Már.
12
2018

Hol lenne az állami cégek nélkül Kína?

Kínában az állami tulajdonú vállalatok dominanciája még mindig megfigyelhető, ráadásul az utóbbi években a politikai vezetés bekeményített a témában. Eredmények is vannak, hiszen a kínaiak keresik az utat a monumentális cégek kezelésére, azonban a jelenlegi feltételek mellett nehézkes az új fejlődési irányok kijelölése.

A kínai gazdaságban a nagyobb fokú piaci működés felé nyitás óta is nagyon hangsúlyos az állami cégek jelenléte (state-owned enterprises), ami többek között a gazdasági problémák egy sorát is okozza. Ha az abszolút számokat nézzük, azt látjuk, hogy a tőzsdén jegyzett cégek közel 40%-át ezek a vállalatok adják, ráadásul a beruházások mintegy harmadáért is ezek felelősek. A beruházások terén egyfajta kiszorítási hatás is érvényesül, hiszen a magántulajdonú vállalatok nehezen jutnak finanszírozáshoz. Többek között az árnyékbankrendszer megerősödésének is ez az egyik oka.

Az állami cégek szerepe elsősorban a nehéziparban jelentős, nem csoda, hogy a nyersanyagárak alakulását is jelentősen befolyásolják. Ráadásul ezek a vállalati birodalmak a dollárban denominált adósság 45%-áért felelősek, így a szektor egészséges működése elengedhetetlen a gazdaság pénzügyi stabilitásának szempontjából is. Az állami vállalatok nemzetközi fronton is jelentős figyelmet kaptak, különösen az amerikai vezetés szemében jelentenek szálkát. Leginkább azzal érvelnek, hogy Kína nem teljesítette a 2001-es WTO csatlakozása során ígérteket, ami a gazdaság liberalizálásra vonatkozik. Márpedig az állami cégek az erős támogatás mellett rendkívül agresszív exporttevékenységet tudnak folytatni, ráadásul a külföldi vállalatok sem igazán tudják megvetni a lábukat az országban.

Kínában működik egy állami intézmény, a SASAC (State-owned Assets Supervision and Administration Commission), ami az állami tulajdonban lévő vállalatok kezeléséért felelős. Gyakorlatilag közel 100 társaság tartozik az irányítása alá, amelyeknek a becsült tőzsdei értéke mintegy 7,6 milliárd dollár volt 2017-ben (a SASAC által kezel cégek 63%-a tőzsdén forog). Tulajdonképpen a piaci reform jegyében jött lére, a feladatai közé tartozik többek között a részesedések eladása, a vállalati összeolvadások előkészítése.

Négy évtizeddel ezelőtt a legtöbb iparágat még közvetlenül a kormányzati szervek irányították, bármilyen felügyeleti hatóság közbenjárása nélkül. A SASAC-ot tulajdonképpen 2003-ban hívták életre azzal a szándékkal, hogy a piaci változásokra hatékonyabbá tegye az alá tartozó cégeket. Ebben az időszakban még az is reálisnak tűnt, hogy idővel Kína fokozatosan felhagy az állami vállalatok ellenőrzésével.

A 2008-as válságot követően újból az ellenkező irányba kezdtek elmenni a folyamatok. A kínai vezetés nagymérvű gazdaságstimuláló intézkedéseket hozott, ami bizony az állami cégek tevékenységének kiterjesztésével és az adósságállomány elszállásával járt. Hszi Csin-ping 2012-es hatalomra kerülésével szorosabb gyeplőre fogták az állami és magáncégeket egyaránt. Az állam több ízben részesedést szerzett magáncégekben, de több tőzsdére bevezetett nagy állami cég alapító okirata is úgy változott, hogy a Kommunista Párt kezébe adta az irányító hatalmat.

Mindezen kívül explicite nem kimondott, de a SASAC-nak három egymásnak ellentmondó célt kellene teljesítenie. Egyrészről növelni a cégek profitját és csökkenteni az adósságokat, a külföldieket meggyőzni az állami cégek autonómiájáról, és biztosítani a párthatalom érdekeit az irányításban. Viszont az operatív kérdésekbe nem szól bele, inkább a stratégia határvonalait jelöli ki. Egy sarkított példán keresztül: a PetroChina olajóriás (a világ egyik legnagyobb olajtársasága) működésébe nem szól bele, de ha aranyat akarna bányászni, akkor már közbeavatkozna.

Egy járható út lett volna Szingapúr példáját követni, ahol az „államkapitalizmus” szintén igen erős volt az 1980-as évekig. Itt a Temasek Holdings nevű állami vagyonalaphoz került a stratégiai helyzetű állami vállalatok tulajdonrésze, és működősével gyakorlatilag a hosszú távú nyereség maximalizálásában érdekelt. Ugyanakkor Szingapúrban folyamatos átstrukturálódás volt megfigyelhető, ahol nem volt szükség az államra, ott kivonult a háttérből. Ugyanakkor a vélemények szerint Kínában túl nagyok az állami vállalatok, hogy egy hasonló modell működjön. Ráadásul egy kínai Temaseknek viszonylag nagy autonómiával kellene rendelkeznie, nem alárendelve a kormány érdekeinek.

A SASAC ehelyett azzal kísérletezett, hogy a vegyes tulajdon szerepét helyezte előtérbe. Például tavaly a China Unicom telekommunkációs cég egy olyan konzorciumtól kapott finanszírozást, amelyben a Tencent és az Alibaba is szerepelt. Emellett vállalati összeolvadásokat ütött nyélbe, mint például a Shenhua Group szénkitermeléssel foglalkozó cég, és a China Guodian Power energetikai cég esetében. Ugyanakkor ez utóbbival csak annyit ér el, hogy még monumentálisabb állami cégek jönnek létre.

A másik oldalról a SASAC azzal is próbálkozik, hogy az általa versenyképesnek vélt (acélgyártás, széntermelés, építőipar, vegyipar) iparágakban az állami részesedést hagyja 50% alá csökkenni. Ráadásul igyekszik elősegíteni a vállalatok külföldi terjeszkedését is, ami természetesen nem kevés politikai feszültséget eredményez.

Az biztos, hogy a kínai gazdaság erről az oldalról is igényelné a reformokat, hiszen az állami cégek hatékonysága közel sem felel meg az elvárásoknak. A kínai vezetés egyelőre ezekben a vállalatokban az államhatalom megnyilvánulását várja, így valószínűleg csak nagyon lassú változás várható.