak azon térségekké, amiket ma ismerünk. Ezzel szemben a korábban oly fantasztikusan nagy kultúrát adó muszlim világ hallatlan szegénységbe sodorta magát – nyilván amiatt, hogy bigott módon tiltotta a bankokat, legalábbis a kamatot.

P. P.: Ez nem is kérdés. Az első ezredfordulón a világon megtermelt javaknak kisebb része származott Európából, mint az arab világból. Az 1700-as években viszont az arab világ az akkori „GDP”-nek mindössze három és fél százalékát adta, szemben Európával, amelynek részesedése tizennégy százalékosra kúszott fel. A fordulatot a reformáció, személy szerint pedig Luther hozta e tekintetben Európa számára. Ő volt az, Kálvinnal egyetemben, aki végül a kereszténység számára legalizálta a pénz hitelezését – kamatostul. A pszichológia tudománya számára az is nyilvánvaló, hogy a meggazdagodási vágy, a pénzsóvárság az egyik oldalon, a kíváncsiság a másikon – egymásnak édes testvérei. A kíváncsiság márpedig meghatározó hajtóereje a fejlődésnek.

Z. P.: Más szóval „there is no free lunch”- nincs ingyen ebéd: tudomásul kell venni, hogy az ember egyik rossz tulajdonsága, amely akár gonoszságba képes fordulni, mégis csak jót tesz az emberiségnek. A pénz imádata meghatározóan hozzájárul – hogy mást ne mondjak – például a gyógyszerek, gyógyítási technológiák méregdrága kifejlesztéséhez. Ennek köszönhetően az ember egyre egészségesebben és egyre hosszabb ideig élhet. Irdatlan pénzhitelek felvétele nélkül ez nem lenne lehetséges…

P. P.: Mindez igaz, de a Goldman Sachs kapcsán az a bizonyos középvezető felmutatta az éremnek azt az oldalát is, amelyen az látszik, hogy a pénz egyre inkább semmi és senki másért, csak önmagáért dolgozik. Greg Smith szerint nem a klienseknek, ügyfeleknek való segítés szándékáról, az általános fejlődés támogatásáról, hanem egy pénzcsináló gépezet működtetőinek pusztán öncélú, non-stop gazdagításáról szól már ez a mai játék. Ebbe belefér az ügyfél átverése is. .

Z. P.: Többször, figyelmesen elolvastam Greg Smith-nek a New York Timesban közzétett nyílt levelét, amelyben közli, miért akar távozni a Goldman Sachstól. Egyrészt valóban megfogalmazza, hogy szerinte az ügyfelek(hatalommal bíró magánszemélyek, óriási vállalatok, sőt államok) szenvednek a menedzsment szerinte etikátlan szellemisége miatt. De hogy miért szenvednének ettől, az nem derül ki. Egyetlen olyan állítása sincs, amely szerint illegális dolgok történnek a világ legnagyobb befektetési bankjánál. Ő etikátlanságot érez, de ezt semmivel sem bizonyítja. Még az sem kizárt, hogy a cég húsz-harmincezer többi alkalmazottja totálisan másként látja ezt. Viszont e levéllel hozzájárult a Goldman Sachs hitelének lejáratásához.

P. P.: Az egész pénzügyi szektorral, általában a pénzpiaci szereplőkkel szembeni előítéletek nyilván felerősödtek ezáltal…

Z. P.: Ez óriási kár – szerintem.

P. P.: Én pedig ezt egyáltalán nem tekintem bajnak, mert egyúttal globális vitát is kavart az ugyancsak globális kapitalizmus működési zavarairól. A pénzügyi szektornak az utóbbi két évtizedben, először Amerikában, majd az egész nyugati világban, olyan legális, szabályozásmentes lehetőségei nyíltak ténylegesen öncélú pénzügyi műveletek végzésére, amelyek igenis hozzájárultak a 2008-as banki, majd világgazdasági válság kialakulásához. Tulajdonképpen a pénzügyi szektor önmagát sodorta akkor csaknem pusztulásba. Végzetét csak azáltal kerülte el, hogy paradox módon éppen az ő áldozatai, az állam és annak polgárai voltak kénytelenek mentőövet dobni neki. Ezek továbbra is áldozatok maradtak, a megmentettek viszont jobban élnek és virulnak, mint korábban. Ezt a közvélemény olyan felháborítónak tartja, hogy ez az állapot immár társadalmi robbanások forrásává vált. Harcba indultak olyan mozgalmak, mint az Occupy Wall Street …

Z. P.: Amerikában. De már ott is, illetve itt Európában pedig főleg lehet észlelni, hogy a kormányok szabályozó, ellenőrző szerepe erősödik a pénzügyi szektor felett. A bankokat világszerte szigorúan óriási tartalékok képzésére kötelezik, a pénzügyi tranzakciókra pedig globálisan fognak adókat bevezetni. Ez mind-mind jelzi, hogy a kapitalizmus megújulóban van, 2008 tanulságait levonja mindenki…

P. P.: De ez kevés. Az állami szabályozás nem más, mint bürokrata bajkezelés. A szabályozókat – ha lenyugodnak a kedélyek és feledésbe merül a nagy krízis  – megint felváltja azok leépítésének politikája. Minden kezdődik újra elölről. Holott a világ 2008-2009-ben félelmetes közelségbe került ahhoz, hogy totális anarchiába süllyedjen. Ez alapvető működési zavart feltételez, olyat, ami bármikor megismétlődhet egy olyan társadalomban, ahol az egoizmus messze nagyobb úr a morálnál. Bizonyítható történelmi alapon és napi kísérletek révén egyaránt, hogy káoszba fordul az olyan társadalom, ahol nincs erkölcsi ellentételezése, gátja az emberi természethez szervesen kapcsolódó egoizmusnak.

Z. P.: A maguk által végzett kísérletek eredményeit mennyire gondolja univerzális jelentőségűnek? Ön szerint az európai gazdagok másként viselkednek, mint az amerikaiak?

P. P.: Erre nincs válaszom. Nem áll rendelkezésünkre kísérleti anyag más országokból. Halljuk, mondják sokan – de tudományos kutatás ezt nem támasztja alá – hogy például Svédországban, általában Skandináviában vagy Hollandiában, Németországban robusztus faktor a morál a pénzesek világában. Az ottani jómódúak körében szélesebb és erőteljesebb az elesettekkel szembeni őszinte szolidaritás, azok támogatása.

Z. P.:  A társadalmi egyenlőtlenségek felszámolása divattémájává vált a politikának. A bankárokat, pénzembereket mindenütt igyekszik démonként lefesteni, minden baj okának beállítani. Legalábbis szóban ezt teszi. Ezzel a bűnbakkereséssel szerintem szintén társadalmi konfliktust lehet kiváltani…

P. P.: Nem bűnbakot kellene keresni, hanem az iskolában és a médiában pénzzel kapcsolatos etikára, etikus hozzáállásra és szolidaritásra nevelni. Folyamatosan és konkrétan bemutatni, hogy miként tesz boldogtalanná embereket egyrészt a pénzsóvárság, másrészt a totális pénztelenség és a pénzzel kapcsolatos irigység. Hogy békétlenséget és folyamatos egzisztenciális bizonytalanságot szülnek a jövedelmek közti megmagyarázhatatlan differenciák. E tekintetben a politikusoknak kell élen járniuk a helyes út felmutatásában.

Z. P.: Ön szerint egy politikus mennyire számít hitelesnek e tárgyban? Egy sor vezető politikus beszél világszerte egyre inkább a bankok, a pénzhatalom ellen. Némelyikük őszintének tetszően adja elő, lehet, hogy valóban komolyan is gondolja szavait, hogy „minden baj forrását a pénzügyi hatalmasságok jelentik .” Valójában persze – ha megkaparjuk – ezek a politikusok is saját, vagy a mögöttük állók gazdasági-pénzügyi hatalmát képviselik, azt akarják még erősebbé és erősebbé tenni….

P. P.: A hatalom és a pénzsóvárság egy tőről fakadnak. Konkrét kísérleteink, amelyeket a Berkeley egyetemen végeztünk, azt bizonyították, hogy a gazdagabb emberek háromszor nagyobb valószínűséggel vétenek a törvény ellen, négyszer nagyobb a hajlamuk az erőszakosságra a közlekedésben, háromszor nagyobb az esélye az átlag emberekhez képest az ő körükben annak, hogy csaljanak a játékban, a sportban, hogy hazudjanak a bíróságon, hogy adót kerüljenek, hogy csak önérdek mentén adakozzanak, vagy akárcsak bárkit vendéglői ebédre meghívjanak. A mögöttes motivációjuk ugyanis nem más, mint a hatalom birtokának érzete. És fordítva is működik ez a dolog: akinek hatalma, politikai hatalma van, az gazdagnak érzi magát. A demokrácia, a nyilvánosság, a független média azonban korlátozza a politikus lehetőségeit. A mindenkori diktatúrák természetét vizsgálva azonban kivétel nélküli jelenségként mutatja be a tudomány, hogy a politikai hatalom birtokosai a nép nevében hirdetnek harcot a gazdagok, főként a banktőkések pénzsóvár ellenségként kikiáltott bizonyos csoportjai ellen. A diktátorok azonban ezt ugyancsak kivétel nélkül mindig is öncélú pénzsóvársággal morálisan egyenértékű hatalomvágyból tették és teszik.