Küzdelmes 10 évre kell berendezkedni (Interjú)

Érdekes interjút olvastunk a portfolio.hu oldalán, amit egy az egyben, bármiféle módosítás nélkül szeretnénk mi is leközölni.

Az eurozóna alapvető problémája, hogy amíg nem jön valaki, aki kimondja, hogy a periférikus országoknak nem kell mindent visszafizetniük, addig a piac nem fog hinni a válságkezelésben – nyilatkozta Zsoldos István, a MOL vezető elemzője a Portfolio.hu-nak. Zsoldos szerint Görögországban a strukturális változások lassúak, így nagyon könnyen bekövetkezhet egy következő újabb csődesemény. Ahogy Európában, úgy Magyarországon is küzdelmes 10 évre kell berendezkedni. Olyan nem lesz, hogy csak ülünk, és már nem kell változnunk – véli az elemző.

Politikai unió nélkül nincs bankunió

Portfolio.: Az EU-tól Japánig, az Egyesült Államoktól Kínáig minden jelentős világgazdasági tényező válságban van. Van-e valami fogódzó, hogy hogyan lehet ebből kikeveredni?

Zsoldos István: Az utóbbi 20 évben egy kicsit elszoktunk ettől, (legalábbis a Japánon kívüli világban), de sok történelmi párhuzamot lehet találni a mai helyzetre. Voltak a klasszikus gazdasági világválságok még az aranypénzrendszer idején, a legismertebb a nagy gazdasági válság. Bizonyos szempontból nagyon hasonló, hogy akkor is volt túlhitelezés, amiből egy csődhullám alakult ki, és kormányok, cégek, magánszemélyek csődje hozta el a tisztulást. Ettől kicsit eltérnek azok az aranypénzrendszer utáni esetek, amelyekben a tisztulást inkább az infláció hozta el, mint például a ’70-es évek válságainál. A dolog szépsége, hogy ez a kettő (csődök és infláció) egyszerre és egymás után is bekövetkezhet. Tehát ezeket a válságokat érdemes megnézni. A hitelezési válságok nem a szokásos üzleti ingadozást jelentik. Az üzleti ingadozások rövidebb amplitúdójú, nagyobb frekvenciájú kilengések, pár évig tartanak, és utánuk minden megy tovább ugyanúgy, ahogy előtte. Ezzel szemben a hitelezési válságoknál a gyógyulás akár tíz évbe is beletelhet. Ezért is hallhatjuk újra gyakran az elveszett évtized kifejezést.

P.: A kilábalás azért is olyan nehéz, mert ezekben a mély válságokban a gazdasági kihívások mellett megjelennek a politikai korlátok is. Mik azok a helyzetek, amikor a politika nem tudja meghozni azokat a döntéseket, amelyek segíthetnének a válságon?

zsoldosinterjuZs. I.: Nagyon sokféle korlátról lehetne beszélni. A politikus ilyenkor általában abban gondolkodik, hogy a következő pár évet túléli-e, ezért azokra a dolgokra koncentrál, amelyek ebben segítenek. Ez sokszor tükrözi a választók preferenciáit is, de nem feltétlenül segíti a hosszú távú növekedést.

P.: Az eurózóna esetében viszont pont az szokott lenni a kritika, hogy miközben a közös pénz működőképességét hosszabb távon biztosító feltételek megteremtésében fel tud mutatni sikereket, addig a rövid távú adósságproblémák ügyében alig van előrelépés.

Zs. I.: Az alapprobléma az, hogy amíg nem jön valaki, aki azt mondja, hogy a periférikus országoknak nem kell mindent visszafizetniük, addig a piac nem fog hinni a válságkezelésben. A jó helyzetben lévő országok ellen gyakran megfogalmazott kritika, hogy nem vállalják át a problémás országok adósságát. Ezek politikai kritikák. Más kérdés, hogy ennek milyen politikai következményei lennének. Ha az EU egy olyan politikai unió lenne, mint az Egyesült Államok, akkor valószínűleg működne, de ez ma Európában politikailag teljesen lehetetlen.

P.: Az ismert szabályokat tudatosan megszegő görögök esetében logikus, hogy a németek szigorúak akarnak maradni, de sokan azt mondják, hogy a többi periféria ország végül is a németek számára ideális monetáris politikába bukott bele. Ráadásul a németek a legnagyobb haszonélvezői az eurózónának a versenyképességük okán, tehát ők a jövőbe invesztálnak, ha segítenek fenntartani az eurózónát.

Zs. I.: Vitatkoznék azzal, hogy a monetáris politika a német igényekre lett szabva. Németországnak valószínűleg sokkal alacsonyabb kamatszintre lett volna szüksége 1999 és 2005 között, amikor több éven keresztül nem nőttek a bérek. Az volt a megállapodás, hogy van egy alacsony inflációjú, erős deviza, aki akar, csatlakozzon. Olaszország pontosan azért menekült be az eurózónába, mert már kvázi fenntarthatatlan volt az adósságterhe, és azt gondolta, hogy ha lemegy a reálkamat szintje, akkor fenntarthatóvá válik. Az az állítás, hogy Németország abból profitált, hogy a perifériás országokban túlfogyasztás volt, valamennyire igaz, hiszen Németország exportált ezekbe az országokba. Viszont ha ez valamennyire így is van, az nem megoldás hogy a nem fenntartható fogyasztást fenntartsuk, Németországnak eddig a válságországokba irányuló export termeléséhez új piacokat kell találnia.

P.: A bankunió mennyire segítheti a válságból való kilábalást?

Zs. I.: A bankunió az én olvasatomban jelenleg azt jelenti, hogy közös a bankfelügyelet. Ha olyan széles értelemben lenne bankunió, hogy lenne közös bankfelügyelet, közös betétbiztosítás és egy olyan alap, amely feltőkésíti a bankokat, akkor valószínűleg javulna a piac hangulata, de nem biztos, hogy hosszú távon jó ötlet lenne. A közös betétbiztosítási kalapba valószínűleg Németország és társai tudnának pénzt bedobni, és nagyrészt a déli országok betéteseit mentenék ki vele. Abban igazuk van a németeknek, hogy el kell dönteni, hogy van-e Európai Egyesült Államok. Ha igen, akkor ez mind belefér. Szerintem most még a perifériás országok sem akarnak Európai Egyesült Államokat. Politikai unió nélkül viszont nincs bankunió. Erről egyébként nemrégiben a Guruló hordó címen futó blogunkban is írtam.

P.: Meglátásod szerint az unió el tud jutni az integráció olyan fokára, ami azt eredményezi, hogy az eurózóna működőképes marad?

Zs. I.: Eddig mindig meglepődtem azon, hogy milyen politikai korlátokon léptek át. Ebben még lehet fejlődni, csak ez egy hosszabb folyamat, évtizedes időtávú. Az államok és a bankok finanszírozásánál a bizalom nagyon fontos. Az egész rendszer úgy van kitalálva, hogy ha a bizalom megbukik, akkor nincs olyan, hogy fundamentálisan fenntartható rendszer.

Sokkal nagyobb az esély a szétesésre, mint gondolnánk

P.: Hogyan látod a görögök helyzetét?

Zs. I.: Ez megint a politikai kategória. Rövidtávon úgy tűnik, hogy kicsit visszavettek a követeléseikből, hajlandóbbak nagyobb áldozatokat vállalni. De amikor a fiatalok munkanélkülisége 50 százalék, az egész munkanélküliség meg 20 százalék fölött van, akkor nagyon nehéz megmondani, hogy mekkorát. Az a probléma Görögországban, hogy a strukturális változások lassúak, így nagyon könnyen bekövetkezhet egy újabb csődesemény. Ez nyilván attól is függ, hogy Európa többi része ezt mennyire akarja megkockáztatni. Szerintem jó esély van arra, hogy jelenértékben tovább csökkentik az adósságot. Vagy egyoldalúan, vagy valamilyen megegyezéssel.

P.: Bent tudnak maradni az euróövezetben?

Zs. I.: Ez attól függ, hogy mennyire számít a rövidtávú fájdalom és a hosszú távú nyereség. Ha bent maradnak, akkor biztos, hogy lesznek további fájdalmak, de ha kilépnek, akkor is, csak esetleg másfajta lesz a fájdalom és más időben jelentkezik. Szerintem a hosszú távon ideális megoldás az lenne, ha bent maradnának, bevezetnék a piacgazdaságot és a hitelezőik elengednék az adósságuk egy részét. De nem lennék nagyon meglepve, ha ezt nem sikerülne elérni és kiesnének az Eurozónából.

P.: Mit jósolsz az eurózóna számára? 10 év múlva hol fog tartani?

Zs. I.: Amire könnyen lehet valamit mondani, az a növekedés. Ebben van egy demográfiai tényező. Öregszik a lakosság, és ez 10 éves időtávban számít. A másik az, hogy vagy felbomlik az eurózóna, vagy nem. Ha felbomlik, akkor lesz egy nagy visszaesés, de ha nem bomlik fel, akkor is nyomott lesz a növekedés a fiskális megszorítások miatt. Szerintem a következő 10 évben alacsony lesz a növekedés. Azon sem lepődnék meg túlságosan, ha 2020-ban ugyanott lenne a GDP az eurózónában, mint 2010-ben. Hogy lesz-e még akkor eurózóna, nem tudom. Szerintem sokkal nagyobb az esély a szétesésre, mint ami a fejekben van, és ha nem változnak a politikai preferenciák, akkor szét is fog esni. De azt nem lehet megjósolni, hogy változnak-e a preferenciák.

Olyan nem lesz, hogy csak ülünk, és már nem kell változnunk

P.: Az egész európai adósságválságban Magyarország hogyan tudja magát pozícionálni?

Zs. I.: Érdemes a korlátainkat felmérni. Amikor arról beszéltem, hogy az EU-ban összességében nem nagyon lesz növekedés, ezt érdemes egy korlátként kezelni. Megszoktuk, hogy felzárkózó ország vagyunk, ami azt jelenti, hogy 3-4 százalékos növekedést kellene hoznunk, de ha óvatosak akarunk lenni, akkor azt mondjuk, hogy nem biztos, hogy a következő 10 évben lesz növekedés. A második pont, hogy finanszírozási oldalról mit bocsát meg a piac, és mit nem. Minél kisebb a növekedés, annál kevésbé megbocsátó a piac. Lehet, hogy igazságtalannak tűnik, hogy a boomban mindent megfinanszíroztak, most meg a kétszer jobbat sem akarják megfinanszírozni, de így működik. A harmadik dolog, hogy mindenütt előjön a rövid- és hosszú táv problematikája, az, hogy nincsenek huszárvágásos rövidtávú megoldások. Sajnos ez egy ilyen helyzet, ahol küzdelmes 10 évre kell berendezkedni. Lehet, hogy szerencsénk lesz, és rövidebb lesz ez az időszak, de nem nagyon látom jelét annak, hogy ki lehetne ezt kerülni.

P.: Van, aki szerint azért húzódik el ennyire a válság – különösen az Egyesült Államokban -, mert egy strukturális ugrással a munkaerőpiacnak is át kell rendeződnie. Magyarországra vonatkozóan ennek mi a tanulsága?

Zs.I.: Amit tanulságként megfogalmaznék, az egyrészt a rugalmas munkaerőpiac, másrészt az, hogy “permanens forradalom” van. Mindig azt gondoljuk, hogy ha majd sikerül helyreállítanunk, reformálnunk, akkor minden jó lesz. A dolog nem így működik. Egy olyan rendszerre érdemes ráállni, amelyik képes folyamatosan menedzselni a változásokat minden területen. Rugalmas országot kell felépíteni, ahol soha nem áll le a fejlődés. Mi azt gondoljuk, hogy Svédország 50 éve jól él, nem alkalmazkodott semmit, pedig valójában nagyon sokat változott az utóbbi 10 évben is. A tanulság az, hogy azok a sikeres országok, amelyek tudnak változni. Olyan nem lesz, hogy csak ülünk, és már nem kell változnunk.