enno schmidt
nov.
19
2013

Jön az édes semmittevés kora?

Az emberiség most már megengedheti magának, hogy csak azok dolgozzanak, akik akarnak? Ez a gyakorlatban azáltal válik lehetővé, hogy alanyi jogon mindenki: gyerek és felnőtt – munkavégzéstől függetlenül – annyi pénzt kapna, amennyiből szerényen, de tisztességesen megélhet. A munka ily módon egy – a legtöbb ember számára lelkileg nélkülözhetetlen – kedvteléssé válik, viszont megszűnik alapvető bevételi forrássá lenni.
Egy ilyen világ bevezetéséről döntenek belátható időn belül Svájc lakói. Az alapblog.hu-nak azt mondja Enno Schmidt német filmrendező, festőművész, képzőművész, jómódú vállalkozó, hogy azért tudott egykönnyen több mint százezer aláírást szerezni népszavazási kezdeményezéséhez, mert a svájciak, beleértve a tőkéseket is, mindenki másnál jobban értik, hogy a munka célja nem lehet a pénz.

Az emberiség most már megengedheti magának, hogy csak azok dolgozzanak, akik akarnak? Ez a gyakorlatban azáltal válik lehetővé, hogy alanyi jogon mindenki: gyerek és felnőtt – munkavégzéstől függetlenül – annyi pénzt kapna, amennyiből szerényen, de tisztességesen megélhet. A munka ily módon egy – a legtöbb ember számára lelkileg nélkülözhetetlen – kedvteléssé válik, viszont megszűnik alapvető bevételi forrássá lenni.
Egy ilyen világ bevezetéséről döntenek belátható időn belül Svájc lakói. Az alapblog.hu-nak azt mondja Enno Schmidt német filmrendező, festőművész, képzőművész, jómódú vállalkozó, hogy azért tudott egykönnyen több mint százezer aláírást szerezni népszavazási kezdeményezéséhez, mert a svájciak, beleértve a tőkéseket is, mindenki másnál jobban értik, hogy a munka célja nem lehet a pénz.

Mint ahogy a profit is csupán eszköznek tekinthető a társadalmi jólét emeléséhez. A feltételekhez nem kötött alapjövedelem bevezetését az ötlet tudományos atyja, a Magyarországon is nagy hálózattal rendelkező dm drogerie markt alapító-tulajdonosa Götz Werner közgazdász, egyetemi professzor, Németország egyik leggazdagabb embere saját hazájában is igyekszik elősegíteni. Interjúnkban választ kapunk rá, miként nézne ki ez a kulturális sokkot okozni képes projekt Magyarországon.

 

Zentai Péter: Ön német állampolgár, akkor miért nem Németország polgárait akarja, akarta rávenni, hogy követeljék ki maguknak az államtól, hogy az garantáltan mindenkinek, minden egyes embernek, gyereknek, felnőttnek egyaránt fizessen alapjövedelmet? Miért a svájciakat célozta meg?

Enno Schmidt: Svájcban élek és dolgozom csaknem nyolc éve. És tudja miért költöztem ide? Főként azért, mert ez az egyedüli közvetlen demokrácia. Az emberek, a polgárok, a nép kezében van a hatalom. Az állam lényegében a nép megbízásából és ellenőrzése alatt végzi el a rá bízott feladatokat.
Az emberek megbízták az állam nevű „valamit”, hogy a pénzükért szolgálja őket. Várjam ki, hogy valamikor a távoli jövőben szülőhazámban, Németországban is bevezetik a közvetlen demokráciát, azt amelynek lényegi vonása, a svájci demokrácia jellegzetessége, hogy népszavazások eredményei nyomán születnek sorsdöntő jelentőséggel bíró kormányzati és parlamenti döntések?
A garantált alapjövedelem bevezetése ugyanakkor olyan drámai változást hozna egy társadalomban, olyan kultúrasokkot, enyhébben kifejezve: kulturális impulzust jelentene, hogy arról egyszerűen nem dönthet csupán egy kormány és egy parlament. A népnek kell erről döntenie. Németország azonban még messze van attól, hogy – ha meg lenne is erre a politikai szándék – az ilyesmit a politika rá merné hagyni a nép döntésére.

 

Mindenesetre figyelemreméltó, hogy Svájcban egy külföldi állampolgárnak is joga van mozgósítani a helyi közvéleményt. És lám: az Ön kezdeményezésére több mint százezer svájci ember beindult és valószínű, hogy az egész ország népszavazáson dönt majd arról, hogy – a világon elsőként – minden egyes polgár havonta úgy kaphasson kétezer eurót, hogy cserében még csak egy gyufaszálat sem kell arrébb tolnia…

Nem árt tisztázni, hogy az előzetes kalkulációk szerint – a svájci árakhoz viszonyítottan – az a bizonyos havi garantált alapjövedelem azért több, mint kétezer euró lenne, ugyanis háromezer-kétszáz frankról van szó. A gyerekek ennél kevesebb pénzt kapnának. De ettől függetlenül igaz: minden egyes polgár, aki itt él, illetve itt dolgozik – merthogy egy külföldi csak abban az esetben lakhat ebben az országban legálisan, ha bizonyítani tudja, hogy dolgozik is, jövedelme van Svájcban –, annyi pénzben részesülne garantáltan, amennyiből civilizáltan meg tud élni. Amennyiből minden alapszükségletét ki tudja elégíteni.

 

Ezt hívnák a megvalósult szocializmusnak. Sőt továbbmegyek: kommunizmusnak. A kommunizmus svájci verziójának…

Óriási tévedés! Az egész koncepció abszolút ideológiamentes és eleve nem Svájcra szabott. A kapitalizmust, az értékteremtést középpontba állítani hívatott. A versenyen alapuló, az azt serkenteni képes szabad piaci modellt a legcsekélyebb mértékben sem érintené, ha bevezetnék Svájcban és svájci mintát követően más országokban is a feltételekhez, például a munkavégzéshez nem kötött alapjövedelmet. A kapitalizmus azonban így egyrészt igazságosabbá, másrészt még hatékonyabbá válik. Mert végre lelepleződik, hogy az ember valójában nem a pénzért, a profitért dolgozik.
Azért talál Svájcban elsőként táptalajra a garantált alapjövedelem ügye, mert itt már egyre látványosabban terebélyesedik az a vállalkozói kultúra, amely messze a legeredményesebbé tud tenni egy nemzetet, egy nemzetgazdaságot. Egy olyan vállalkozói kultúráról beszélek, amelyben a profit önmagában nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy egy vállalkozás résztvevői, munkaadók és munkavállalók anyagi béklyóktól mentesen engedjék szabadon kreativitásukat és abban leljék örömüket, hogy jót, hasznosat cselekednek az őket eltartóknak, azaz a vásárlóknak, fogyasztóknak, más szóval a társadalomnak.
Egyébként eleve maga a tőkés gazdálkodás fejlődése tette lehetővé, hogy minderről immár a lehetséges realitások keretei között beszélgethetünk. Ugyanis a kapitalizmus körülményei között világszerte felgyorsultan megnőtt a munka termelékenysége, a szédületes és egyre gyorsabb ütemben végbemenő technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre kevesebb kétkezi munkát igénybe véve állítunk elő annyi szolgáltatást és árut, amennyivel bőségesen eltartható az egész emberiség. Megállíthatatlanul tör előre az automatizáció, a fejlett világban ez az egyik oka a munkanélküliségnek. Be kell látnunk, egyre kevesebb embert igényel a klasszikusan értelmezett munka, ezt ugye régóta tapasztalhatja Ön is a saját szakmájában, az újságírásban, de beszélhetünk az iparról, a kereskedelemről, legfőképpen az agráriumról.

 

Azt mondja, hogy az ember nem a pénzért, a tőkés nem a profitért dolgozik? Akkor, ha szabad kérdeznem az Ön legfőbb „elvtársát”, Németország egyik leggazdagabb tőkését, a dm drogerie markt alapító tulajdonosát, Götz Wernert nem is érdekli a profit? A dm máskülönben abszolút profitorientált és még mindig szép nyereséget termelő magáncég…

Götz Werner tudósként, egyetemi professzorként dolgozta ki a garantált alapjövedelem tudományos, közgazdasági fundamentumait. Egyébként valójában tényleg csak annyit vesz ki a maga és családja számára a cége nyereségéből, amiből szépen, de nagyon is a józanság szabta határok között él ő és családja. Profitjának a nem a cég további fejlesztésére, egyebek között a cégen belüli munkakörülmények és igazságosság erősítésére fordított részét, Werner úr a tudományok és az oktatás támogatását, a betegségek, a szegénység legyőzését célzó alapítványi programokba forgatja be. Elképesztően hatalmas összegeket juttat az alapítványokon keresztül vissza a társadalomnak. És egyre több tőkés gondolkodik úgy, ahogy Götz. Azért, mert egyre nyilvánvalóbbá válik a munkaadók többsége számára, hogy egy vállalat, egy vállalkozás a társadalomból, annak tagjaiból él, más emberek vásárlásaiból táplálkozik. A nyereségből a pénzét kockáztató és alkalmazottaiért felelősséget vállaló tőkésnek természetes joga, hogy jóval többet keressen a kisebb kockázatot vállalóknál. De ez utóbbiakon nincs joga élősködni. Igazából ez nem is lehet a tőkésnek az érdeke, tudniillik, hogy fölöslegesen, értelmetlenül elpazarolja a nyereséget. Igazi érdeke az, ami a vállalkozásáé: hogy a társadalom tagjai, a fogyasztók mind jobban éljenek. Ma adó formájában elveszik a tőkéstől profitjának tetemes részét. Ez is egy igazságtalanság. A garantált alapjövedelem ezt az igazságtalanságot is enyhíti.

 

Maga el tudja képzelni, hogy az emberek túlnyomó többsége nem hagyna fel azonnal a munkakereséssel, nem hagyná ott a munkahelyét – például Magyarországon –, ha az államtól minden további nélkül, munkavégzés nélkül is kap egy csomó pénzt, legalábbis annyit, hogy viszonylag jól megéljen belőle?

Jó, akkor menjünk bele a részletekbe! Magyarország természetesen nem Svájc. Magyarországon eleve jóval kisebb az egy főre eső GDP, és az árak között is „ég és föld” a különbség, különösképpen a rezsit, a lakhatást, a komolyabb szolgáltatásokat illetően. Maradjunk abban, hogy a gazdasági fundamentumai, jelenlegi helyzete alapján Magyarországon havonta szerintem körülbelül hatszáz eurót kapna minden egyes felnőtt polgár – alanyi jogon. A gyerekek fejenként kétszáz eurót. Egy négytagú család, két felnőtt, két gyerek esetén ez összesen 1600 eurót jelent.

 

Simán elvan egy magyar család ennyi pénzből. Sem az apa, sem az anya nem fog ezek után dolgozni…

Igazán? Azt akarja mondani, hogy Maga lemondana arról, hogy interjúkat készítsen, felhagy az újságírói munkával, ha havonta biztosan hatszáz euró ütné a markát?

 

Én a magam részéről persze folytatnám a munkámat, mert szeretem, amit csinálok, munka nélkül nem tudok élni…

Ugyanakkor feltételezi, hogy a többi embertársa, honfitársa viszont lusta, nem izgatják a kihívások, nincsenek ambícióik? Vallja be, butaságot mondott az előbb! Ahány embert leszólítottunk, megszólítottunk, megkérdeztünk Svájcban vagy Németországban, szinte mindenki: kimutatásaink szerint a kilencven százalékuk semmilyen körülmények között sem kívánna lemondani arról, hogy dolgozzon, hogy alkosson, akkor sem, ha garantálnának nekik havonta két-, két és fél ezer eurót. Még az átvitt vagy konkrét értelemben vett futószalag munkát végzők többségénél is a jellemző válasz a következő: „igen, akkor is folytatnám a munkámat, vagy keresnék magamnak másikat, tovább tanulnék, ha biztosan – munka nélkül is – a zsebemben tudnék annyi pénzt, amennyiből megélek, ha simán fenn tudnám tartani a családomat”. És ez így igaz, mert az emberek túlnyomó többsége – éljen a világ bármely részén is – nem a pénzért dolgozik, hanem mert dolgozni, építeni, alkotni akar, hasznosulni szeretne. Kutatásainkból kitűnik, hogy abszolút hidegen hagyná a magát biztonságban érző normális, átlagos, dolgos embert, vagyis a többséget, ha valaki a lustaságban éli ki magát, ha egyesek a kis ujjukat sem mozgatnák meg a biztos megélhetést biztosító és garantált alapjövedelem birtokában. Nagyon-nagyon sokan lennének viszont olyanok, akik – ha nem találnának fizetős munkát –, akkor társadalmi munkát végeznének helyette, a közjót, az elesetteket támogatnák. Mert megengedhetné magának ezt is, ha anyagi biztonság veszi körül.

 

És vajon ki fogja söpörni az utcát Svájcban vagy bárhol, ahol bevezetnék a garantált alapjövedelmet. Ki vállalja majd a mosogatást, WC-tisztítást? Netán a külföldi vendégmunkások? Ha nekik – ellentétben a svájciakkal – nem járna alapjövedelem, akkor tulajdonképpen az ókori görög demokráciák vagy a jelen gazdag olajsejkségeinek világába csúsznánk vissza: míg a szabad polgárok élnek és virulnak, addig az igazán kemény és piszkos melót végzők nem mások, mint külhonból importált rabszolgák…

Amellett, hogy elismerem: rengeteg nyitott kérdést kell még tisztázni és ez zajlik is a téma kapcsán Svájcban, ám ez a konkrét kérdése eldőlni látszik. Svájcban minden legálisan itt dolgozó embernek – külföldinek, belföldinek – járna az a bizonyos alapjövedelem. Mert itt termelnek értéket az itt élők közösségének tagjai, a közösség jólétének fennmaradása érdekében. Ha utcát sepernek, akkor is… Viszont kizárják magukat az alapjövedelem jogosultjainak köréből azok a svájci polgárok, akik külföldön élnek. Az alapjövedelem nem kötődik sem állampolgári, sem etnikai feltételekhez.
Vissza a WC-pucoláshoz, az utcasepréshez: az úgynevezett piszkos munka iránt nyilván kevesebben érdeklődnének egy olyan korszakban, amely biztosítja a garantált megélhetést. Ennél fogva ezt a fajta munkát jobban kell a jövőben megfizetni, mint mostanában.
Ismétlem, a piaci erők szerepe nemhogy visszaszorul a közeledni látszó „új világban”, hanem növekszik. A verseny azonban átláthatóbb és erősebb is lesz. A garantált alapjövedelemnek semmi köze sincs osztályharchoz, az nem befolyásolja a részvényekkel való spekulációt, alapvetően nem befolyásolja a pénzügyi szektor szerepét, legfeljebb kifinomultabbá, fejlettebbé teszi azt. A gazdagok maradnak gazdagok.
De a szegények! Azok viszont többé nem éhezhetnek, senki sem válik hajléktalanná, csak azért, mert nem tudja kifizetni a lakbért. Az alapjövedelemhez jutás minden ember elidegeníthetetlen jogává válik, mert életben tart, életet ment, más szóval az élethez való jog gyakorlatba ültetését jelenti.

 

Előre látom, hogy Európa-szerte beindul majd az „alapjövedelem turizmus”. Oda fog vándorolni a legtöbb ember, ahol eleve jár ez a munkavégzéshez nem kötött pénzjövedelem. Vagy pedig oda, ahol a legmagasabb összeghez lehet ekként hozzájutni…

Ha az ember anyagi biztonságban érzi magát a saját hazájában, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel marad otthon, minthogy külföldre kalandozzék. És immár megalázottság érzettől mentesen hoz döntéseket, szabad emberként viselkedik, emelt fővel jár.
Magyarországon a helyzetet a következőképpen kell elképzelni, ha bevezetnék a garantált alapjövedelmet (persze minden más érintett országban is így lenne, csak az alapösszeg nagyságában lennének – akár komoly – eltérések): senki semmilyen szociális vagy munkanélküli segélyben sem részesülne, senki sem kapna nyugdíjat vagy ösztöndíjat. A munkaadók mentesülnének mindenféle járulék befizetésétől.
Innentől kezdve új alapra helyeződnek a bértárgyalások, mindent újra kell tárgyalni egy nem kiszolgáltatott, hanem lelkileg, anyagilag magabiztosabb munkavállaló és egy ugyancsak biztos alapjövedelmet magának tudó munkaadó között. Egyik fél sem tud blöffölni, jól ismerik egymás induló pozícióját, egyikük sincs alapvetően kiszolgáltatott helyzetben. Egymáshoz való viszonyukat az fogja meghatározni, hogy egyaránt érdekeltek közös munkájuk sikerében, abban, hogy amit csinálnak, az tetsszen másoknak, azt mások megvásárolják. Ha viszont elbuknak, akkor se kerül veszélybe egzisztenciájuk. A közös cél érdekében viszont megalkusznak, hogy a megélhetést eleve biztosító garantált alapjövedelmen – Magyarországon például a feltételezett 600 eurón – felül mennyi pénzt kapjon plusz jövedelemként az alkalmazott. Háromszázat? Hatszázat? Ezt majd ők ketten eldöntik. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy a mai helyzetükhöz képest a nagyon szerényen keresők sokkal nagyobb jövedelemben fognak részesülni, a ma jól keresők azonban – viszonylagosan – kevesebb jövedelemhez jutnak.

 

És az árak? Az elképzelés megvalósulása nem alakítja át drámaian a piaci árakat?

Amennyiben a munkára rakódó költségek, adók jelentős része eliminálódik, akkor ennek természetes következménye, hogy minden olcsóbbá válik. A kérdésére tehát elsődlegesen azt kell felelnem, hogy az árak csökkennek. Csakhogy – ez a szisztéma egyik alapvetése! – a jelenleginél jóval magasabb (értéktöbblet, áruforgalmi) adó rakódna minden árura és szolgáltatásra. Ugyanis ez az adó az, amelyből elsősorban finanszírozódik a mindenkinek járó alapjövedelem. Az alapjövedelem nem más, mint visszafizetett adó. Adó-visszatérítés! A garantált alapjövedelmet mi, a társadalom fizeti saját magának. Ehhez közvetítőnek igénybe veszi az államot, amely valójában egy fikció, hiszen az állam – egy polgári demokráciában legalábbis – a polgárok közössége, a hivatalnokok, politikusok, parlamenti képviselők is e közösség részei, a közösség más tagjai fizetik őket.

 

És gondolja, hogy nem éppen a választott politikusok és az összes hatalmi ágvezető reprezentánsai képezik majd a legkeményebb, legerősebb ellenállást az egész ideával szemben. Hiszen az egésznek természetes következménye a politikusok, bírák, alkotmánybírák jelentőségének devalválódása. Szerintem az alapjövedelem-ötlet egyenesen vezet az állami szintű korrupció halálához. Hiszen maga az állam degradálódik. Egyúttal az idea megvalósulása nyomán feltételezem, hogy a bűnözés is csökkenni fog – ezért aztán nem lesz szükség annyi rendőrfőnökre, ügyvédre, fegyházra sem, mint mostanság. Nagyon erős emberek érdekei sérülnének, nem fogják ők ezt hagyni…

Ebben valószínűleg igaza van. Ezért kell a dolgot Svájccal kezdeni, mert ebben az országban képes a politika a legcsekélyebb ellenállásra, az állam bürokratikus ereje itt a leggyengébb, az állami apparátus itt van kitéve a legcsekélyebb korrupciónak. Persze egyes skandináv országok szintén alkalmasak az első kísérlet megtételére. Finnországban például jónak látom az alapjövedelem belátható időn belül történő bevezetésének esélyét.
Ha a kísérlet sikerrel jár itt és ott, akkor a minta alapján lassan, de biztosan egyre több más ország polgárai is eredményesen fogják tudni kikövetelni maguknak a garantált alapjövedelmet.