Házi olvasmány: “Jó birkapörköltből nem lesz fejlett ország”

1866-ban a porosz hadsereg rövid úton, egyetlen csatában eldöntötte, hogy Poroszország vezetésével valósuljon a német egység. Bár a vezérkar a hadjárat folytatását és megalázó békefeltételek akart, Bismarck kancellár tudta, szükségük lesz Ausztria barátságára, így önmérsékletet tanúsított és gyorsan békét kötött.
A magyar kormányzat őszi idénykezdetéből pont az önmérséklet hiányzik. Az egy dolog, hogy feltett kézzel érkező bankszektort géppuskatűz fogadta, de a havi két ingyenes készpénzfelvétel és a közműszektor nonprofit jellegét szabályozó törvényötletek jóval túlmennek azon a határon, amely egy normál államrendben az állam és a magánszektor között húzódnak – írja a portfolio.hu.

Feltéve, ha még mindig kapitalizmusban élünk. Az, hogy egyszerre határozzuk meg a keretrendszert, nyúlunk bele a részletszabályokba s hozzunk rendkívüli intézkedéseket, vállalhatatlan.

Meg lehet érteni sok mindent. Meg lehet érteni, ha egy kormányzat az állam és a hazai/külföldi nagytőke viszonyát újra kívánja szabályozni, meg lehet érteni, ha véget akarnak vetni annak az elmúlt húsz évet jellemző állapotnak, hogy százmilliárdos profitok generálódnak a lakosság megsarcolásán. Bismarck sem tárgyalásos úton rendezte az Ausztriával meglévő konfliktusát. Csak érezni kell, hogy meddig lehet feszíteni a húrt. S éppen ebben léptünk az aránytévesztés útjára.

Van olyan része a világnak, ahol egy ilyen fajta államkapitalista (?) hozzáállás működhet, tipikusan a nagy belső piaccal, elegendő hazai tőkével rendelkező országokban, ahol egy termelési eszközhöz (munkaerő, nyersanyagok) olcsón tudnak hozzáférni. De lássuk be Magyarország nem ilyen. Jó birkapörköltből nem lehet fejlett országot építeni.

Magyarországnak egyetlen előnye volt az elmúlt húsz évben a globális versenyfutásban, a nemzetközi multinacionális világot már akkor sikerült becsatornázni a magyar gazdasági életbe, amikor a lengyelek és a csehek még a nadrágjukon a gombot keresték. Az A kategóriás multik behívásárért irtózatos nagy árat fizettük, aprópénzért privatizáltunk majdnem mindent a 90-es évek elején. Nagyon olcsón adtunk, hogy megteremtsünk egy fejlett üzleti infrastruktúrát. Olyan bankok érkeztek, akik még most is tapsolva tolják be a leánybankokba azt a pénzt, amit az állam elvesz tőlük, olyan multikat, akik tudást, technológiát, esetenként tőkét hoztak az országban. Lehet rajta vitatkozni, hogy ez az előny összhangban állt-e az értéken alul privatizálás implicit vesztségeivel, de nem érdemes.

2008-ra Magyarországon egy a nemzetközi üzleti életbe szorosan integrálódott gazdaság jött létre. Mikor a Mercedes beruházásról a döntés megszületett, a Daimler egy olyan országot látott, ahol a korrupt/ostoba/ naiv/ tehetségtelen /alkalmatlan /drágajóember (a kívánt rész aláhúzandó) politikusok ellenére jól érzik magukat a külföldi szereplők. Nem ismeretlen kínaiak, hanem azok a multik, akiket jól ismer otthonról. Mégis jobb egy olyan országba befektetni, ahol a kiszámítható, német típusú jogrendszer mellett sok ismerős arccal találkozik, mint Fekete-Afrikába. A nyugati távközlési, energetikai szolgáltatók, bankok, tanácsadó cégek, jogi irodák ismerős gazdálkodási környezetet teremtenek. Ez ugyanolyan infrastruktúra, mint az autópálya meg a vasút vagy az amerikai turistának a McDonald’s. S nem mindegy, hogy a vállalhatóság keretei között érzik-e magukat, vagy sem.

2013-ban egy hasonló potenciális befektetőnek a nevek még ismertek, de az esti állófogadáson vagy hétvégi grillparty-n már nem dicsérő szavak hangzanak el Magyarországgal kapcsolatban. Feketebárányok lettünk. Valljuk be, egy nyugat-európai üzletember számára fontosabb egy olyan ember véleménye egy fontos döntésnél, akit 20 éve ismer egyetemről, közös igazgatósági / FB ülésekről, mint egy rossz track recorddal rendelkező kis ország ígérete, még ha az a legfelsőbb szintről is érkezik. Kinek hiszel? A saját szemednek vagy egy politikusnak?

Magyarország 1956 óta egy szimpátiával övezett kis ország volt a fejlett világban. Mostanra nem csak elfogyni látszanak a szimpátia tartalékok, de kőkeményen átfordultunk, mi meg nyomjuk tovább a gázt. Ennek rövid, közép és hosszú távú hatásait alaposan félrenézi a magyar politikai közélet. Barátságot vásárolni nagyon drága, szerezni nagyon hosszú idő.

Sokan reménykedtek benne, hogy a kormány a kezdeti felbuzdulás után elteszi a machetét, s inkább szikével műt tovább. Ehelyett mintha azt hallanám, hogy berántották a láncfűrészt.