marc-faber-3
okt.
11
2012

Interjú Marc Faberrel – második rész

Itt és most Marc Faber még lát fantáziát a magyar, általában a közép- és dél-európai részvényekben, bár arra figyelmeztet, hogy már késeinek tartja a beszállást a tőzsdékbe, ő maga már csökkenti portfoliójában a részvények arányát.

Zentai Péter: Azt mondja Ön – nyilván erős és cinikus túlzással megtoldva -, hogy a Dow Jones index felmehet akár százezer pontig is, az egész csak attól függ, mennyi művi pénzt nyomtat a FED. Gondolom – ha más eszközökkel is, de – az EKB is képes a tőzsdei emelkedések érdekében manipulálni a tőkepiacok szereplőit. De – kérdem én – lehetnek-e ennyire hülyék a befektetők, vagy számukra a lényeg csupán az „itt és most” pénzkeresés lehetősége?

Marc Faber: A tőzsdéken zajló fejlemények, ha nem is azonnal, de előbb vagy utóbb mindig leleplezik a hazugságot. Most azonban még a tőzsdén való gyors pénzkeresés lehetőségének időszakában vagyunk. Bármennyire negatívan ítélem is meg a jövőt, négy hónappal ezelőtt jómagam is – életemben először –portugál, spanyol, olasz, francia részvényeket kezdtem vásárolni. Egyszerűen azért, mert tudtam, hogy az európai kormányok és az ECB vezetőinek rövid távú érdeke a bajban lévők minden áron való mentését szolgálja, ennélfogva borítékolható volt ezen országok papírjainak drágulása. Szóval, őszintén megmondom: még most is látok fantáziát az európai papírokban. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy – bár rengeteget drágultak, mióta vásároltam belőlük – mégis látnivaló, hogy míg az S&P értéke 2009-es mélypontja óta két és félszeresére emelkedett, addig a dél-európai részvénypiacok – legalábbis néhány hónappal ezelőtt – a 2009-es szintjük alá merültek. Onnan csak fölfelé, keményen fölfelé menetelhettek. Ezért vettem ezeket a papírokat tonnaszámra.

Z. P.: Gratulálok. És venne-e magyar részvényeket, kötvényeket?

M. F.: Nem vagyok Magyarország-szakértő. De – látván, tapasztalván az ECB és általában az európai politika fővonalának hozzáállását a problémához, tudniillik mindenáron egyben akarják tartani az euróövezetet és magát az Európai Uniót – azt mondom, hogy egyelőre óriási a fantázia minden európai ország részvényeiben. Közép-Európa térsége – ahogy figyelem – az európai átlaghoz képest jobban tud teljesíteni, mert minden tekintetben alacsonyabb szintről indult.

Z. P.: Ázsia is – feltételezem – ezért igazán izgalmas évtizedek óta. Európához, Amerikához képest összehasonlíthatatlanul alacsonyabb szintről képes emelkedni és még mindig nagyon messze van tőlük… De mit gondol a japán-kínai konfliktusról? Nem valami nagyon súlyos drámának a nyitánya ez? Ázsia új hatalmi játékok tere lett, nemde?

M. F.: Annyira azért nem tartom tragikusnak az ázsiai szituációt. Szerintem kevésbé baljós, mint az európai általános helyzet.

Azt kell tudni, hogy Kína nyersolaj-szükségletének kilencvenöt százalékát a Közel- és Közép-Keletről szerzi be, ezért létfontosságú számára a stratégiai tengeri útvonalak biztonsága. Hallatlanul éberen figyel minden potenciális veszélyre, és Japánban – történelmi okokból is – veszedelmet vél látni.

Őszintén szólva azonban az a véleményem, hogy az ázsiai, csendes-óceáni térségben túlzott és szerencsétlen szerepet játszik az Egyesült Államok. Mindenáron fel akarja tartóztatni az általa képzelt kínai terjeszkedést. Ha az Egyesült Államok felhagyna ezzel a politikával, ha nem akarná katonailag uralni a régiót, ha felszámolná megannyi támaszpontját a térségben, akkor a főbb ázsiai országok – Vietnám, Indonézia, Japán, Kína, Malajzia, Dél-Korea – önmagukban képesek lennének valamiféle hosszú távra szóló békés kompromisszumra.

Most azonban Ázsiát komoly gazdasági problémák és geopolitikai konfliktusok fenyegetik.

Z. P.: Ön mégis ott él? Miért éppen ott?

M. F.: Maga szerint hol éljek?

Z. P.: Például Magyarországon. Vagy hazájában, Svájcban. Vagy Amerikában, Angliában…

M. F.: Én itt, Ázsiában, az említett helyekhez képest sokkal jobban, nagyobb szabadságban élek. Itt az állam nem akar rám szállni, alacsonyabb adót fizetek, mint bárhol Nyugaton, szabadon engedhetem a fantáziámat, senki sem áll ötleteim megvalósításának útjába. Négy év ittlét meggyőzött, hogy helyesen döntöttem. Ázsiában kell maradnom.
Nem mondom persze, hogy jelenleg jobbak az ázsiai részvények, mint az európaiak. Elvégre csak itt, Thaiföldön három év alatt kétszázötven százalékot erősödött már a tőzsde. Kína lassulása a kínai tőkepiacot stagnálásra ítéli. Nincs benne egyelőre fantázia. De ezek a nemzetgazdaságok, mert központilag kevésbé manipuláltak, mint az amerikai vagy az európai, mégis fejlődésre „ítéltettek”, természetes fejlődésre.

Elképesztő ez a térség: húsz-harminc év alatt emberek milliárdjainak emelkedett tetemesen az életszínvonala. Persze még mindig óriási a szegények száma. A történetnek azonban nincs vége, ez folytatódik: a fogyasztás a következő években, évtizedekben bővülni fog, legfeljebb nem egyenletesen, hanem természetes visszaesések közepette. Nem várok azonban Ázsiában olyan megrázkódtatásokat, mint amilyenek szerintem Európában be fognak következni.

marc-faber-2

Z. P.: De hisz éppen most mondta, hogy fantáziát lát az európai piacokban…

M. F.: Mert mesterségesen manipulálják a piacokat, hogy azok vonzóak legyenek. Európa természetes módon nem tud növekedni, nem nyúlnak a gazdaságilag megalapozatlan jóléti rendszerekhez, továbbra is próbálkoznak azt a helyzetet helyreállítani, amelyben munka nélkül is járnak jóléti juttatások. Nem ösztönzi a szisztéma igazi munkakeresésre az embert. Ez a mesterkéltség okozza, hogy- minden tényezőt számba véve – Nyugat-Európában az életszínvonal 15 éve – lassan, de biztosan – csökken.

Z. P.: De hát Faber úr, egyszerűen arról van szó, hogy Ázsiában, Latin-Amerikában, Afrikában nincs a munkaerőnek ára. A globalizáció nyomán Ázsia elvitte a munkahelyeket Európától. Ezért nem talál magának munkát a spanyol fiatalok fele, az európai fiatalok összességének egynegyede.

M. F.: Ez nem így van. Úgy van, hogy Európa az elmúlt évtizedekben milliószámra „gyártotta” a fölösleges tudással felvértezett, fölöslegesen túlképzett ifjúságot. Nálunk, odahaza Svájcban is látom, hogy semmihez sem tud kezdeni az egyetemet végzett megannyi huszonéves. Ugyanakkor nagyítóval sem találni olyan szakmunkásokat, akikre a svájci iparnak valójában szüksége lenne, nincsenek asztalosok, szobafestők, szerelők…

Az európai ipar egy része abszolút versenyképes lenne egyébként. A Mercedes, általában az autógyárak, a magas minőséget produkálni képes gyártók mind egy szálig versenyképesek. Termékeik, szolgáltatásaik iránt világméretű a kereslet, produktumaik árában, értékében nincs jelentősége, hogy ötször vagy tízszer többet kell órabérként kifizetni az azt előállító munkásnak, mint egy ázsiai munkásnak. Európában a lakosságot elkényeztették, privilegizálták más kontinensek lakóihoz képest.

Z. P.: Nyugat-Európában részben valószínűleg ez így is van, de Kelet- és Közép-Európában nem kényeztették el a lakosságot…

M. F.: Valós munkaerőpiac sehol sincs Európában. Mesterséges ez az építmény, mesterségesebb, mint Amerikában, pláne Ázsiában.

Ezért vagyok Európát tekintve – hosszabb távon – pesszimista. Pesszimistább, mint Amerikát illetően.

Eladósodottság mindenhol: vállalati, háztartási és állami szinten egyaránt. Ehhez jön az egyre fokozódó állami beavatkozás. Mindez összességében csak egyet eredményezhet: legjobb esetben is gazdasági stagnálást. Ha sikerülne az Egyesült Államokban három százalékos növekedést produkálni, az – számításaim szerint – Európának 0 és 1 százalék közötti gazdasági bővülést jelenthet. Ennél nagyobb növekedésre számítani a következő években önámítás. Belátható időn belül Európa gazdasága nem fog bővülni.

Z. P.: Amerika tehát Ön szerint is minden tekintetben jobb bőrben van, mint Európa. Ez örvendetes, jó előjel – bárki nyerje is meg az elnökválasztást. 

M. F.: Ahogy vesszük. Művi az egész. A FED a főszereplő a folyamatos pénznyomtatásával. Ez jó a tőzsdének, de vajon a társadalomnak is? Ezt fogja kopírozni – így vagy úgy – Európa. És a megannyi negatív következmény közül még nem emeltem ki a társadalmi feszültségek gerjedését. Ez az a gazdaságpolitika, amely közvetetten hozzájárul a gazdagok további gazdagításához, hiszen az új pénzekből elsősorban a társadalom legtehetősebbjei profitálnak. Velük szemben hátrányba kerülnek e téren a középosztálybeliek, amely réteg süllyedni fog, életszínvonala folyamatosan csökken.

Ebben a pakliban benne van mindaz, ami már megtörtént az arab világban, tudniillik a társadalmi robbanás. Sztrájkok, utcai összetűzések, később lázadások is fenyegetik a nyugati világot. Ez lesz az ára a mesterségesen nyomtatott pénzeknek, a rövid távra az euróövezet köré teremtett művi biztonságnak, a privilégiumok meghagyásának.

Z. P.: Mit tart a portfóliójában? Most mit vesz, mit ad el, mi a véleménye a nemesfémekről?

M.F.: Csökkentettem a részvények arányát. Jelenleg vagyonom és az általam kezelt pénzek egynegyede van ingatlanban, főként Ázsiában: Vietnámban, Indonéziában, Thaiföldön. A második negyedet készpénzben tartom: amerikai dollárban, euróban, thai bhatban, yenben, szingapúri és ausztrál dollárban. A harmadik negyed fizikai arany, a maradék huszonöt százalék pedig továbbra is kötvény, részvény.

Z. P.: Az amerikai dollár és az euró között milyen viszonyt vár, s mikor lesz végre rendes pénz a kínai jüan?

M. F.: A jüan erős pénz, egy masszív gazdaság fizetőeszköze. Most egy kicsit – a lassulással párhuzamosan – enged valamit erejéből a dollárral szemben, ami néhány évig eltart. A konvertibilitás bevezetése már csak idő– nem tudom, mennyi idő – kérdése.

Az eurót és az amerikai dollárt manipulálják az érintett jegybankok és kormányok. Mindazonáltal azt várom, hogy tendenciaszerűen gyengül az euró az USD-hez képest.