Gyilokpornó

Ahogy nagyapám, a Don-kanyart – és sok  mást – megjárt ex-huszártiszt mondta 9 gyerekének: Gyerekek, nekünk megvót életünkbe’ édestû a keserûig minden, igaze? Hát papa, inkább a keserûbõl jutott – mondta valamelyik a sok közül.

Ez jutott eszembe az IMF-tárgyalások megszakadása kapcsán. Úgy gondolom, hogy a kormányzat célja eléggé egyértelmű, ezt a reggeli írásban is kifejtettem. Ahhoz, hogy a magyar gazdaságpolitika a saját különutas irányát tartani tudja, teljes mozgásszabadságra van szüksége: nem zavarhat be sem alaptörvény, sem parlament, sem bankok, sem devizaadósok, sem külföldi szervezetek, akik megmondják, mi hogy legyen. Bármi, ami korlátozza cselekvési szabadságát: leküzdendő, félreállítandó akadály. Minden korlátozó tényezőt ki kell iktatni, különben nem haladhatunk előre az unortodoxia útján. Ezt felmérve tökéletesen egyértelmű – és erről már többször írtam korábban –, hogy a kormányzat nem kíván megegyezni az IMF-fel. Illetve egy olyan megállapodást szeretne, ahol ő bármit megtehet, de semmiféle kötelezettsége nincs. Természetesen ilyen megállapodás nem létezik, pedig jó lenne: lehetne haladni a mi „sajátos magyar észjárásunknak” megfelelő úton, de alattunk lenne a biztonsági háló, hogyha mégis kiderülne, hogy a tripla salto mortale nem sikerül, akkor azért ne haljunk bele. A kormányzat tehát védőhálót szeretne, de cserébe nem akar adni semmit. Azt kívánja, hogy a nemzetközi szervezetek asszisztáljanak egy úgynevezett unortodox* gazdasági kísérlethez. Mivel erre a nemzetközi szervezetek valószínűleg nem hajlandók, így eléggé nehéz megtalálni a közös hangot.

Mindezek ellenére azt gondolom, hogy LESZ IMF-megállapodás, de előtte még édestől a keserűig minden lesz, sokfelvonásos drámát (egy barátom szavajárásával gyilokpornót) fogunk látni. Világos, hogy a kormány, amikor jó a helyzet (értsd erősödik a forint, jönnek le a kötvényhozamok), nem kíván megállapodni, mert azt reméli, maga is megoldja a dolgokat, amikor pedig rossz, akkor egyre inkább rá lesznek kényszerítve a megállapodásra. Kicsit hasonló a helyzet a Berlusconi kormány végnapjaihoz: amikor 7% volt az olasz kötvényhozam, akkor megígértek fűt-fát, és amikor ennek hatására az EKB és az EU bejelentette, hogy segít és a kötvényhozamok beestek 6% alá, akkor gyorsan kihátráltak a megszorítások bevezetésétől, majd amikor erre megint 7%-ra emelkedtek a hozamok, akkor beismerték, hogy mégis meg kell csinálni a korábban elhatározott intézkedéseket. Mivel mozgásszabadságának szűkítését a magyar kormány sem tűri el, ezért arra számítok, hogy csak akkor írják alá a kezüket gúzsba kötő megállapodást, ha már nem nagyon lesz más lehetőségük, falhoz lesznek állítva.

Magyarország végül megállapodik, de előtte lesz hiszti, dráma, fenyegetőzés (és ennek  leképeződése valószínűleg a piacon is megjelenik). Lesz minden, ami egy latin-amerikai szappanoperába kell.

*Valójában nem az, hanem a közgazdaságtan viszonylag kevés törvényszerűségét és a múltbéli tapasztalatokat figyelembe nem vevőnek lehetne inkább mondani.

www.zsiday.hu