KÖZművesítés

Miközben az európai részvényindexek egy-, másfél éves csúcsokat döntögetnek és a rekord alacsony kamatkörnyezet a befektetőket a magas osztalékhozamú részvények felé tereli, van egy szektor, amely szinte semmit sem emelkedik. Meglepőnek tűnhet, hogy miközben 2012 közepe óta 30 százalékot meghaladó mértékben ralizott az Eurostoxx 50 index, addig alig több mint 10 százalékot tudott erősödni a közműcégek részvényeit magában foglaló európai Euro Stoxx Utility Index. A befektetők a magas átlagos osztalékhozam (7% körüli) ellenére meglehetősen pesszimisták a gáz- és áramszolgáltató vállalatok kilátásait illetően. Pedig a nyugati befektetők képzelőereje bizonyára szegényesebb a már sokat tapasztalt magyarokénál.

Valószínűleg a nyugati politikusoké is az itthoni társaikénál, de nem kell aggódnunk, a rossz példa ragadós, hamar eltanulják a „kiváló” ötleteket. Nemrég például a jelenleg legnépszerűbb cseh párt, az ellenzéki szociáldemokraták hallatták hangjukat. Hatalomra kerülésük esetén (ami most elég valószínűnek tűnik) az energia, pénzügyi és távközlési cégek adókulcsát a jelenlegi 19%-ról 30%-ra emelnék. Ismerősen hangzik? Ez persze – látva azt, hogy Magyarországon mi történt a közműcégekkel – viszonylag kultúrált megoldásnak tűnik, de korántsem biztos, hogy itt megállnak. Egyébként Romániában és például Franciaországban sem kímélik az energia- és közművállalatokat (de még Németországban is minden kompenzáció nélkül bezáratták az atomerőműveket).

A közös vonás a fenti intézkedésekben, hogy viszonylag kiszolgáltatott helyzetben lévő, már hatalmas beruházásokat („elsüllyedt költségeket”) maguk mögött tudó vállalatokat tudnak a kormányok zsarolni, újabb és újabb adókkal sarcolni. (Bár, azt hiszem, Magyarországon a közműcégek azonnal aláírnák, ha csak a nyereség nagyobb adóztatásáról lenne szó.) A(z egyébként szintén nagyon gyengén teljesítő) távközlési és közmű- (energia-) szektorban közös, hogy hatalmas kezdeti beruházások vannak, amelyek hosszú idő alatt térülnek meg. A beruházások mozgatóereje, az egyik legfontosabb faktor a kiszámíthatóság, az államok ígérete arra nézve, hogy a kezdeti feltételeket hosszú időn keresztül biztosítják. A vállalatok ugyanis nem tudnak az adott országból elmenekülni, hiszen ott vannak az eszközeik, fogyasztóik. (Csakúgy, mint a bankok, amelyek hitelkihelyezéseik révén vannak az adott országban „beragadva”.)

Az Euro Stoxx 50 (vastag szürkével), az Euro Stoxx Utility Index (narancssárgával), valamint az Euro Stoxx Telecom Index (szaggatott szürkével) teljesítménye

SX50 UTILITY TELECOM 1

forrás: Bloomberg

Az Orbán-kormány nagyon jól felismerte, hogy rövid távon ügyesen lehet zsarolni ezeket a cégeket, azaz sok pénz kisajtolható ezekből a szektorokból. (Sőt, ha tovább gondoljuk a történetet, előbb-utóbb ezeket a cégeket fillérekért meg is veheti az állam…) A hosszú távú következmények viszont nagyon károsak. (Akinek több ideje van, érdemes a témával kapcsolatban elolvasni Kornai János decemberben megjelent, Ígéretek megszegése című írását.) Így működnek a politikusok: a rövid távú előnyök mindig felülírják a hosszú távú, sokkal nagyobb károkat okozó hátrányokat. Emiatt – látva a hatalmas államadósságokat, valamint a populista politikusokat – minden bizonnyal ez a szocializmusba hajló irány lesz az uralkodó a következő években más országokban is. A mottó valami ilyesmi lesz: „A közműcégek legyenek élenjárók a közteherviselésben!”

Az erősödő szabályozás és az állami szerepvállalás növekedésének következményeit pedig ismerjük. Magyarországon, Kelet-Európában talán egy kicsit jobban, mint Nyugaton. Az infrastruktúra leamortizálódik, a hatékonyság, a szolgáltatások színvonala romlik, a beruházások (érthető okokból elmaradnak) és előbb-utóbb áremelkedés és/vagy hiány lép fel. Ez lenne a közérdek?