Saving-Money
dec.
8
2011

Hitelínség, deleveraging. Harc a megtakarításokért

Megindult a harc a megtakarításokért. A hazai kereskedelmi tévécsatornákon minden harmadik hirdetés betétlekötési akciót reklámoz. Olaszországban a múlt héten külön akcióban, jutalék nélkül vásárolhatott a lakosság állampapírokat. Belgiumban pedig nagy sikerként könyvelték el a politikusok, hogy a háztartások – kihasználva ez ehhez nyújtott adókedvezményt – rekord mennyiségben vettek államkötvényeket. Ez még csak a kezdet, a verseny fokozódik. A deleveraging folyamatának, azaz a tőkeáttétel leépítésének egyik fontos következménye, hogy akinek szüksége van hitelre, annak komolyan meg kell fizetnie a kölcsön árát.

Közel harminc évnyi pénzbőség után a hitelbuborék 2008-ban kidurrant. Azt megelőzően szinte bárki, bármilyen célra nagyon olcsón kapott hitelt, a bankok forrásbőségben úsztak, így azért ment a küzdelem, hogy minél gyorsabban ki tudják a pénzt helyezni. Ez a folyamat megfordult: először az USA-ban, Európában viszont némi késéssel igazán csak idén változott meg a helyzet. Most hirtelen forráshiány lépett fel azok esetében, akiknek igazán szüksége lenne a pénzre. (Akinek nincs szüksége rá – például a leggazdagabb magánszemélyek, néhány vállalat, pár szuverén alap, illetve nagyon kevés bank – annak az a gondja, hogy ott, ahol biztonságban érezheti magát, semmi kamatot sem kap.) Ezért mindenki próbál hitelt törleszteni, illetve a kintlévőségeit minél gyorsabban beszedni. Ezt a folyamatot nevezik deleveragingnek, azaz a tőkeáttétel leépítésének. A történelmi példák azt mutatják, hogy ez akár 10-15 évig is eltarthat. Fontos, hogy nem csak a hitel kínálata, hanem a hitel kereslete is visszaesik. Aki egyszer megégette magát a túlzott hitelfelvétellel, az nagyon olcsón sem akar újabb kölcsönt felvenni. Japánban 20 éve tart ez a folyamat, a kamatszint gyakorlatilag nulla, a lakosság és a vállatok mégsem vesznek fel új hiteleket, inkább törlesztenek.

Szerintem a következő évek legfontosabb, az eszközárakra legnagyobb hatással bíró folyamata a deleveraging lesz. A természetes hitelleépítési folyamatot ráadásul a szabályozók is erősítik. A bankok (Basel III), valamint a biztosítók (Szolvencia II) esetében is olyan szabályozási változások lépnek életbe az elkövetkező években, amelyek következtében a pénzügyi intézményeknek csökkenteniük kell tőkeáttételüket, erősíteniük tőkehelyzetüket. Tőkeínség időszakában erre a tőkeemelés, profitvisszatartás (osztalékfizetés visszafogása, törlése) mellett leginkább a mérlegfőösszeg csökkentése és a kockázatos eszközök biztonságosabbra cserélése révén van lehetőség. Az európai bankfelügyelet (EBA) már 2012 közepétől a korábbinál jóval magasabb tőkemegfelelési mutatót (9%-os core Tier 1 rátát) ír elő a bankoknak. Erre a legtöbb hitelintézet azzal reagált, hogy bejelentette, csökkenteni fogja mérlegfőösszegét. A nem túl jó helyzetben lévő osztrák bankok például a saját felügyeletük nyomására úgy döntöttek, hogy leányvállalataiknak minél gyorsabban önálló lábra kell állniuk, azaz hitelezni gyakorlatilag csak saját (adott országbeli) forrásból fognak. Nem kis számokról van itt szó. Az európai bankszektor mérlegfőösszege a GDP közel 350 százalékát teszi ki. Az öreg kontinens bankjai több mint 40 százalékban kötvényekkel és bankközi hitelekkel finanszírozzák működésüket. Ez azért fontos, mert a saját tőke és a lakossági betétek számítanak igazán stabil finanszírozási forrásnak, a bankközi hitelek gyorsan elapadhatnak és rossz időszakban a kötvénykibocsátások is sikertelenek lehetnek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt ár hónap. Az amerikai pénzpiaci alapok, akik jelentős összegben nyújtottak rövid távú kölcsönöket az európai bankoknak, az elmúlt hónapokban drasztikusan (becslések szerint 40 százalék fölötti mértékben) csökkentették európai kihelyezéseiket. A banki kötvények elsődleges piaca, azaz az új kibocsátások (leszámítva az eszközzel fedezett előresorolt bankközi kötvényekét) a második félévben gyakorlatilag teljesen leállt, így a 2011-es kötvénylejáratoknak mindössze 2/3-át sikerült csak refinanszírozniuk a bankoknak. Ha ehhez hozzátesszük, hogy idén a vállalati betétek egy része (egyes perifériás bankoknál több, mint 10 százaléka) is stabilabb(nak hitt) országok bankjaiba vándorolt, sejthetjük, hogy mekkora feszültségek lehetnek a bankközi piacon. Nem véletlen, hogy egyre több pénzintézet szorul egészségtelenül nagy mértékben az Európai Központi Bank (EKB) hiteleire. (Csütörtökön, a jegybankok szerdai összehangolt akcióját követően is még új, 9 hónapos csúcsot jelentő 8,6 milliárd euróra ugrott az EKB-től egy napra felvett hitelek összege!)

A hitelbuborék kidurranása és a deleveraging megindulása egy nagyon fontos változás a korábbi évekhez képest, ami alapvetően változtatja meg sok ország, piaci szereplő helyzetét, illetve hat az eszközök árára.

Az üzenet egyértelmű: mindenki oldja meg a saját problémáját, gyűjtsön forrásokat hazai megtakarításokból, fizesse meg az árát, ha kölcsönt szeretne.

Mik lehetnek ennek a következményei?
– A külföldi anyabankok leányai gyakorlatilag le fogják állítani a hitelezést, csak a kevés számú legjobb hitelfelvevő juthat új kölcsönhöz. A külföldi anyák maradék erőforrásaikkal a hazai piacra fognak koncentrálni (ott is van elég bajuk).
– Megindul a harc a megtakarításokért. A (lakossági) betét a legstabilabb forrás, a bankok ennek a súlyát próbálják emelni. A bankbetétek kamata jelentősen nőni fog. A verseny nem a hitelezésben, hanem a forrásgyűjtésben jelentkezik. Aki ügyesebben hirdet és kommunikál, az egy kicsit olcsóbban megússza, de mindenkinél emelkedik a forrásköltség.
– A megtakarításokért folytatott versenybe a bankok mellett az államok és a hitelhez egyre nehezebben jutó vállalatok is beszállnak (lásd pl. a belga lakossági kötvényjegyzést vagy a hazai vállalati kötvénykibocsátásokat), így a forrás mindenkinek drágul.
– A külföldi szereplők visszavonulása (eszközök eladása, hitelezés leállítása, létszámleépítés) átrendeződést eredményezhet a pénzügyi szektorban, a szolgáltatói verseny csökken, nagyobb tér nyílik a hazai szereplőknek. – Azoknak az országoknak lesz különösen nehéz a helyzete, akiknél magas a külső adósság és kevés a belföldi megtakarítás. Ezeknél a magas kamatfelárak miatt szinte semmi lehetőség nem lesz költségvetési lazításra, stimulusokra. Sajnos, Magyarország is ezek közé tartozik, de a sok befektető kedvencének számító feltörekvő országoknak is meg kell ezzel küzdeniük.
– A nagyrészt külföldről finanszírozott országok devizája tartósan gyenge lesz, hiszen a külföldi források visszaszívása hosszú folyamat. Nem véletlen a kelet-európai devizák (nem csak a forint) gyengélkedése.
– Végül egy jó hír, legalábbis a megtakarításokkal rendelkezőknek. A kockázati prémiumok tartósan magasak lesznek, azaz a (korábbinál magasabb) kockázat vállalása fejében jóval nagyobb többlethozamot lehet kapni.

 

Fotó: renters.apartments.com