nov.
4
2015

Kína, a jó  

A kínai piac túljutott a mélyponton. Kína – a szisztematikusan végrehajtott kormányzati és jegybanki intervencióknak is köszönhetően – az idén mintegy 7 százalékkal, jövőre és 2017-ben ennél is valamivel nagyobb mértékben fog növekedni. Ezt állítja a téma egyik elismert szakértője, Timothy Condon, az ING ázsiai befektetési részlegének főnöke, a cég vezető közgazdásza. Az Alapblognak a szingapúri irodájából adott interjúban egyebek között elmagyarázza, hogy a nyersanyag-energiahordozó árak összeomlása végülis – paradox módon – negatívan hatott a nyersanyag- és energiaimportőr Kínára. Nagyobb károkat okozott ugyanis a világkereskedelemnek, különösen az export világbajnok Kínának az olaj- és nyersanyagtermelő afrikai, latin-amerikai, ázsiai országok és Oroszország visszaesése, mint amennyit Japán, Amerika és Nyugat-Európa növekedésben és fogyasztásban profitált az olcsó olajból.

Zentai Péter: Elhiszi a kínai hatóságoknak, hogy a sanghaji tőzsde azért omlott össze a nyár elején, mert egyes befektetők és brókerek manipulálták a határidős kereskedelmet, hogy bennfentes kereskedelmi praktikákat űztek és még pénzügyi-gazdasági újságírókkal is összejátszottak, és így legalább négy-öt milliárd dollárt nyertek illegálisan?
Timothy Condon: Kétségtelenül látszottak aggasztó jelek a tavalyi év második felétől kezdődően a (külföldi befektetőktől egyébként elzárt) kínai részvények piacán, Sanghajban. A pénzügyi-gazdasági fundamentumoktól, a valós vállalati és makrogazdasági eredményektől függetlenül rendkívüli hirtelenséggel lőttek ki a részvényárfolyamok – akkor. Az idei év júniusában pedig hasonlóan gyanús körülmények övezték az árösszeomlást, még ha nyilvánvaló, hogy az ilyen buborékoknak óhatatlanul ki kell pukkadniuk. Szerintem hihető alapokból indulnak ki a kínai nyomozók, erősen elképzelhető, hogy – ahogy Peking állítja – valóban több milliárd dolláros csalássorozat is benne volt mindabban, ami 2014 és 2015 ősze között történt a kínai vállalati papírok piacán.

Akkor végülis csalók kényszerítették a kínai kormányzatot arra, hogy az elmúlt három-négy hónapban többször is hatalmas tőkeinjekciókkal leheljenek megint életet a tőzsdébe?
Ezen intézkedések, de mindenekelőtt a jegybanki könnyítések és a pénzleértékelés eleve elkerülhetetlenné vált. A kínai gazdaság, azon belül különösen a nyugati, főként amerikai exportra termelő ipari szektorok és az építőipar egyszerre indult sorvadásnak. Ez aztán a pénzügyi szférát is életveszéllyel fenyegette.

Miért kezd drámaian csökkenni a kínai export – ráadásul éppen Amerika és esetleg Nyugat-Európa irányában – egy olyan időszakban, amikor a nyersanyagárak, az olajárak zuhannak, összeroppannak? Hiszen ezek a fejlemények a lehető legjobbak mind Kínának, mind a kínai export nyugati felvevő piacainak.
Az egyedüli magyarázat, amit adhatok, hogy a nyersanyag-energiahordozó árak összeomlása, mindent egybevetve, negatívan hatott a világkereskedelemre. Inkább szűkítette, mint erősítette a globális GDP-növekedést. Másként kifejezve: például Brazília, Argentína, Venezuela, Indonézia, Oroszország, az öböl-menti olajtermelő országok és egy sor – korábban magas növekedést produkáló és ugyancsak szinte csak a nyersanyagexportból élő – afrikai ország világgazdasági aktivitásának összeroppanása jóval nagyobb kárt okozott az export világbajnok Kínának, mint amennyi hasznot hajthatott számára a nyugati importőrök, köztük az Egyesült Államok gazdasági élénkülése az olcsó olajnak és társainak köszönhetően. Csak Amerikával szemben 8 százalékkal esett vissza az export egy év leforgása alatt. A nyugati világ többi részén és Japánban pedig még Amerikához képest is tartósan csekélynek mutatkozik a gazdasági növekedés.

A nyersanyag importra szoruló Kína gazdasága azért (is) lassul, mert alacsonyabbak lettek a nyersanyag- és olajárak?
Igen és ezzel párhuzamosan azzal, hogy kínai vállalatok tízezrei tönkrementek, százezrei pedig adósság-átütemezésre kényszerültek. Ezáltal a bankszektor egyébként is létező belső strukturális problémái tragikussá válhatnak.
Mind a kínai, mind az egész világgazdaság szempontjából kritikus jelentőséggel bírnak a kínai kormány és a kínai jegybank radikálisan beindított és folytatódó piacot élénkítő intervenciói. Elvégre időközben – egy év leforgása alatt – példátlan ütemben, 15 százalékkal csökkent az új lakások építése, az építőipari és ingatlanvásárlási boom teljesen megszakadt, a (lakás)áresés visszavetette a belső fogyasztást.

Mit jósol a következő hónapokra, egy évre Kínát illetően?
Azt, hogy mindezen problémák dacára Kína kilábal. Azt, hogy az idén a gazdasági növekedés eléri a csaknem 7 százalékos szintet, s számításaink szerint 2016-17-ben az ennél is valamivel magasabb értéket. Ez nem csekély részben annak köszönhető, hogy az egyeduralkodó kommunista párt, a kezében lévő kormány és a jegybank végül is jó időben, szakszerűen, felelősségteljesen és következetesen kész mindig beavatkozni – a piacok védelmében!
Ha körülnézünk a feltörekvő piacokon, akkor lényegében egyedül Kína, a kínai tőkepiacok közeljövője kapcsán lehetünk „bullish”-ok. A kínai vállalati részvények árfolyama szerintünk túljutott a mélyponton. Innentől már inkább csak felfelé visz az útjuk…

Mennyiben befolyásolja a gazdasági helyzetet, hogy Kína feladta az „egy gyerek politikát”, tehát azt a harminc évvel ezelőtt „kőbe vésett” szabályt, hogy a kínai anyák csak egyetlen gyermeket szülhetnek?
Igen, mostantól kettőt… Ennek rövid távon inkább pszichológiai jelentősége lehet: a kínaiak kicsivel még felszabadultabbaknak érezhetik magukat, ennek nyomán talán valamivel könnyedebben mernek élni, ami hozzájárulhat a fogyasztás élénküléséhez. Két gyerek neveléséhez egyébként is mindenképpen növelni kell a családi kiadásokat.
A döntésnek azonban inkább hosszabb távon lesz igazi gazdasági és társadalmi hatása. Az illetékesek kiszámolták, hogy ha nem változtatnak az egy gyerek politikán, akkor 15-20 év múlva hatalmas demográfiai, szociális dráma alakulna ki és eközben összeroppanhat a teljes egészségellátó-rendszer.
Az egész világgazdaság számára fontos – és e tekintetben is lényegesnek mondható a mostani döntés –, hogy Kínában bővüljön a belső fogyasztás, és hogy még jócskán emelkedjen az egy főre eső nemzeti össztermék,