Katasztrófaálló befektetés, amiért mindenki odavan

Az szinte természetesnek tűnik, hogy egy-egy váratlan esemény ellen biztosítást vásárolunk, ugyanakkor itt nem áll meg az élet. A befektetők között egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a katasztrófakötvények, amellyel a hurrikántól a hajótörésen át számos kiszámíthatatlan esemény kockázatát vállalhatják át busás kamat fejében. A Világbank is éppen a hetekben hajtott végre egy nagy sikerű kötvénykibocsátást, amellyel a világ egészségügyi kockázatait hivatott csökkenteni.

Befektetéssel a katasztrófák ellen

Évről évre egyre többször lehet hallani a különböző katasztrófákról, legyen szó egy természeti csapásról vagy egyéb kiszámíthatatlan eseményekről, melyek sokszor olyan súlyos hatásúak, hogy az okozott károk csak dollármilliárdokban mérhetők. A hasonló eseményekre még a biztosítótársaságok sem képesek kellőképpen felkészülni és a károk fedezésébe gyakorlatilag belerokkannak.

Nem vétetlen hogy az ún. katasztrófakötvények (angol nyelvterületen csak Cat bonds) piaca is folyamatosan teret hódított magának az elmúlt években és mára már egy 90 milliárd dolláros piacról beszélhetünk. Tulajdonképpen ezek is felfoghatók egyfajta biztosításként, azzal a különbséggel, hogy a kockázatoktól a biztosítócég mentesülni tud úgy, hogy azokat gyakorlatilag a befektetőkre hárítja át.

Forrás: Artemis

Forrás: Artemis

Ezért cserébe a kötvény általában a hitelbesorolásánál megszokottól némileg magasabb kamatot fizet, jellemzően 3-5 éves lejárattal. Ugyanakkor a biztosított esemény bekövetkeztével le kell mondani a kamatokról, sőt adott esetben teljes tőkevesztéssel is számolni lehet, hiszen a károk ebből kerülnek megfizetésre.

Természetesen az események széles skálája ellen biztosíthat a katasztrófakötvény, például az USA-ban a hurrikánok pusztítása ellen alkalmazzák leggyakrabban. Vannak, amelyek nagyon hasonlítanak egy opcióra is, hiszen nem csak egy esemény bekövetkezését, hanem egyéb feltételeket is megkötnek (például a katasztrófa súlyosságához köti az eseményt).

Mégis miért éri meg bárkinek is ebbe az eszközbe fektetni? A válasz kézenfekvő, hiszen egy befektetési portfólióba téve előnyös tulajdonságuk lehet, hogy diverzifikációs előnyökkel járnak, hiszen a tőke- és pénzpiacoktól teljesen független cash-flow-t generálnak, méghozzá nem is rossz hozammal. Elsősorban a nagyobb intézményi befektetők vásárolják ezeket az eszközöket, ugyanakkor már katasztrófakötvényre specializálódott befektetési alapok is vannak, amit akár egy kisbefektető is megvásárolhat.

Már a járványok ellen is tehetnek a befektetők

Az orvostudomány rohamos fejlődése ellenére még globális szinten is igen sebezhetőek vagyunk a különböző járványokkal szemben. A Világbank becslései szerint a mérsékelten súlyos vagy súlyos járványok éves költsége a globális GDP 0,7%-át is kiteszi. Amellett, hogy a megelőzés a legfontosabb, egy pénzügyi innováció még itt is nagy segítséget jelenthet, a befektetetők kaptak is egy lehetőséget, hogy tegyenek az ügyben.

A hetekben egy új típusú katasztrófakötvény jelent meg, ami speciálisan, a járványok kitörése elleni védelemben segít, vagyis az azokkal járó egészségügyi kockázatokat a globális tőkepiacokra helyezi át. A „járványkötvény” (pandemic bond) alapötlete a 2014-es Ebola járványig vezet vissza, amikor is a súlyos betegség ezrek halálát okozta. Márpedig a becslések szerint gyorsabban meg lehetett volna állítani a betegség terjedését, ha a pénzügyi források már a kezdetekben az afrikai országok rendelkezésére állnak.

Az ehhez hasonló, jellemzően a szegény országokat sújtó járványok kezelése érdekében a Világbank 325 millió dollár értékű járványkötvényt és 100 millió dollár értékű kapcsolódó származtatott terméket bocsátott ki.

Maga a kötvény működése nem tér el bármilyen más katasztrófakötvénytől, vagyis a befektető megveszi azt és bizonyos időközönként kamathoz jut. Ez esetben a biztosítási eseményt egy adott járvány kitörése jelenti (amelynek a mérete, jellege, kiterjedése is számít), vagyis ekkor nem fog fizetni a kötvény, és a tőkének is búcsút mondhatnak a befektetők. Ráadásul kétféle értékpapírt is kibocsátottak, mindkettőt 3 éves lejárattal, a 6 havi LIBOR fölött 6,5 illetve 11,1 százalékos kamatprémiummal. A jegyzés kétszeres túljegyzéssel zajlott, és elsősorban az európai befektetők voltak többségben (dedikáltan katasztrófakötvény befektetők, egyéb intézményi befektetők).

Az első, kevésbé kockázatos kötvényből 225 millió dollárt sikerült kibocsátani, ami évi közel 7%-os kamatot fizet a kötvény tulajdonosának. A másik kötvényből 95 millió dollárnyi kelt el, amely már 11%-os kamatot fizet, viszont az egészségügyi kockázatot jelentő járványok köre is jóval szélesebb.