Gondolatok

A minap egy rádiós bejelentkezés kapcsán elmondtam a véleményem egy-két dologról, amit már sokszor szerettem volna, de valahogy sosem jött ki. Ennek a bejelentkezésnek az átiratát teszem most közzé – természetesen tudva, hogy sokan nem fognak ezekkel egyetérteni:

„Nagyon sokan, főleg kívülállók azt gondolják, hogy a befektetések világa, a tőzsde, a pénz- és tőkepiacok alapvetően valamiféle bennfenteskedő dolgok. Hogy vannak, akik tudják, hogy mi lesz előre, vannak, akik alakítani képesek a dolgokat, és ők már akkora befektetők, hogy soha nem veszítenek. Valójában ezek mind tévnézetek.

Az első, amit el kell mondani: senki nem tud semmit. Sem a gazdaságpolitikusok vagy a jegybankárok (ők a legkevésbé), sem a nagybefektetők, sem a brókerek. Nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. Természetesen elképzeléseink lehetnek róla, és ezek össze is passzolhatnak a valósággal, de nem attól lesz valaki sikeres a befektetések piacán elsősorban, mert hihetetlenül okos, egy nagy varázsgömbbel rendelkező mágus, hanem  pont amiatt, mert megérti a saját korlátait, és tisztában van azzal, hogy bármikor tévedhet. Ezért a jó befektető soha nem a biztos tudást, a biztos jövőbelátást keresi, mert ilyen nincsen, hanem jó kockázat-hozam arányú befektetéseket próbál keresni. Megkeresni azokat a lehetőségeket ahol mondjuk 50% valószínűséggel tud keresni három-négyszer annyit, mint amennyit bukhat, vagy például azokat, ahol érzése alapján csak 20% esélye van, de ha bejön, amit gondol, akkor tízszer annyit nyer, mint amennyit kockáztat. A fentiekből az is következik, hogy a kockázatkezelés a legfontosabb dolog. Természetesen lényeges, hogy legyen egy világképünk, elképzelésünk, de ennél is fontosabb az, hogy legyen tervünk arra az esetre, ha nincs igazunk. Mindig legyen B terv. És ha lehet, akkor C terv is!

A másik mítosz a piacokkal kapcsolatban az, hogy úgymond a nagykutyák, akik előre alakítják az árfolyamokat, olyan hatalmasak, hogy puszta súlyuknál fogva mindig tudnak nyerni. Mi sem áll távolabb az igazságtól. Van egy angol (tőzsdei) mondás: „the bigger they are the harder they fall”, avagy minél nagyobbak, annál nagyobbat puffannak. Számtalanszor láttuk már, hogy a legnagyobb, legokosabbnak vélt szereplők mennek tönkre, gondoljunk csak az 1998-as LTCM-crash-re, amikor a Nobel-díjas tudósokból álló csapat pár hét alatt elfüstölt több milliárd dollárt, s vitte csődbe – majdnem magával rántva a tőkepiacokat is – a korszak egyik leghíresebb befektetési alapját. Magyarként sokszor hivatkoznak Sorosra „persze, ő olyan gazdag, hogy oda rakja a piacokat, ahová akarja, és azért nyer, mert olyan sok pénzt kezel” – már szinte hallom is az érveket. Ez sem igaz. Soros legjobb hozamait az 1970-es, 1980-as években érte el, éves 40% körül, amikor még relatíve kicsi szereplő volt, s azóta inkább a szolidabb 20%-os, sőt egyre inkább az alatti éves hozamokat generált, ahogy megnőtt. A méretnek vannak hasznai, de ha túl naggyá válik valaki, az már egyértelműen káros, hiszen ha baj van, nem tud gyorsan menekülni, nem tud gyorsan módosítani, olyanná válik, mint az elefánt a porcelánboltban.

Végezetül pedig azt szerettem volna még elmondani, hogy mi kell ahhoz, hogy jó befektető legyen valaki? Sok türelem, gyakorlás, tapasztalat, a piacok tisztelete, saját korlátainak ismerése. Valódi önismereti tréning ez, amelynek alapja a folyamatos tanulás.”

www.zsiday.hu