maze

Kockázatok, félelmek 2016-ban

Egy újabb világégés kitörésével nem számolnak Amerika talán legbefolyásosabb kockázatelemző műhelyének kutatói, de azzal igen, hogy továbbzilálódik a világgazdaság és a világpolitika.
Az Eurasia Group elnöke, Ian Bremmer az alábbiakban ismerteti friss tanulmányuk legfőbb megállapításait, amelyek közül kiemelkedik, hogy Európán belül igazából egyetlen komoly front alakult ki: a zártság és a nyitottság híveinek egyre ádázabb harca. Amerika az idén „bezár”, de az év végén olyan elnököt fog választani, aki ismét „kinyit”. Addig is beláthatatlan kilengéseket produkálhatnak a politikában, gazdaságban, tőkepiacokon a hazájukban korlátlan hatalmat gyakorló politikai vezetők, másrészt kormányoktól, országoktól teljesen független, maguknak egészen újfajta politikai szerepet követelő technológiai és tőkepiaci mogulok.

Zentai Péter: Az egész világsajtót bejárja az idei évről szóló jelentésüknek azon néhány sora, miszerint „a világháború befejeződése óta soha korábban nem sújtotta egyidejűleg annyi kihívás a vezető országokat, mint manapság”. Tévúton járok, ha feltételezem, hogy növekszik a valószínűsége egy újabb globális háborúnak?
Ian Bremmer: Elemzésünk szerint a katonailag, politikailag, gazdaságilag legerősebb országok maximálisan igyekeznek elkerülni az új világháborút, kimondottan vonakodnak beszállni olyan fegyveres harcokba, amelyek globális eszkalálódást hordoznak magukban. Ebből is következően mondjuk azt, hogy 2016-ban, a megannyi és egyszerre jelentkező dráma dacára a világ nem fog alapvetően destabilizálódni.
Nem vitás azonban, hogy több tekintetben ténylegesen felőrlődőben van a globális rend.

Ennek a helyzetnek az okait rangsorolja a tanulmányuk. Mit tartanak konkrétan a következő 12 hónap legsúlyosabb kockázatának?
Azt, hogy vészesen csökken a jelentősége és szűkül a tartalma az Amerika és Európa közti szövetségnek, a transzatlanti partneri viszonynak. Nincs olyan közösen kijelölt prioritás, aminek mentén ütőképes egységet alkotna Európa és az Egyesült Államok.
Amerika az idén befelé fordul, Európát pedig szétmorzsolja az oroszok ukrajnai intervenciója és a menekültkrízis. A transzatlanti partnerek alkalmatlannak bizonyulnak az együttműködésre Szíriában és általában a Közel-Keleten.

Le kell mondanunk a nagy európai egység eszméjéről, mert annak megvalósítása képtelenség?
Európát igazából egyetlen lényegi konfliktus sújtja: a nyitott és a zárt Európa híveinek mélyülő és beláthatatlan gazdasági, pénzügyi és politikai következményeket magában hordozó konfliktusa. Ez olyan harc, amely országok között és országokon belül egyaránt beindult. Ehhez kapcsolódik annak a lehetőségnek a felszínre kerülése is, hogy Nagy-Britannia kiléphet az Európai Unióból, és hogy minden tekintetben visszaállíthatják a határokat az uniós országok között. 

Ezekben a napokban, hetekben a legnagyobb kihívás politikai szempontból a menekültkrízis és a szaúdi–iráni feszültség: általában a közel-keleti helyzet, gazdaságilag pedig Kína belső problémáinak exportálódása. Mi a véleménye az említettekről?
Kína vált az egyetlen olyan országgá, amely globális gazdasági stratégiával bír, amely következetesnek látszó módon ennek megfelelően cselekszik és teszi meg a lépéseit. Ezáltal érdemelte ki a globális piaci és a világpolitikai szereplők figyelmét: Kína annyira lényeges „játékossá” vált, hogy növekedési ütemének lassulása, fizetőeszközének árfolyamhullámzása a világ gazdaságának közeljövőjét meghatározóan befolyásolja. Kínát tartjuk az idei esztendő harmadik legsúlyosabb kockázatának. Hozzátéve azonban, hogy elemzésünk következtetése mégiscsak az, hogy Kína megússza a nagy válságot, minden tekintetben stabilizálódik az év végéig.
A negyedik helyre soroltuk veszélyességi, kockázati szempontból a Közel-Keletről kisugárzott – vallási köntösbe öltöztetett – terrorizmust, merthogy kilátástalannak véljük vele szemben a totális győzelmet az idei esztendőben. Szaúd-Arábia destabilizálódásának egyre több jelét tapasztaljuk, a szaúdi királyság esetleges hanyatlása és Irán viszonylagos „feljövetele” rendkívüli biztonsági kockázat az egész világ számára.

Meghökkentő, hogy önálló életet élő rendkívüli kockázati tényezőnek tartják a technológiai fejlődést…
Nem fogalmaz pontosan. Az válik veszélyessé a világ számára, hogy kimondva-kimondatlanul politikai ambíciókkal bírnak vagy ilyenekre kívánnak szert tenni a saját szakmai, főként technológiai, részben tőkepiaci területükön szuperhatalmat gyakorló szupergazdag magánszemélyek. Különböző a világnézetük, a szellemi beállítottságuk. A lényeg, megengedhetik maguknak, hogy kormányoktól, országoktól, politikai hatalmaktól teljesen függetlenek legyenek, saját agendájukat könnyedén képesek meg is valósítani. Precedens nélküli újfajta hatalmuk gyakorlása révén rettenetes kilengéseket produkálhatnak mind a világpolitikában, mind a globális tőkepiacokon.

És még nem is szóltunk azoknak a konkrét embereknek a potenciális hatásairól, akiknek nem áll szinte senki sem az útjában, mert saját országaikban totális hatalmat építettek ki…
Kockázati rangsorunkban előkelő helyet foglalnak el az általunk „kiszámíthatatlannak” nevezett államvezetők is: például Putyin, Erdogan (török államfő) vagy Porosenko (ukrán elnök), aztán a szaúdi koronaherceg: Mohammed bin Salman és néhány más autokratikus vezető. Ugyanis bármelyikük megteheti, hogy akciókat, beavatkozásokat indít anélkül, hogy bárkivel egyeztetne odahaza, vagy a nemzetközi életben. Váratlan lépéseik „életveszélyesek” lehetnek a piacok és a világpolitika alakulása szempontjából.

A néhány évvel ezelőtt még szuperhatalomként emlegetett Egyesült Államok „sehol sincs” az idén?
Amerikát az idén elsősorban a korábbiakhoz képest nagyobb téttel bírónak tetsző elnökválasztás köti le. Az Eurasia Group elemzőinek azonban az a konszenzusszerű prognózisa, hogy Amerika népe a végkifejletben nem fog olyan elnököt választani, aki az ország határait lezárná a muszlimok elől, aki általában is bezárkózást hirdet.