Kinek és minek a TTIP?

Vagy a fejlett világ fogja meghatározni a jövő világgazdasági és világpolitikai rendszerét, vagy pedig a feltörekvő térségek – ez a tétje annak, hogy sikerül-e tető alá hozni vagy sem a TTIP-t, a történelmileg példátlan szuper-szabadkereskedelmi övezetet Európa és Észak-Amerika között.
Egyebek közt ezt érzékelteti az Alapblognak adott interjúban Dr. Novák Tamás egyetemi docens, aki egyúttal értésünkre adja: „ez egy olyan verseny, amelyben aligha lesz mindenki nyertes, és a nyers hatalmi érdekek, az erő fogja kialakítani a jövő globális rendszerét. Más kérdés, hogy az EU–USA relációban sem lehet mindenki nyertes. Hacsak nem a liberális felfogás bizonyosodik be, miszerint „a (mélyülő) szabadkereskedelemből mindig, mindenki nyer, legfeljebb egyesek többet, mások kevesebbet”.

Zentai Péter: Jól érzékelem-e, hogy míg néhány évvel ezelőtt a nagyok: az Egyesült Államok, Németország és társaik szorgalmazták hevesen, hogy szuper-szabadkereskedelmi övezet jöjjön létre Európa és Észak-Amerika között, és mi, kisebbek rettegtünk a projekttől, addig mostanra fordult a kocka. Ha igazam van, akkor mi ennek a magyarázata?
Dr. Novák Tamás: 2008 után mindkét térség komoly gazdasági válságba került, miközben 2009-2012 között a legtöbb elemző úgy vélte, hogy a feltörekvő országok, élükön Kínával sértetlenül vagy csak kismértékű lassulással megússzák ezt az időszakot, ami a világgazdasági és világpolitikai átrendeződést felgyorsítja. Ebben a környezetben vetődött fel, hogy az USA és az EU közötti átfogó kereskedelmi megállapodás egy olyan eszköz lehet, ami a két térség pozícióját globálisan javítja.
Mára azonban a szabadkereskedelem megítélése sokkal ellentmondásosabbá vált a fejlett országokban, így az USA-ban is. Bizonyossá vált például, hogy a verseny és a termelésáthelyezés következtében a kedvezőtlen hatások az USA munkaerőpiacán is jelentkeznek, amerikaiak tíz-százezrei veszíthetik el munkahelyeiket a szabadkereskedelem mélyülése miatt. S ez már igazi belpolitikai, társadalmi kihívást jelent.
További elbizonytalanodást okozott, hogy az EU-ban egyszerűen a nagyvállalati érdekek érvényesítésére tett kísérletnek tekinti a mérvadó és erős civil szféra a TTIP-t.
A társadalom növekvő kétkedésére reflektálva a kormányzatok vagy éppen a befolyásos politikusok, parlamenti képviselők sem engedhetik meg maguknak hogy ne fogalmazzanak meg kételyeket – ráadásul egyre hangosabban, ütemesebben teszik – feltételezve, hogy ezáltal kihúzhatják a szőnyeget a radikális, nacionalista, populista szélsőségek alól.

Amerikában a jövendő elnökjelöltek egyike sem akarja a TTIP-t, az amerikai és a nyugat-európai közvélemény jelentős része szintén ellenzi azt.
Eközben nálunk a közvéleménynek nincs is nyomon követhető véleménye, viszont a meghatározó kormányzati és jegybanki vezetők mintha erőteljes igent kívánnának mondani a TTIP-re. Mi húzódik meg e mögött?
Egyrészt Magyarországon nincs igazi társadalmi diskurzus erről a témáról.
Viszont kétségtelenül megfigyelhető, hogy a gazdaságpolitika, a politika szintjén a kisebb országokban, így Magyarországon is, arra a következtetésre jutottak, hogy a kereskedelem további liberalizálása, ami a kereslet bővüléséhez vezethet, inkább előnyös, mint hátrányos. A magunkfajta országok a nagy nyugati nemzetgazdaságokhoz képest ugyanis sokkal inkább függnek a világgazdaságtól, a nemzetközi nagyvállalatokon, multikon keresztül elvileg többet profitálhatnak a TTIP-től, mint amennyit veszíthetnek. Ennek alapja, legalábbis a makrogazdasági mutatókat tekintve, hogy az itteni alacsonyabb termelési költségek következtében, ha tényleg bekövetkezik egy keresletbővülés, az vélhetően az olcsóbb országok termelési kibocsátását erősítené, pl. pótlólagos tőkeberuházások áraszthatják el az autógyártást.
Hangsúlyozandó, ez a kedvező – főként politikusi, döntéshozói – vélemény a nemzetközi cégek jelenlétének köszönhető elsődlegesen, a hazai vállalati szektor viszont csak kis mértékben profitálhat az egyezmény megvalósulásából!

A TTIP mennyiben számít a csúcstechnológiák által meghatározott gazdaságokban? Mennyiben képes elejét venni munkahelyek leépülésének? A technológiák, multik terjeszkedése eddig nem ismert országhatárokat.
A high-tech gazdaságokat két módon érintheti egy ilyen megállapodás. Egyrészt bővítheti az elérhető piacokat, másrészt ösztönözheti őket termelés-áthelyezésre olyan országokba, ahol alacsonyabbak a termelési költségek, de a technológiai színvonal a rendelkezésre álló képzett munkaerő és a technológia alkalmazási képessége következtében biztosítható. Ez utóbbi szempont miatt fontos hangsúlyozni, hogy az EU és USA közötti gazdasági kapcsolatokat nem elsősorban a külkereskedelem hajtja, hanem a tőkebefektetések és a leányvállatok termelése egymás országaiban.
A termelésáthelyezés ugyanakkor a hazai munkahelyeket veszélyeztetheti a tőkekibocsátó gazdaságokban, ami akár a munkabérek csökkenéséhez is vezethet. Mindez persze a vállalatok számára kedvező hír, hiszen jövedelmezőségük erősödhet. Viszont pontosan emiatt aggódnak sokan: ami a vállatoknak jó, az a munkavállalók számára akár nagyon rosszul iselsülhet.

Jól veszem-e ki a hírekből, hogy képtelenség lesz a nagy megállapodás tető alá hozása Obama amerikai elnök távozása után, mert egyik potenciális utódja sem akarja a TTIP-t? Nem ezzel magyarázható-e a nagy kapkodás Merkel, Hollande, Obama részéről, mert hogy ezzel tisztában vannak, és még Obama hivatali ideje alatt meg akarják kötni a megállapodást? Az ő fejükben talán nem is annyira a TTIP-ben rejlő gazdasági előny-hátrány a lényeg, hanem a geopolitikai-stratégiai vonal: a nyugati világ egységét, erejét kívánják e szerződés tető alá hozásával demonstrálni!- legalábbis ezt feltételezem.
Valóban. A TTIP leglényegesebb eleme annak stratégiai jelentőségében rejlik: a cél pedig az, hogy a fejlett gazdaságok visszanyerjék világgazdasági orientáló szerepüket, egy tovább liberalizálódó nemzetközi szabályozás húzóerejévé váljanak a nehezen működő multilaterális keretek helyett
Leegyszerűsítve, de a stratégiai érdekeket talán jól érzékeltetve: vagy a fejlett világ fogja meghatározni a jövő világgazdasági és világpolitikai rendszerét, vagy pedig a feltörekvő térségek. Ez egy olyan verseny, amelyben aligha lesz mindenki nyertes, és a nyers hatalmi érdekek, az erő fogja kialakítani a jövő globális rendszerét. Persze ez nem feledtetheti, hogy nyilván az EU-USA relációban sem lehet mindenki nyertes: valaki veszíteni fog. Hacsak nem az a neoklasszikus közgazdasági tétel bizonyosodik be, miszerint „a (mélyülő) szabadkereskedelemből mindig, mindenki nyer, legfeljebb egyesek többet, mások kevesebbet.”.

Kína és Oroszország mind a TTIP-ből, mind a TTP-ből ki van hagyva? Ennek mi az üzenete?
Az, hogy a TTIP stratégái szerint „inkább Kína és Oroszország kényszerüljön hozzánk alkalmazkodni, min fordítva”.
Persze ez nem fog ilyen egyszerűen menni, s szemmel látható, hogy mind a két említett ország különböző eszközökkel, de igyekszik megbontani az egységet egyrészt az európai országok, másrészt Európa és az USA közt. Kína e tekintetben Európa különböző nemzetgazdaságaiban igyekszik kihasítani magának komoly üzleti pozíciókat, Oroszország pedig Európa politikai egységét próbálja gyengíteni, megtörni.