Halford Mackinder játéka a szívvel – III. rész

Donald Trump számára az igazi kihívás Kína lesz.

Kína egyrészt egymilliárd-háromszázmillió lakossal rendelkezik, a második legnagyobb hatalom gazdasági értelemben, és szemmel láthatóan törekszik az ázsiai és európai befolyásának a növelésére. Ezen törekvésének legújabb manifesztálódása az új kínai Selyemút.

A projekt 65 országot érint, és az érintett országok több mint az 50%-át adják a Föld lakosságának! A projekt nem titkolt célja, hogy Eurázsiában egy új, Kína által dominált gazdasági szövetségi rendszer jöjjön létre.

Ezzel állnak összhangban a Dél-kínai-tengeren zajló mesterséges szigetépítések, az áruforgalom biztosítása mellett fontos szerepe van a tenger mélyén található energiahordozókért folytatott verseny megnyerésében. Kína behozatalra szorul olajból és földgázból egyaránt.

Egy épülő mesterséges sziget a Dél-kínai-tengeren

Trump politikai és gazdasági célkitűzése, hogy növekedést és munkaerőt szívjon el az ázsiai régióból, megdrágítsa ezen országok importját az USA-ba. Felmondta a Csendes-óceáni Partnerség, azaz TPP megállapodást, arra számítva, hogy versenyhátrányt fog tudni teremteni a térség olcsó munkaerőre épülő gazdaságai számára. Ezen lépés az USA számára jelentős kockázatot jelent, míg Kína számára esélyt, hogy a kialakult gazdasági és hatalmi vákuumot betöltse.

Azonban Trump láthatóan szeretne Kínával is üzletet kötni, és meglehetősen erősen indít, megkérdőjelezi az egy Kína elvét, mely a kínai vezetés számára elfogadhatatlan. Amerika számára azonban szintén elfogadhatatlan a több évtizedes bevett „deviza manipulátori” gyakorlat, amit Kína folytat. Hozzáteszem a kínai fizetőeszköz két éve gyengülő pályára került, ami már az USA számára is elfogadhatóbb szintekre lépett.

Egyre több szó esik a mesterséges szigetek miatti lehetséges katonai konfliktusról is, mind a Pentagon vezetői részéről, mind a kínai katonai vezetés részéről. Eszembe is jut A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása mű, melynek szerzője Samuel P.Huntington, aki a Dél-kínai tengerre tette már 20 évvel ezelőtt is az egyik legnagyobb jövőbeni globális léptékű konfliktus forrást.

Rövid eszmefuttatásomból egy dolog biztosan megállapítható: az USA nagyhatalmi és gazdasági pozíciójából kifolyólag nem fog tudni háttérbe vonulni, bármennyire is szeretne az új elnök visszább lépni a nemzetközi ügyektől.

A stratégia szemmel láthatóan módosult. Míg az Obama-adminisztráció Oroszországot és Kínát együttesen szerette volna hatalmi törekvéseik tekintetében kordában tartani, addig Trump a külön alkukra fog törekedni. Azonban az előző évek amerikai külpolitikája szorosabb együttműködésre sarkallta Kínát és Oroszországot, ami a Sanghaji Együttműködési Szervezetben (SCO) testesül meg, mely egy közös orosz–kínai irányítású politikai-katonai-biztonsági együttműködésű szervezet, mely szervezethez idén India és Pakisztán is csatlakozni fog, és Ankara is kacérkodik NATO tagállamként a SCO-hoz történő csatlakozással.