Stefanbach.jpg
júl.
18
2012

Kényszerkötvény – avagy fizessenek a gazdagok (apropó: és ki a gazdag?)

Stefanbach.jpgNémetország adósságállománya egészen rövid időn belül 10 százalékkal csökkenne, ha a polgárok felső 10 százaléka vagyonának egytizedét hosszabb távra kölcsönadná az államnak.
Nagyjából erről szól az egyik vezető német közgazdasági agytröszt, a berlini DIW kutatóintézet (Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung) legfrissebb tanulmánya, amelynek fő szerzője az alapblog.hu olvasóinak értésére adja, hogy az európai  gazdagoknak, habár nagyon ágálnak ellene, valójában érdekükben áll, hogy külön is megsegítsék az államot. Stefan Bach és csapata szerint főként a legeladósodottabb európai országokban kellene külön járulékokkal sújtani a nagy vagyonok gazdáit. Az eladósodási folyamatnak ugyanis az elmúlt évtizedben ők voltak elsősorban a haszonélvezői, ezzel mélyítették a társadalmi igazságtalanságokat. Ha viszont most belemennének a vagyonadóba és/vagy a kötelező kötvényvásárlásba, akkor egyrészt a társadalmi feszültségeket, másrészt a jövő generációkra váró rettenetes terheket enyhítenék.

Zentai Péter: Tanulmányuk akkora visszhangot és nagyrészt tiltakozást váltott ki – legalábbis hazájukban, Németországban – mintha társadalmi forradalmat hirdettek volna. Noha távolról sem vagyok gazdag, mégsem tetszik, hogy büntetni akarják a gazdagokat, csak azért, mert gazdagok…

Stefan Bach: Nem a büntetés, hanem egy abszurditás enyhítése itt a cél.
A világ államainak eladósodottsága okozza ugyebár a válságot, miközben a különböző országokban felhalmozott magánvagyonok értéke többszörösen meghaladja az államok összadósság-állományát. A privát kézben lévő irtózatos vagyonállomány oroszlánrészét minden országban a lakosság átlagosan 10 százaléka vagy ennél is kisebb hányada birtokolja. Ha ezt a 10 százalékot mindenütt olyan csekélyke hozzájárulás befizetésére köteleznék, amit az érintettek gyakorlatilag nem is érzékelnének, attól bizony nagyon számottevően enyhülne a világ jelenlegi legfőbb problémája, a globális adósságválság.

Z. P. : Mit jelent Ön szerint, hogy „csekélyke”?

S. B. : Kezdem azzal, hogy Németországban kilencszázötvenezer  olyan polgár él , aki – dollárban számolva – milliomos. Ennél több milliomos csak az Egyesült Államokban és Japánban található. Ugyanakkor mintegy négy és fél millió német polgár rendelkezik legalább kétszázötvenezer eurót érő vagyonnal: legyen szó készpénzről, ingatlanról, értékpapírról, műtárgyról.
Mi ezt a négy és fél millió, egészen pontosan 4,4 millió polgártársunkat céloztuk meg javaslatunkkal: egyszeri vagyonilleték – ha úgy tetszik vagyonadó – formájában vagy „rájuk szabott” államkötvény megvásárlásával járuljanak hozzá a német állam adósságállományának jelentős csökkentéséhez.

Z. P. : Jelentős csökkentéséhez?

S. B. : Feltétlenül. 4,4 millióan lennének azok, akik vagyonuk 10 százalékának értékében államkötvényt vennének és vagy illetéket fizetnének be. Kiszámoltuk, hogy ez 230 milliárd eurós bevételt jelentene az államkasszának, amelynek a jelenlegi, a GDP-hez viszonyított adósságállománya 83,5 százalékos. A 230 milliárdos könnyítés – ami persze teher a gazdagokra – nagyjából 10 százalékkal csökkentené a német állami adósságokat.
Mindenesetre tisztázni kell a tervünk körüli óriási félreértést: nem egyszerre, egy összegben befizetendő illetékről beszéltünk, írtunk! Azt sem mondtuk, hogy a vagyonosok vagyonuk 10 százalékáért vegyenek meg egy tételben államkötvénycsomagot!
Javaslatunk szerint mind az illetéknek, mind a kötvénycsomagnak vagy a kettő keverékének az értéke (a vagyon 10 százaléka tehát) öt-tíz éven át részletekben fizetendő be az államkasszába.

Z. P. : A kötvény jobban hangzik azért, mint az illeték…

S. B. : Végeredményben mindegy milyen nevet adunk a „gyereknek”. Adó ez is, adó az is. A kötvény roppant alacsony kamatozású lenne, az állam eleve csak a nagyon távoli jövőben fizetné vissza a gazdagoktól kapott kölcsönt.

Z. P. : Gyakorlatilag azt akarják Önök, hogy az állam megsarcolja az állampolgárok egy kiválasztott csoportját.

S. B.: Mi az alternatíva? Megemeljük például a Mehrwertsteuert (Áfa), bevezetünk másfajta forgalmi és környezetvédelmi adókat, ahogy ezt a kormány mellett dolgozó közgazdász stáb javasolta? Meg lehet csinálni, tán meg is fogják. Csakhogy azzal nominálisan mindenkit egyformán sújtanak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy kímélik az összes magánvagyon oroszlánrészét magának tudó felső 10 százalékot, a kevésbé tehetős 90 százalék pedig „szív”. Értsük meg már végre: nincs olyan adó, amit nem lehetne a polgárok megsarcolásaként értékelni, az adó magánvagyonok egy részének lefoglalását jelenti!

Z. P. : Szegény német gazdagok. Őket, ellentétben egy sor más országgal, például az én hazámmal, eleve sújtja örökösödési adó, hosszú időn át eleve érvényesült – mígnem a német alkotmánybíróság megsemmisítette azt – a vagyonadó.
A mostani helyzetben különösen értem én az Önök tervével szembeni széleskörű felháborodás okait: Németország polgárai eleve úgy érzik, hogy velük akarják megfizettetni más államok és azok polgárainak „sarát”. A jómódúakra esetlegesen mért külön „csapás” nyomán a német állam tényleg jobban járna. Csakhogy ezáltal Németország még zsarolhatóbbá válna más államok által, még több okot találnának mások, hogy a németekre mutogassanak: „fizessetek ti,  elvégre ti vagytok Európa gazdagjai, ráadásul egyre jobban megy nektek…”

S. B. : Először is: végre be kellene látnia mindenkinek Németországban és világszerte, hogy ha egyes államok – például bármely dél-európai eurós állam – bedőlnek, tönkremennek, az eurózóna kontrollálatlanul széthull, akkor a gazdagok külföldön tartott vagyonrészei is leértékelődnek, netán teljesen elvesznek. Nem is szólva arról, hogy ilyen – valóban bekövetkezni képes – összeomlások nyomán Németország súlyos recesszióba zuhanna és ezáltal az itt tartott vagyonok is értékvesztésen mennének keresztül. Sokkal-sokkal többet veszítenének a mi gazdagjaink, általában a világ gazdagjai, mint vagyonuk 10 százalékát. Ugyanakkor ezzel a 10 százalékkal alaposan hozzájárulnának ahhoz, hogy ne következzen be a katasztrófa.
Másodszor: azt mondja Ön ugyebár, hogy „szegény német gazdagok” mennyi egyéb teher sújtja őket. Azzal egyetértek, hogy más országokban, különösen Dél-Európában, pláne Görögországban a nagyon jómódúakat szinte teljesen megkímélték az adófizetésektől. Azok az emberek igenis felelősek azért, hogy hazájuk tönkrement. Az általunk készített javaslatcsomag kétségtelenül Dél-Európára szabott leginkább, legjobb lenne, ha ott kezdenének hozzá először a kényszerkötvény és a kétszázötvenezer eurónál nagyobb értékű vagyonok 10 százalékos megadóztatásához.
Ámde vissza Németországhoz: a tőkejövedelmeket össze nem hasonlíthatóan csekélyebb mértékben adóztatják meg nálunk, mint a kétkezi munkából, termelésből származó jövedelmeket. Az örökösödési adó behajtása mindig, szinte minden esetben döcögősen megy, mert rengeteg kiskaput hagytak tárva a jogalkotók. Az ingatlanadókat pedig nem az ingatlan valóságos értéke alapján szabják ki. Szóval nem kel túlzottan sajnálni a német gazdagokat.

Z. P. : De amit Önök javasolnak ugyancsak rengeteg igazságtalanságot hordoz magában. Sok olyan idős vagy komoly jövedelem nélküli polgár akad ebben az országban, aki rendelkezik ugyan kétszázötvenezer eurót érő otthonnal, de a rezsi, a fenntartás is szinte elviselhetetlen terhet jelent a számára. Egyes, elvileg negyedmilliót érő vagyontárgyak gyakorlatilag eladhatatlanok vagy a valós érték töredékét lehetne csak megkapni értük. Az önök kényszeradója, kényszerkötvénye sokak számára kényszereladásokat eredményezne.

S. B. : Ez ellen nincs érvem. Elfogadom. Ha bevezetnék itt vagy másutt vagy – ez lenne a leghatékonyabb megoldás – mindenütt Európában a gazdagsági illetéket és/vagy kötvényvásárlási kényszert, akkor az érintettek körét pontosan meg kell határozni.
Németországban mindenesetre jóval átláthatóbbak a vagyonok és keletkezésük körülményei, mint egy sor más európai, főként dél-és kelet-európai országban. Elismerem: nálunk könnyebb lenne a gyakorlati kivitelezés, másutt viszont sürgetőbb lenne a bevezetés.
Félek attól azonban, hogy sem itt, sem másutt nem lesz e tervből semmi. És ettől lesz mindenütt minden rosszabb.