Hogyan és miből lesz így nyugdíjam?

Amerikai és európai generációs félelmek

A félelem nagy úr és egyáltalán nem jó „élettárs”. Mégis a nyugdíjas éveik előtt álló amerikai „baby boomer” generáció a szokásos időskori veszélyeken túl (hanyatló fizikai és mentális állapot, egyedüllét, unalom stb.) egy új típusú aggodalommal kénytelen szembenézni: a bizonytalan egzisztenciával. Friss amerikai közvéleménykutatások szerint az 50 felettiek csaknem felének első számú félelmévé vált, hogy nyugdíjbiztosítása nem nyújt majd kellő fedezetet a hátralévő élete  megélhetési költségeire. Ez a lélektani teher pedig egyértelműen átformálja a fogyasztási és megtakarítási szokásaikat, negatív hatást gyakorolva a GDP növekedési ütemére. Ráadásul a tervezettnél hosszabb munkavállalási időszakot vetít előre.

Nem volt ez mindig így, ám a 2008/09-es globális gazdasági válságra adott soha nem látott mértékű monetáris válaszlépés, a csaknem nullára vágott kamatszint és a gigantikus méretű kötvényvásárlási program hatására jelentősen visszaesett a megtakarításokon elérhető nominális és reálhozam egyaránt. Másképpen fogalmazva: az immáron nyolcadik éve tartó „pénzügyi elnyomás” jelentősen csökkentette a megtakarítások jövőbeni várható reálértékét. A jelenlegi gazdasági helyzetet vizsgálva, nagy valószínűség szerint az alacsony kamatok világa még jó ideig velünk lesz, az elmúlt években ugyanis nem csökkent az amerikai és egyéb térségek GDP-re vetített hitelállománya (sőt egyes országokban tovább bővült). Ez pedig azt jelenti, hogy az elhúzodó gazdasági kilábalást derékba törheti egy jelentősebb, több százalékpontos kamatemelés, ami a megnövekedett kamatterheken keresztül minden adósnak nagyon fájna. Az Egyesült Államokban ráadásul tovább rontja a hozamkilátásokat a részvénypiac árazási szintje. Robert Shiller Nobel-díjas közgazdász empirikus megfigyeléseire alapozva ugyanis az S&P 500-tól nem várható érdemi reálhozam az előttünk álló 10 évben.

Hosszabb és jobb élet

A nyomott hozamkilátás ugyanakkor csak az egyik összetevője a problémának. Az orvostan és a gyógyszeripar fejlődésének rohamos üteme, a 2000-es években előtérbe került egészségtudatosabb életmód (gondoljunk csak bele hány dietetikus és személyi edző ismerősünk volt a 90-es években és mennyi van most, és mekkora iparággá nőtte ki magát az egészségmegőrzés) következtében folyamatosan tolódik ki a várható élettartam. Egyes jövőkutatók szerint a ma világra jöttek várható élettartama már bőven 100 év feletti. A hosszabb várható nyugdíjas periódus pedig egyértelműen többe kerül. Az előző indokok mellett ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy az emberek életszínvonala igen sokat emelkedett. Itt elsősorban a 2000-es évek túlzó költekezésre gondolok, ami egyértelműen magasabbra helyezte a lécet az egzisztenciális várakozásokkal kapcsolatban.

Gondok a rendszerben

A nyugdíjrendszer sajátosságait figyelembe véve az Egyesült Államokban a legégetőbb  a probléma. Itt ugyanis 88 millió állampolgár, a 18 év feletti lakosság csaknem fele részese az úgynevezett „defined contribution” nyugdíjrendszernek, ami lényegében a hazai önkéntes nyugdíjrendszerhez hasonlítható leginkább. Itt adókedvezménnyel ösztönözve kerül a jövedelem egy része egy saját elkülönített számlára, ahol a megtakarított vagyon befektetésre kerül.  Sőt a „defined contribution” mellett az úgynevezett IRA (Individual Retirement Arrangement) számlákon keresztül az amerikai háztartások majdnem harmada érintett hasonló jellegű nyugdíjcélú megtakarítási formában. (A két megoldást igénybe vevők közt lehet átfedés). A későbbi nyugdíj mértékét pedig mindkét rendszer esetében a félretett összeg és az azon az évek során realizált hozam befolyásolja. Jelenleg azonban az utóbbival van baj. A várható reálhozammal.  Nem is kicsi… A várakozások lélektana, a félelem megjelenése pedig cselekvésre késztet. De mit is lehet tenni? Milyen megoldások születhetnek? Kézenfekvőnek tűnik, hogy vissza kell fogni a fogyasztást és többet kell félretenni, valamint nyugdíjbamenetel helyett tovább kell dolgozni. De mégis mennyivel? Valóban segíthet ez? Nos, próbáljuk megválaszolni a kérdést egy példán keresztül.

Pluszévek, pluszmegtakarítások

Számításaink szerint* egy átlagos nyugdíjcélú portfólió várható éves reálhozama 2 százalékkal alacsonyabb lesz a jövőben a válság előtti kilátásokhoz képest. Egy 55 éves, várhatóan 90 éves koráig élő amerikai állampolgár esetében ez azt jelenti, hogy ha nyugdíjas éveiben a korábbi jövedelmének 70 százalékát szeretné megkapni nyugdíjként, akkor 6(!) évvel tovább kell dolgoznia, azaz 65 éves kora helyett 71 évesen kell nyugdíjba vonulnia. Ha pedig mégis nyugdíjba szeretne vonulni 65 évesen, akkor a hátralévő 10 évben 5(!)-szörösére kell növelnie nyugdíjcélú megtakarításait. Mindkét megoldás elég szélsőséges, ezért valószínűbb egy köztes verzió, amelyben a hátralévő „munkás” évek alatt magasabb megtakarítási ráta mellett pár évvel tovább kell dolgozni és utána sajnos be kell érni alacsonyabb nyugdíjjal és egyben életszínvonallal.

Európa bajai

Most pedig nézzük mi a helyzet Európában! Földrészünkön a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerek fajsúlyosak, melyek az amerikaiétól  eltérő problémákkal küszködnek. Öreg kontinensünkön a kedvezőtlen demográfiai helyzet veszélyezteti a nyugdíjrendszer stabilitását. A kevés „utánpótlás” miatt öregedő társadalomban, egyre több nyugdíjas jut egy munkavállalaóra, ami fenntarthatalanná teszi a jelenlegi rendszert. A politikusok minden bizonnyal a nyugdíjkorhatár kitolásával és esetleg a rászorultsági alapú szociális nyugdíjreformmal próbálkoznak majd. Mindezek mellett  az európai előre gondolkodó megtakarítókat is sújtja az alacsony hozamkörnyezet. Egy 30 éves európai polgárnak, aki szekptikus az állami nyugdíjjal kapcsolatban és saját kezébe akarja venni a nyugdíjbiztosítását, az átlagfizetés 13 százaléka helyett 20 százalékot kell félretenni a nyugdíjas évek finanszírozására. Ez sem kis változás. (A hosszabb időhorizont miatt relatíve csak 1,5 százalékkal alacsonyabb reálhozammal kalkulálva.)

Mit tehetünk még?

A negatív reálkamatok világában még egyet tehetünk: megnövelhetjük portfóliónkon belül a reáleszközök (részvények, ingatlanok, arany) súlyát és csökkentetjük a fix kamatozású kötvények arányát. Ha az alacsony hozamkörnyezet valóban hosszabb távon velünk lesz, akkor is, amikor a gazdasági ciklus felívelése miatt az infláció is megélénkül (ettől már nem vagyunk messze), a nyomott reálkamatok miatt ezek az eszközök jobban teljesíthetnek. Ugyanakkor ez sem rizikómentes, hiszen az elmúlt évek emelkedése miatt az európai ingatlanpiac már nem tekinthető olcsónak. Sőt, helyenként már buborékgyanús árazási szinteket látni, idén pedig az arany ára is nagyot ugrott. Az európai részvénypiac ugyanakkor még mindig vonzó árazási szinteken van.

Jegybankárok és politikusok csatája

Ahogy minden gyógyszernek vannak mellékhatásai, úgy a nulla kamatok politikájának is. A jegybankárok célja a hitelezés felfuttatása és a gazdaság motorjának felpörgetése, ám ez paradox módon a nyugdíj célú megtakarítókat pont, hogy további megtakarításra, fogyasztáscsökkentésre ösztönzi. A jegybankárok monetáris politikája így hamarosan a szociálisan érzékenyebb politikusok céljaival kerülhet összetűzésbe.

*A számítási eredmény függ a mögöttes modell input adatait illető feltételezésktől, melyek szubjektív, jövőről alkotott értékítéletet tükröznek.