Hülye voltam

Mennyiszer hallottam ezt a szöveget barátoktól, spekiktől, befektetőktől. Egyszerű magyarázat, kényelmes kipipálása a problémának, jó hárítás, csak nem megoldás, és nem vezet sehova.

Mostanában már nem engedem el a fülem mellett, vitába szállok, ha ezt a szöveget hallom. Elmondom, hogy valójában nem voltál hülye. Egyszerűen csak túlságosan bíztál valamiben, és nem gondoltál arra, hogy történhetnek máshogy is a dolgok, vagy esetleg „szándékosan” (például kényelemből) nem akartál gondolni arra, hogy történhetnek máshogy is a dolgok. Ha pontosabb lennél, akkor azt mondtad volna, hogy nem vettem a fáradtságot arra, hogy alaposan végiggondoljam a dolgot, hogy nem maradtam józan, nem őriztem meg a hidegvéremet, hogy nem voltam türelmes, hogy nem használtam a (sokszor nagy) tudásomat és tapasztalatomat.

Mondanom sem kell, az önostorozás sosem nagy sikerű ügyletek után történik, hanem pont ellenkezőleg. Ebben semmi meglepő nincs.
Meglepő inkább az, hogy hangsúlyozottan gyakorlott, tapasztalt döntéshozók időről időre elkövetik „ugyanazt” a hibát és emiatt nem kicsit lesznek bosszúsak.
Nincs új a nap alatt – tartja a mondás, és mégis, sokszor pont úgy viselkednek sok éve gyakorlott döntéshozók, mintha ma lépnének először ki a placcra.

Milyen ötlet használt ingatlant venni egy sok éves heves áremelkedés után? Milyen ötlet új ingatlant venni arra alapozva, hogy a következő 15 évben mindig ki tudjuk majd adni „jó minőségű” bérlőnek? És részvényt venni egy túlértékelt piacon? Hosszú kötvényt mínusz hozammal? Gyönyörű festményt kemény licitharcban egy fél lakás áráért?

A kérdésekben van a válasz: ez így most könnyű. Persze a való életben is tudjuk (érezzük) a helyes választ, de motivál bennünket a szerzési vágy, erre épül a remény és a hit, és úgy érezzük, hogy majd időben ki fogunk szállni. Majd időben eladjuk a részvényt, az ingatlant meg a festményt is, ha még magasabb lesz az értékeltség.

A gond csak az, hogy sokszor (nagyon sokszor) nem várakozásaink és vágyaink szerint történnek a dolgok, pedig döntéseink azt sugallják, hogy úgy érezzük, mi kontrolláljuk a folyamatokat, nem nagyon érhetnek bennünket negatív meglepetések.

A lényeg, hogy „az” (látszólag váratlanul) megtörténik, és mi nem, hogy nem vagyunk felkészülve a lehetséges nagyon negatív következményekre, hanem abból indulunk ki, hogy kizárólag a pozitív kimenetel fog megtörténni. Belehiszünk, mert érdekeink úgy kívánják. Kicsinek tűnik rá az esély, de mégis megtörténik a nem várt és nem kívánt kimenetel.

Hiába bízunk erősen abban, hogy a dolgok reményeink szerint alakulnak, valójában (változó mértékben) a szerencsénkre vagyunk bízva és annál jobban bízunk a szerencsénkben, minél jobban alakultak a dolgaink a közelmúltban. Ha vennénk a fáradtságot, hogy elgondolkodjunk a tényleg lehetséges kimenetelek tényleges valószínűségén, nem érne bennünket annyi negatív meglepetés.

Így van ez a piacokon is, és ha megtörténnek velünk újból és újból ugyanazok a dolgok, hülyének érezzük magunkat, mert aztán persze felismerjük, hogy a nem várt és nem kívánt kimenetel egyáltalán nem volt kis valószínűségű.

Jó időkben születnek a rossz döntések és rossz időkben a jó döntések. (Persze vannak kivételek.)

Most jó idők vannak. Az ön döntésein is látszik?