Kibocsátották a speciális Graphisoft Park-részvényeket

Kibocsátották és be is jegyezték a Graphisoft Parknál azokat a speciális részvényeket, amelyekkel jelentős szavazati előnyökhöz jut a társaság vezetése – derül ki a társaság új alapszabályából. A cég adatai alapján az alaptőkét 12 ezer euróval emelték meg úgy, hogy összesen 600 ezer darab dolgozói részvényt bocsátottak ki. Ebből Kocsány János vezérigazgató 400 ezer darabot, míg Hajba Róbert gazdasági igazgató 200 ezer darabot kapott meg. A részvények ugyanakkor ötszörös szavazati joggal rendelkeznek, és B sorozatúak. A névérték 0,02 euró.

A részvények kibocsátásáról a társaság legutóbbi közgyűlésén döntöttek kompromisszumos javaslat keretében. A Graphisoft Park vezető állású nagyrészvényesei és a pénzügyi befektetők között korábban lapunk információi szerint ellentét volt a cég felvásárlásával szemben védelmet nyújtani hivatott dolgozói részvénykibocsátással kapcsolatban. A társaság felső vezetésétől származó eredeti ötlet az volt, hogy a vezető állású dolgozók ingyenesen ötszörös szavazati jogot biztosító részvénysorozatot jegyezhetnek le (ez a mostani 600 ezer részvény, amivel a jelenleg 37 százalékos befolyású felső vezetők kontrollt szerezhetnek a társaság felett. Ezt Bojár Gábor, a cég legnagyobb részvényese, az igazgatóság elnöke a kisrészvényesek védelmével indokolta, mivel szerinte korábban a társaság egy, az „ésszerű működést veszélyeztető” befolyásszerzési kísérletet nem tudott volna kivédeni. Szó volt arról is, hogy a kisbefektetők információs hátrányban lehetnek a nagyrészvényes cégvezetéshez képest, így viszont meg lehetne előzni, hogy olcsón elkótyavetyéljék a részvényeiket.

A javaslattal csak az volt a gond, hogy ez lényegében bármilyen, még egy méltányos áron végrehajtott felvásárlást is meghiúsíthatott volna. A 15 százalékkal rendelkező Concorde Alapkezelő viszont néhány nappal a közgyűlés előtt finomított a javaslaton, e szerint a vezetői részvények elvesztik szavazati jogukat, ha egy ajánlattevő a Graphisoft Park részvényeire tett nyilvános vételi ajánlattal több, mint ötven százalékot szerez és az ajánlat elfogadását az igazgatóság támogatta. Az indítvány alapján az igazgatóság támogatása nélkül is megszűnik a dolgozói részvénysorozat szavazati joga, amennyiben a nyilvános vételi ajánlat szerinti ajánlati ár a vezetői részvényprogramban definiált valós nettó eszközértéket legalább 15 százalékkal meghaladja. Erre a kitételre azért volt szükség, mert a társaság a jelenlegi piaci értéknél alacsonyabb bekerülési áron szerepelteti könyveiben az ingatlanjait, a módosítás viszont lehetőséget biztosít a valós ingatlanérték érvényesítésére egy ajánlat esetén. A közgyűlés végül a módosított javaslatot fogadta el, így a kisrészvényesek „védelme” úgy valósul meg, hogy egy esetleges magas áron tett ajánlattól nem vágják el őket.

Deák Bálint

Forrás: Napi Gazdaság – 2014. május 22.