„Kétkedem a kétkedőkben” – interjú Ed Yardenivel

Egy szövevényes, gigantikus gazdasági – pénzügyi piramisjáték összeomlása volt mindaz, ami a világban 2008-2009-ben történt. A korrupcióban és leginkább adócsalásokban testet öltő globális átverések korszakának koránt sincs azonban vége, különösen nem Európában – mondja az alapblog.hu-nak adott interjúban az egyik legnagyobb tekintélyű amerikai közgazdász és befektetési tanácsadó, Ed Yardeni. A nevével fémjelzett gazdaságkutató műhely, a Yardeni Research elnöke és vezető befektetési stratégája mindazonáltal alapvetően mégiscsak derűlátó mind az amerikai, mind a globális gazdaság kilátásait illetően. Újra és újra kénytelen megállapítani, hogy a világgazdaság növekedési ereje – az, hogy stabilan emelkedik a világban a fogyasztók száma – minden válságnál erősebb, és képes minden krízist legyőzni. A világgazdaság húzóerejének számító Egyesült Államok – Ed Yardeni szerint – a komoly negatív várakozások ellenére sem fog recesszióba esni, noha ott az idei év végére lejárnak és megszűnhetnek mindazok a kormányzati és jegybanki élénkítő programok, amelyeknek alapvetően köszönhetőek voltak az elmúlt másfél év részvénypiaci áremelkedései és amelyek hozzájárultak mind az amerikai, mind a világgazdaság teljesítményének növekedéséhez.

Zentai Péter: Fiscal cliff – ahogy figyelem, ez az utóbbi hetekben a leggyakrabban alkalmazott kifejezés a pénzügyi szaksajtóban és az olyan rendkívül befolyásos befektetési „guruk” körében, mint amilyen Ön.
Olyan „cliffről”, azaz szikláról beszélnek tehát, amelyhez hamarosan elér az amerikai gazdaság, és onnan valószínűleg az előtte tátongó szakadékba zuhan. Magával rántja a piacokat is, és nemcsak az amerikait. Tényleg zuhanni fogunk?

Ed Yardeni: Vagy igen, vagy nem. Nem látható egzakt módon, miként alakul a következő hónapokban az amerikai politikai játszma és főként az nem, hogy milyen tényezők befolyásolják az év végéig a világpiacokat.
A „fiscal cliff” elmélet hívei kétségtelenül olyan fundamentumból indulnak ki, amely itt és most cáfolhatatlan: az év végéig kifut minden olyan – legalábbis amerikai – gazdaságélénkítő stimulus, amely nagyban hozzájárult az utóbbi két év piaci boomjához. Lejárnak a 2009-ből származó adókedvezmények, megszűnik az akkor és később keltezett megannyi adócsökkentés, leállnak kormányzati programok, amelyek a cégeket az alkalmazotti létszám stabilizálására vagy növelésére késztették, és lejárnak a munkanélkülieknek juttatott külön támogatások. A tavaly köttetett törvényhozási kompromisszumok ez év végére egyidejűleg irányoznak elő a gazdasági légkört bénítani is képes fiskális kiadáscsökkentéseket és adóemeléseket. Bernanke FED elnök személyesen közölte – így tényként is kezelhetjük – hogy a költségvetési enyhítések, segítségek leállásával a jövő évben hatszáz milliárd dollárt szívnak el az amerikai gazdaságból. Ha minden ennek a menetrendnek megfelelően zajlik, akkor a gazdaság teljesítménye 2013-ban 3 százalékkal csökkenhet.

Z. P. : Ezek alapján nem tűnik túlzásnak, ha a szakadékba zuhanásként ábrázoljuk a várható fejleményeket. Csak azt nem értem, hogy Ön a világ vezető befektetőihez intézett egyik legutóbbi jelentésében mégsem mutatkozik pesszimistának. Sőt, az immár 1400 pont alá süllyedt S&P 500-as index elég erőteljes emelkedését prognosztizálja: 1500 pontot is jósol a nyár végéig. Ezt tényleg nem értem, én sokkal inkább azt feltételezném, hogy nyár végére a piac éppenséggel hatalmas árfolyamzuhanással előlegezi meg a jövő évben bekövetkező „nagy amerikai szívást”.

E. Y. : Nekem az a véleményem, hogy a befektetők abból indulnak ki, hogy „nem eszik olyan forrón a kását”. Aztán majd csak ősszel figyelnek igazán oda a belpolitikai történésekre. Akkor körvonalazódik igazából, hogy az elnökválasztások és a részleges kongresszusi választások nyomán mi várható a fiskális, a költségvetési politikában. A választások előtti helyzetre a „béna kacsa” effektus jellemző mindig. Ez azt fogja eredményezni – szerintem – hogy a törvényhozók kitolják és a következő ciklus törvényhozására örökítik át a problémát.
Más szóval: vélhetőleg kitolják az adókedvezmények és támogatások, a fiskális stimulusok hatályát a következő ciklus elejére. Ily módon a gazdaság kap még egy kis „laufot”, mert valószínűleg mesterségesen távolabb helyezik azt a bizonyos fiscal cliffet, fiskális szirtfalat, vagy sziklát és persze a szakadék is messzebbre kerül. Én is így látom ezt a dolgot, ugyanakkor azt is kiolvasni vélem az elmúlt másfél év amerikai makroadataiból, hogy az Egyesült Államok nemzetgazdasága kezd önerőből is talpra állni, a fogyasztásélénkülés, a munkanélküliség nem egyenletes, de tendenciózus csökkenése, vagy akár az új autók meglepően jónak mondható eladási adatai számomra azt üzenik, hogy mindez már nem csupán a kormányzat és a jegybank stimulusainak köszönhető. Számításaim szerint az idei év végére tartósan nyolc százalék alá nyomható a munkanélküliség az Egyesült Államokban.

Z. P. : De hát annak csak lehet komoly jelentősége, hogy kit választanak elnökké és milyen összetételű törvényhozás áll össze a választások nyomán.

E. Y. : Korlátozott jelentőséggel mindenképpen bírnak ezen fejlemények. Akár Romney, akár Obama is az elnök a következő években, mindketten értik, hogy radikálisan csökkenteni kell az eladósodottság mértékét. Elméleti alapon szoktuk mondani, hogy az erős republikánus többség a szenátusban és a képviselőházban radikális kiadáscsökkentést és alacsony adókat, az erős demokrata többség pedig magasabb adókat és magasabb kiadásokat jelent. A piacok általában szeretik, ha demokrata az elnök, ha vele szemben ellensúlyként ott egy erősen republikánus Kongresszus, ha tehát a konzervatívok, jobboldaliak kontrolálják a Kongresszus két házát. Kétségtelenül nagynak mondható a valószínűsége, hogy megint ez a szituáció következik be novembertől. Ez pedig a költségvetési deficit folyamatos, de nem radikális csökkenését eredményezhetné. Eközben bízhatunk abban, hogy a nemzetgazdaság rendkívüli élénkítések nélkül, az eddigiek teljes kivezetésével, leépítésével egyetemben is magára talál.
Mindent egybevetve nem esélytelen, hogy tartós növekedésnek nézünk elébe, miáltal rendbejön velünk együtt a világ többi része is…

Z. P. : De hisz látja maga körül ezt a világot: az európai országok államadósságválságba merültek, az euró körüli problematika mélységét senki sem ismeri igazán, aztán pattanásig feszült a helyzet Irán körül…

E. Y. : Nézze, én tapasztalati alapon váltam szkeptikussá a szkeptikusokkal szemben.
Két évtizede – de beszélhetünk nyugodtan több évtizedről is – látszólag tudományos megalapozottsággal és menetrendszerűen törnek fel a horrorisztikus szcenáriók – mind a világpolitikát, mind a piaci fejleményeket illetően. Ám ha visszamenőlegesen minden egyes óriási drámát beharangozó prognózist szemügyre veszünk, akkor is csak egy valamit állapíthatok meg: a válságszituációk mindegyike valamiképpen megoldódott, semmi esetre sem valósultak meg a jósolt vagy várt apokaliptikus víziók.

Z. P. : Miért nem?

E. Y. : Ha csak az utóbbi egy vagy két évtizedet vesszük alapul, akkor az a válaszom, hogy a rejtély kulcsa a világgazdaság roppant önálló ereje.
Történjen bárhol bármi, kitörhetnek regionális vagy belpolitikai, gazdasági, vagy pénzügyi válságok, a globális piaci folyamatok, mindenekelőtt a globális gazdaság növekedése, növekedni akarása a jelek szerint minden drámai akadályt képes legyőzni. A megtorpanások, visszalépések dacára a nemzetgazdaságok liberalizálódnak, a nemzetek közötti és a nemzeteken belüli kereskedelem szintén viszonylagosan, de tendenciaszerűen egyre szabadabbá válik, a fogyasztók száma pedig rohamosan növekszik világszerte. Mindez ellenáll a nyomasztó, apokaliptikus kifejletet magukban rejtő forgatókönyvek bekövetkeztének.

Z. P. : Irán, az ottani feltételezhető atomfegyverkezési program, általában a közel-keleti helyzet mindazonáltal jó eséllyel hordoz magában háborús potenciált, de az olajárak robbanását mindenképpen.

E. Y. : E tekintetben az látszik, hogy – most először – hatékonyan tud működni a nemzetközi gazdasági, pénzügyi nyomás. Irán máris óriási bajba került azáltal, hogy nem jut készpénzhez, hitelhez. Vélhetően térdre kényszerül. Egyébként is érdemes odafigyelni, hogy újabban milyen gyorsan tör utat magának a gazdasági szükségszerűség, egyáltalán a túlélés érdekében a józan ész a világ vezető országainak irányítói körében. Háború nélkül is jó esélyt látok az iráni probléma rendezésére. Ebben az is közrejátszik, hogy valójában a világ úszik az olajban. Az energiahordozók kínálatának drámai szűkülésével nem kell számolnunk, az árak egekbe szökésére sem. A legcsekélyebb mértékben sem váltak ugyanis valóra a nyersolajkészletek kiapadására vonatkozó apokaliptikus jóslatok.
Mindezek alapján nem világos a számomra, miért is kellene pesszimistának lennem. Minél több a kétkedő, ha úgy tetszik a pesszimista, annál inkább van okom kételkedni a kételkedőkben.

Z. P. : A 2008-as válság mégis csak rendkívülinek mutatkozott. Annak megtörténtében nem kételkedhet…

E. Y. : Az a krízis az én olvasatomban egy irdatlanul hatalmassá terebélyesedett piramisjáték összeomlását jelentette. Az átverések és korrupciók szövevényes hálózata szétszakadt. Arról szóltak a dolgok egészen az összeomlásig, hogy a bóvlit, aztán a bóvlinál is bóvlibb kötvényt miként adjuk el, vegyük meg, aztán adjuk el újra – a végén már egyenesen tripla A –s minősítéssel felcímkézve.
Ebben a piramisjátékban mindenki részt vett: kormány, állam éppúgy, mint a Wall Street, a bank és az a polgár is, aki elhitte, hogy ha semmije sincs, akkor is felvehet egy csomó pénzt a semmire. Mindenki hunyó, senki sem volt ott és akkor szent.

Z. P. : Az átverés és a korrupció azóta talán megszűnt volna?

E. Y. : Nem. Ahogy soha korábban, úgy a jövőben sem tud megszűnni. Mindig, újra és újra más és más formákba öltözve, de folytatódik. Amerikában és Európában egyaránt, de mintha Európa kevésbé lenne átlátható e tekintetben. Mindenesetre nálunk, az Egyesült Államokban a polgárok és vállalatok túlnyomó többsége befizeti az adót, és nem spekulál azon, hogyan verje át az államot. Európában viszont – országonként változó mértékben – az emberek, a cégek, a politikusok sportot űznek az adócsalásból. Ez vezetett Európa jelenlegi válságához. A hitelbiztosítási kötvényekből származtatott amerikai krízisnek egy másik, lehet, hogy súlyosabb változata az, ami mostanra Európában kialakult. Az ok egy és ugyanaz itt is, ott is: az átverések szövevényes hálózatának kialakulása.

Z. P. : Akkor hát most mibe fekteti a pénzét?

E. Y. : Régimódi befektetőként gondolkodom. Egyrészt ugyebár hiszek a fogyasztás globális bővülésében, hiszek a technológiai fejlődés töretlenségében – ennek megfelelően tartom érdemesnek kipécézni a vállalatokat, melyeknek részvényeit vásárolom. Másrészt hiszek a konkrétumokban, annak hiszek, amit látok, amit kézzel meg tudok fogni, ennek megfelelően azokban a cégekben, amelyek osztalékot fizetnek.
Harmadrészt azt sem szabad figyelmen kívül hagynom, hogy az utóbbi időkben sorra azon államok és cégek kötvényeinek és részvényeinek a vásárlása fizetődött ki messze a legjobban, ahol a szkeptikusok előzetesen a legnagyobb bajokat jósolták. A legnagyobb hasznot egy év alatt az egyiptomi és a görög tőzsde hozta a befektetőknek. Jól kereshetett az a befektető, aki pénzt fektetett be általában Dél-Európában vagy éppenséggel a borúlátók szerint nagy bajok szélén táncoló Magyarországon, tehát az Ön országában.