Kincs az erdő mélyén – Aston Martin DB4 (1962)

A klasszikus autók – oldtimer, youngtimer, veterán, ki-ki helyettesítse be a számára legkedvesebb kategóriát – feltétlen rajongójaként mindig izgalommal tölt el, amikor valamilyen különlegesség bukkan fel az interneten. Márpedig ez az 1962-ben értékesített Aston Martin DB4 több szempontból is különleges autó.

Különleges, mert – bár az utód DB5 a James Bond filmek miatt jóval híresebb –, a DB4-ből is mindössze csak 1204 darabot gyártottak 1958 és 1963 között. Alig többet tehát, mint a híres utódból gyártásának két éve (1963-1965) alatt.

Első ránézésre is látszik, hogy már az állapota is különleges, egy igazi „pajta lelet”. Ez a megállapítás még akkor is igaz, ha az autó élete nagy részét ténylegesen nem egy pajtában, hanem egy erdő mélyén pihenve töltötte. (Mégis hogy’ tud egy ilyen ritkaság csendben pihenni valahol közel 50 évig?) Ezt tudván már az is csodaszámba megy, hogy értékelhető állapotban maradt. A túlélést jórészt az angliainál kedvezőbb „amerikai” időjárásnak köszönheti és nem a kedvező bánásmódnak, amiben hosszú élete során részesítették. A leendő vevőnek, illetve a restaurátoroknak persze lesz dolguk vele bőven, amennyiben a cél az eredeti állapot visszaállítása.

További egyediséget ad az autónak, hogy első tulajdonosa az újhazában Dallas Mason Williams ikonikus „hangművész”  volt.

Azt gondolom, hogy bőven tud tehát motivációt találni az az autóbolond gyűjtő, aki ilyen állapotban is hajlandó kiadni érte 500 ezer amerikai dollár körüli összeget, vagyis csaknem 150 millió forintot – legalábbis a szakértők ilyen magasságokba várják a leütési árát. Az autó kikiáltási ára egyébként „mindössze” 29 ezer dollár. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy egy nagyon egyedi, nagyon különleges autóval fogja bővíteni kollekcióját, aki végül megszerzi a tulajdonjogát.

Jó lesz viszont sietnie annak, akit akár a cikkben szereplő Aston Martin DB4, akár az aukción szereplő autók közül bármelyik másik komolyabban érdekel, hiszen a licitálásra regisztrálni helyi idő szerint január 18-án 17 óráig (közép-európai idő szerint január 19-én hajnali 1 óráig) lehet.

Az aukció teljes kínálata itt tekinthető meg.

Azt előre elárulom, hogy különlegességeket a DB4-en túl is bőven fognak találni. Vásárlási szándék nélkül is érdemes tehát csemegézni a kínálatból. Jó szórakozást kívánok hozzá!